Rövid ismeretség után a párommal úgy döntöttünk, hogy egybekelünk. Ez a 14 év elég volt ahhoz, hogy tudjuk, egy nem hétköznapi kapcsolatot nyugodtan meg lehet pecsételni hétköznap, így május 21-én, csütörtökön a szűk család és a tanúk körében - a tanúk ugyanis a testvéreink voltak - kimondtuk a boldogító igent.

Én magam romantikus ember vagyok, már évekkel ezelőtt tudtam, hogy ha a párom felveszi a nevemet, akkor én is felveszem az övét. Ez egy nagyon szép dolog és nem is bántam meg, de van vele szívás rendesen. Persze ha azt vesszük, nagyon szép perceket - helyesebben órákat - töltöttünk el egymás társaságában, miközben az iratainkat irattuk át. Az összeset. Még nincs vége, de a nagyja már megvan. Írom, hogyan is zajlik az egész.

A törvényi rendelkezések értelmében a házasságot követően egy hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy a személyazonosságot igazoló iratokat átírassa az ember. Ez azt jelenti, hogy a házasság napját követően hamarosan be kell jelentkezni az Önkormányzathoz, hiszen nem megy ám ez egyik napról a másikra. Bizonyítja mindezt, hogy ma, 2009. július 27-én lettünk készen a legfontosabb iratokkal, azaz alig telt el 10 hét...

Kezdődik a kanosszajárás a területileg illetékes Önkormányzat okmányirodájában, esetünkben a XIII. kerületben, ahol a telefonos bejelentkezéskor - egy napi kitartó csengetés után csak felvette valaki - kaptunk időpontot június 9-ére. Azaz nem egészen egy két héttel az esküvő után bemehettünk elkezdeni intézni a papírokat. Természetesen előtte a postán kértünk sárga csekket és befizettük a szükséges összegeket, kettőnk esetében nagyjából 26 000 forintot. Persze ebben már benne van a kocsi forgalmijának és törzskönyvének átíratási díja is, amely maga 12 000 forint. Akinek nincs kocsija, az tehát nagyjából 14 000-esért lehet romantikus. A sárga csekkeket természetesen okmányonként külön-külön kellett kitölteni. Nézett is rám az amúgy nagyon segítőkész hölgy a postán, amikor mondtam, hogy kérnék 10 darab csekket. Kitöltöttem és 9-én - mivel a telefonos hölgy volt olyan rendes és talált nekünk ugyanakkorra két szabad időpontot - a mostmár kicsi feleségemmel együtt bementünk romantikázni az önkormányzathoz.

Nem tudom, a főnök idegesíti-e halálra ezeket az ügyintéző hölgyeket, vagy túl sok-e a munka, mindenesetre kevés kivétellel idegbeteg mindenki. Természetesen egy éppen betanuló hölgyhöz kerültem, akit rajtam oktatott ki az elődje a lakcímkártya készítés minden csínjára-bínjára. Persze ez még mindig jobb, mint amikor anno az urológus professzor oktatta rajtam a tanuló dokit, az orvostudomány érdekében...

Mindenesetre egy órányi idegbaj után - mármint az ő részükről, mert én ezeken többnyire magamban, néha pedig hangosan röhögök - elkészült a lakcímkártya, a személyiért és a jogsiért majd egy hónap múlva nézzünk be, mondták. Még szerencse egyébként, hogy az orvosit az üzemorvosnál megcsináltam, így a jogsimat nem a régi orvosi lejártáig, hanem további öt évre - hivatásos jogosítvány -, 2014-ig hosszabbították meg. Amúgy jöhettem volna vissza októberben. Előrelátó voltam...

Közben kitört a nyár, így szabadságon és erre-arra tartózkodtunk, majd a múlt hét elején beszédültünk az Önkormányzathoz a szép új kártyákért.

Akkor már csak a TAJ-kártya és az APEH vannak hátra. A TAJ-kártyával ma reggel próbálkoztunk. A Teve utca elején van egy iroda, ahol 200-an voltak bezsúfolódva. Van ügyfélirányító rendszer, csak semmit nem ér, hiszen a számok nem sorrendben, hanem összevissza jönnek egymás után, Hiába volt nekünk 503-as a sorszámunk, az 506-ost nagyjából 2 percen belül behívták, majd 380-ról kellett kivárjuk, amíg a számok szépen felkúsznak 503-ra. De legalább volt időm, és a telefon mobil böngészőjében kikerestem az APEH XIII. kerületi kirendeltségének címét és a térképen megnézve örömmel láttam, hogy a Petneházy utcában van, alig 200 méterre. Egy óra alatt elfogyott előlünk a sok nép, és egy idő után már le is tudtunk ülni. Ráadásul az első sorban, így nagyon jó helyről nézhettük ezt a színvonalas kabaréelőadást. Bánom, hogy nem vittem virágot, amit a végén bedobhattam volna. Mondjuk muskátlit, az cserepes...

Kis szívatás: a tajkártya - hogy kapná be aki tervezte - nagyjából egy centivel nagyobb, mint a szabványos, bankkártyaméretű többi igazolvány. Miért baj ez? MERT NEM FÉR BELE AZ IGAZOLVÁNYTARTÓBA. Még szépen le is laminálják, hogy nehogy le tudjunk belőle vágni...
Kérdésemre, miszerint muszáj-e laminálni a rövid válasz az volt, hogy igen. Naná, hogy hazaérve az első dolgom volt levágni szépen a kék keretig, így már nagy nehezen betuszkolható az igazolványtartóba. A csinovnyiknak pedig, akinek az új TAJ-kártya megtervezése volt a dolga innen üzenem, hogy adja vissza a fizetését! Remélem közbeszerzési eljárás keretén belül sikerült ezt a minőségi munkát összehozni és minimum tízen felvették érte a prémiumot!

Szóval a TAJ-kártya után irány a Petneházy utca. Naná, hogy az APEH ügyfélszolgálata 13.00-kor nyit. Nem baj, úgyis elcseszték az időnket, így egy rövid ebéd után már csak fél órát kellett várni a tűző napon, a ház előtt. Mert ugye ha nincs ügyfélszolgálat, nincs váróterem sem.  Bejutottunk, és miközben a sorunkat vártuk odabenn, megint majdnem felröhögtem az "adóforintjainkból" készült fejlesztéseket reklámozó plakátok láttán. Mert ugye az "adóforintjainkból" egy kva padra nem jutott a Petneházi utcában. Vagy néhány székre a folyosón. Bár ha télen intéztük volna a dolgunkat, akkor meg is fagyhattunk volna, így kész szerencse, hogy ma 35 fok volt...

Az APEH-nél amúgy meglepően gyorsan mentek a dolgok, így egy fél óra után már távoztunk is azzal, hogy az adókártyánkat egy hónap után megkapjuk majd "psotán". Szerencsére nem ajánlva, mert akkor bumlizhatnánk be a Nyugatihoz, mivel az "ésszerűsítés" óta a mi "psotánk" megszűnt a Váci-Csángó sarkon, így ha valaki ki akar velem cseszni, küldjön csak ajánlott levelet. Amúgy a csúcs az volt, amikor a központi okmányirodából - Visegrádi utca, 500 méter, gyalog 5-5 perc oda-vissza kényelmesen - elküldték az útlevelemet ajánlva, így mehettem be a Nyugati "psotára" - 15 kilométer, 1 villamosmegálló, 3 metrómegálló és nagyjából 30-30  perc oda-vissza. Szerencsére azóta van egy olyan "opció", hogy "inkább bejövök érte ide, ha lehetne".

Ha már így benne voltunk az ügyintézkedésben, gondoltam menjünk el a Zótépéhez, és a számláinkon is írassuk át a neveket, nameg minek egy házaspárnak két számla: egyesüljünk anyagilag is!
Aszittem! Azonnal hívtak, mert valamiért ebben a Zótépében nincsenek sokan - azérseíromlemelyikez! -, de másfél óra alatt odáig jutottunk csak el, hogy a nevünk valahogy átírásra került. Na nem az egész, ugyanis NINCS ANNYI RUBRIKA. A megengedett karakterszám 20, így a párom választhatott, hogyan csonkolják a nevét, amely majd a bankkártyán látszani fog. Voltak variációk - Bernadet egy tével - itt majdnem felröhögtem, mert azonnal bejött a vicc, miszerint "Bernadett, etté? Nem etté, hanem kettő!" Ezt elvetettük. Közben a kicsi párom a székben ülve elővette a keresztrejtvényt - komolyan mondom - de volt annyira intelligens, hogy nem tőlem vagy az ügyintézőtől kérdezte a megfejtéseket, például: "Balfék pénzintézet, ahol másfél óra alatt sem tudnak egy névváltozást elintézni? Három betű, a középső té?"
Amikor egy fél órán átt keresték a nyomtatványt, amin "át tudnánk kötni", akkor már csak vinnyogtunk a röhögéstől. Az én kicsi párom ugyanis olyan, hogy ha egyszer elkezdi, még a mája is nevet. Rám meg átragad.
Miután így kimúlattuk magunkat, nagyjából délután háromnegyed négykor végeztünk is. Persze vissza kell jönnünk mégegyszer, mert elsőre nem lehet mindent beadni a "rencernek", de ilyen muris helyre szívesen jár az ember.

A mérleg persze pozitív, hiszen alig 10 hét alatt át tudtunk íratni két személyit, két jogsit, két lakcímkártyát, két TAJ-kártyát, két adókártyát - na jó, ezek majd megjönnek egy hónap múlva, de elintéettnek tekinthetők - és még a folyószámlánkat is majdnem sikerült elintézni...

És hogy miért kőkorszak ez? Kérem tisztelettel: MINDEN elektronikus. Miért is kell akkor nekünk sorbanállni és papírokat nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitöltögetni óraszám, amiket aztán majd megint valakik bevisznek a számítógépbe?
Ha már fizetjük az adót és gyarapítjuk a magyar népességet, miért is kell nekünk fizetni a házasságért? Miért is nem lehet legalább az első házasság ingyenes?
Miért is kell a bürokrata állam által előírt igazolványokért fizertni? Bizonyos esetekben - ha nem elvesztem vagy megrongálom, hanem például megnősülök - miért is nem ingyenes?

És a végén egy nagyon merész kérdés? Miért is kell nekünk ezer helyre elmenni, amikor CSAK EGY változás állt be az életünkbe, nevezetesen: összeházasodtunk? Miért is nem intézi ezt el az állam? Miért is kell egy ilyen egyszerű dolgot ennyire megbonyolítani? Miért is kell ezerszer leíratni gyakorlatilag ugyanazt a két sort: régi neve, új neve?

A kérdések jók.

Heppiend nincs? De vaaaaaaan!

Most jut ugyanis eszembe, hogy az összes szolgálatómhoz mehetek el és az összes számlafizetőt ugyanigy írathatom át. Víz, gáz, központifűtés, telefon - vezetékes és mobil -, internet - három különböző cégnél -, tévé, kocsirészlet, CASCO, kötelező. Mit felejtettem ki?

Ja, eszembe jutott! A munkahelyemen az összes belépőmet, igazolványomat, felhasználói nevemet, hozzáférési jogosultságaimat, fizetési papírjaimat...

Karácsonyra kész is leszek, de hát a romantikának ára van!