ápr 23
Töröl, töröl
Cikk eszközök
Nem agykontrol, hanem agyatlan kontrol gondolkodás nélkül cselekedni a másik kárára.
"Ronda, morgolódós öregember lesz belőled!" -mondogatja a szívem csücske mostanában. Erre azt szoktam válaszolni, hogy inkább morgolódok kicsit, mint hogy megüssön a guta. A minap mindenesetre kerülgetett.

Az történt ugyanis, hogy lemondtam egy mobil internetes kártyát a T-Mobile-nál, mert nem kellett többet. Rájöttem, hogy havonta 2000 forintot spórolok, ha a PCMCI-s kártya helyett az Omnia internetjét osztom meg a laptoppal. Ugyanis az Omniára mindenképpen kell egy net, amiből a 80 megás 1990 HUF, és a laptopra is kell egy netelőfizetés, mégpedig legalább 3 GiB-os, ez 3900 HUF. Ha monnyuk inkább az Omniára tetetem a 3 GiB-osat, akkor a 80 MiB-osat megspórolom. És nem mellesleg, mostanában úgyis leginkább az Omniáról netezek.
De nem is ezért durrant el a fejem. Végülis másodszorra sikerült elintézni a lemondást, mert hiába tudtam, hogy 16-án jár le a hűségnyilatkozat, azt nem tudtam, hogy délután 16.15 perckor. Jöhettem vissza másnap. Visszajöttem, lemondtam, örültem. Aznap estig.
A teljes sztorihoz hozzátartozik, hogy van, illetve volt 4 darab t-emailos előfizetésem. Ezeket azért szeretem, illetve szerettem, mert kapok róluk sms-értesítést, így azonnal tudom, hogy mailem érkezett. Ez valami hihetetlen kényelmes. És mivel egy cím 200 HUF-ba kerül havonta, szépen csináltam többet, hogy azok tudják csak és azt, akiknek és amelyiket tudni kell. Ebből a négyből három a telefonszámomhoz volt rendelve, egy pedig - mint kiderült - a netkártya telefonszámához.
Így aztán amikor visszaadtam a netkártyát, szépen, kérdezés nélkül törölték a hozzá tartozó e-amil fiókot is. Nem kell mondjam ugye, hogy az volt, amit a leginkább használtam, benne 500 mailcímmel, és fel volt tolva a tárhely is 200 megára, és tele is volt. El lehet képzelni, ez mennyi levelet is jelentett darabra... Fontos leveleket.
Vége. A kedves mosolygós hölgy szépen, a kérdezésem nélkül törölte.
Én mit hibáztam? Nagyképű majom lennék, ha nem végeznék önvizsgálatot és nem venném számba a saját hibáimat is. A hibám az volt, hogy két év távlatából nem emlékeztem rá, melyik 3 cím tartozik a telefonszámhoz és melyik a netkártyához. Elismerem, ez az én hibám. Mentségemre szolgáljon, hogy miután az ember megköti az előfizetést, soha többet semmilyen formában nem találkozik az e-mail fiók adataival és hovatartozásával. Minden további nélkül használtam mindenféle eszközről és telefonszámról. Nem csoda hát, ha nem emlékeztem rá, melyik fránya kártyához kötöttem anno.
De kérdezem én: nem-e kellett-e volna-e megkérdezni-e a törlés előtt, hogy "Tisztelt Uram! Biztosan kitöröljük az összes ügyfelének, barátjának, ismerősének az adatait és az összes levelét?"
Nem kérdezték.
Töröl, töröl. Mint az agykontrolban. Csak ezesetben agyatlanul.
És hepiend nincs? De vaaan!
24 óra elteltével az egyik kevésbé használt mailcímemet sikerült szerencsére módosítani a törölt címre, így legalább azokat a leveleket megkapom, amelyeket ezentúl küldenek nekem arra a bizonyos egyszeri-kétszeri mailcímre.
Tanulság: figyeljünk oda mások helyett is, mert ha elcsesszük, maximum nagyon sajnálják majd...
Szolgálati közlemény: akinek nem válaszoltam valamilyen levelére, amelyet a pdamaniás e-mailcímemre küldött a múlt héten, az emiatt volt.
Én kérek bocsánatot!

Szólj hozzá:
- Viszont előtte rákérdez, hogy biztos vagy-e benne. :) Az ügyfélszolga látja, hogy egy előfizetéshez emailcím is tartozik, csak rá kellett volna kérdeznie, hogy biztos vagy-e benne.
- Nos, az ügyfélszolgálatos kolléga soha nem lehet elég jó. Látod, most azt tette, amit kértél. Nem akadékoskodott, végrahajtotta a vevő kérését, megszüntette az előfizetést szó nélkül. Pontosan, ahogy a PDA-d. Ha nyomsz egy Hard-RESET -et , akkor az nem fog azzal foglalkozni, hgy "jaj, de itt még ez és ez is lehet ám tárolva...". de azért, mégsem fogod a PDA-dat okolni, ugye?
- Kérj tőlük recovery-t. Tuti mentik a boxokat vmilyen időközönként.
Keresés
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone