Elektromos Wilág és a Vidám Gondoskodás
Cikk eszközök
Annak idején örömmel számoltam be arról, hogyan jutottam Full HD plazmatévéhez...
Azt szokták mondani, addig nincs baj, amig nincs baj. Mivel a műszaki cikkekre rossz hatással vagyok - nevezetesen mindig csak a második a jó, az elsőt úgyis vissza kell vigyem - már eleve fogékony vagyok az olyan biztosításokra, amelyek védenek valamennyire. A lakásomra például olyan globál biztosításom van, amely akkor is fizet, ha a metrón tépik ki a kezemből a tesztelésre nálam lévő készüléket. Ez persze nem olcsó, de legalább az ember biztonságban érzi magát.
Amikor az összes pénzemen hitelre plazmatévét vettem, bennem volt a frász rendesen, hogy elromlik. Nem alaptalanul, a múlt héten, nem egészen egy éves korában megjelent egy függőleges csík a képernyőn, amely azt mutatja, hogy egy sor kinyiffant a kijelzőn. De ne menjünk ennyire előre, mert ezt még nem tudjuk, amikor hősünk 2008. júniusában az Elektro Worldben megvásárolja készülékét, 10 forint híján 400 darab magyar ezresért, kamatmentes kölcsönre. Miért? Mert kütyübuzi, és mert lejárt az autó törlesztőrészlete, így a családi költségvetés megengedi, hogy a felszabaduló pénz egy részét egy régi vágyára költse. A vásárlásról írtam anno blogot, az ide kattintva elolvasható. Szóval megvolt végre a plazma, haza is került kalandos úton.
Ahogy elébb írtam, félelmemben a meghibásodástól örömmel hallottam, hogy van egy kiterjesztett termékbiztosítás, amelynek számos - látszólagos - előnye van, így például ha pofáraesik a tévé, akkor is fizet. A boltban azt a tájékoztatást kaptam, hogy ez a biztosítás - és akkor nevezzük is meg: a Happy Care - intézi az összes problémámat, például ha elromlik a tévé, nem nekem kell visszacihelni a boltba, hanem ők intézik. A szórólapjukon is ez áll:

Zárójelben jegyzem meg, hogy van internetes hibabejelentés is, ahol a hibát bejelentettem február ötödikén, az első választ február kilencedikén kaptam, azaz NÉGY NAP MÚLVA. Íme:
Tisztelt Ügyfelünk, Köszönettel vettük bejelentését, mivel azonban a vásárolt terméket külső behatás nélküli meghibásodással jelentette be, kérjük, hogy forduljon a vásárlás helyszínén az ELECTRO WORLD Áruház vevőszolgálatához. Terméke hibájának vizsgálatát műszaki hiba esetén a vásárlástól számított 1 éven beül az eladó garanciában intézi. Tisztelettel: Happy Care Kárrendezési Központ 1097 Budapest Könyves Kálmán krt 11. 5. emelet Tel.: +36 1 413 3460 Fax.: +36 1 413 3461 Web: www.happycare.hu From: info@happycare.hu [mailto:info@happycare.hu] Termék kárbejelentés
Sent: Thursday, February 05, 2009 7:15 PM
To: info@happycare.hu; anders.persson@modernaforsakringar.se
Subject: Termék kárbejelentés
Név:Molnár Sándor István
Biztosítási szám, lásd a pénztári bizonylatot:0010/00066
Cím: ezt most kitörlöm, de beírtam
Irányítószám: ezt is
Postacím: ezt is
E-mail: ezt is
Személyi szám:
Telefonszám:+3630ezt is
Mobiltelefonszám:+3630ezt is
Bejelentette a kárt a biztosítónak?:Nem
Mikor keletkezett a kár?: (éééé-hh-nn)2009-02-05
Hol keletkezett a kár?:ezt is.
Hogyan keletkezett a kár?:Különös esemény nem történt, bekapcsolás után lettünk rá figyelmesek.
Miben keletkezett kár?:LG 50" PDP TV
Cikkszám/sorozatszám:
A vásárlás dátuma: (éééé-hh-nn)2008-06-10
Vételár:399 990
Írja le a hibát:A tavaly nyáron vásárolt televízió képernyőjén ma délután felül, középtájon egy világosabb színű csík keletkezett, amely minden üzemmódban látszik. Valószínűleg a kijelző hibásodott meg.
Beadta a terméket garanciális javításra, erre, vagy más hibára hivatkozva?:Nem
/2009-02-05 19:15:20

Amikor 4 nap után a hepppikeeertől kedvezőtlen e-mailt kaptam, mégis kivártam azt a röpke NEGYVEN PERCET, mire sikerült az ügyintézővel beszélni. A kedves férfi hang - gondolom olvasta az e-mailemet, mert nagyon képben volt, ez pedig arra utal, hogy vagy nagyon zseni, vagy egyszerűen aznap nem volt túl sok reklamáció, és ezzel a túlterhelt vonalak témáját zárjuk is le - szóval az úriember közölte velem, hogy az Elektro World ügyfélszolgálatánál intézzem a garanciát, mivel a termék még nincs egy éves. Amikor az Elektro Worldbe bementem, szemrehányó pillantások kíséretében - ~"Te kis hülye, még ezt sem tudod?" - közölték, hogy az ilyen jótállásos dolgokat az LG márkaszervizzel kell intéznem. Nos, ezért kéredzkedtem el a melóhelyről? Köszi Happy Care!
Na jó, hívjuk fel az eldzsít! Itt kell megjegyezzem, hogy a történetben az LG márkeszerviz volt az a szereplő, amelyikkel teljes mértékben meg vagyok elégedve. Egyrészt rugalmasan akkor jöttek ki, amikor kértem, másrészt udvariasan és azonnal kiállították a szakvéleményt, miszerint a televízió képernyő hiba és alkatrész miatt nem javítható, cserélendő. Ez nagyon jó hír!
Ekkor már tájékozódva a jogaimról és az Elektro World vállalásáról úgy mentem be az ügyfélszolgálatra, hogy a tévét nem én fogom visszaszállítani és az új készülék kiszállításáért egy kanyi vasat nem fogopk fizetni.
Az Elektro World ügyfélszolgálatán már mint ismerőst - a kellemetlen fajtát - fogadtak, és flegmán ugyan, de kénytelenek voltak elfogadni az LG szakszerviz véleményét. Azonnal visszáruzták a tévét és a Happy Care ötvenixezer forintját, így a kezemben egy 454 000 forintos csekkel bementem kiválasztani az új tévémet. Nos, ez volt a legkönnyebb, ugyanis az árak azóta úgy lementek, hogy 350 000 forintért az én tévémnél egy évvel újabb szériát kaptam, ugyanakkorában, ugyanazzal a tudással és néhány extra funkcióval. A műszaki eladóval meg is egyeztünk, kitöltötte az új tévéről szóló számlát, majd közölte, hogy akkor szombaton délelőtt ki is hozzák nekem a tévét. Azt elfelejtette közölni, hogy ezért szép sunyiban 3000 forint kiszállítási díjat is felszámolt (költse gyógyszerre!), én pedig nagy örömömben, hogy olcsóbban jobb tévém lesz, tojtam arra, mi van írva a számlára.
Ekkor jött a hidegzuhany: mivel a tévét nem ebből az áruházból, hanem valami raktárból adják ki, a kiszállító kocsi nem tudja elhozni a rossz tévét, úgyhogy azt "szíveskedjek én behozni"! Miután magamba fojtottam a lovak nemi szervének emlegetését, és kultúremberhez méltóan közöltem, hogy "nem szíveskedek, mert 54 kilogramm, a kocsimba pedig nem fér be" az ügyfélszolgálathoz irányítottak, beszéljem meg velük.
Az előző flegma hölgy a nagydarab főnöknőjét uszította rám, aki szintén megpróbálkozott azzal, hogy "legyek szíves hozzam be", de nem lettem szíves még neki sem. Ekkor közölte velem, hogy a kiszállító autó nem tudja behozni a tévét, mert nem ide jön be, hanem a raktárba. Széttárta a kezét és szánakozva nézett rám...
Nálam ez nem jön be, ugyanis az alábbiakat közöltem vele:
1. A tévét én megvettem, kifizettem, elvittem haza és ezzel a saját részemről lezártnak tekintettem az ügyet. Hogy a tévé meghibásodott, és ezért most megint mozgatni kell, az nem az én hibám...
2. Az Elektro World az interneten és a nyomtatott szóróanyagaiban is azt hangoztatja, hogy 10 kilogrammnál nagyobb termék esetén nem a vevőnek kell azt javításra szállítani, engem nem érdekel, hogy melyik autó hová megy, oldják meg!
3. Ha nem egyezünk meg, én fogadok egy vállalkozót akikkel 10-20 magyar ezresért visszahozatom a tévét, majd peres úton lerendezzük a dolgot. Egyben a fogyasztóvédelemnek is írok egy levelet, valamint - úságíró lévén - még egy oknyomozó riportot is készítek a problémáról, hadd okuljanak az olvasók.
4. Megegyezünk, kiküldenek a rossz tévéért valakit, a jó tévét házhoz szállítják és elválunk isten hírivel.
Nem tudom mondandóm melyik része hatott, de csak lett egy kocsi, amelyik pénteken elvitte a rossz tévét - igaz, hogy a páromat kellett otthagyjam a kórházban miattuk pár órára - és már csak azon kellett izguljak, hogy az Elekrto World rendszerében nekem kell eláírnom, hogy elvitték tőlem a tévét, és nem annak, aki elvitte... Nóóóóóóórmális? Azért a visszárú csekk hátulján én is aláírattam a szállítókkal, hogy átvették a rossz tévét, de nem vagyok benne biztos, hogy ha nem becsületesek, ez alapján nem tudták volna letagadni az átvételt...
Szombaron aztán megjött az új tévé, és mivel a liftünk egy négyzetméteres, a kiszállítók úgy hozták fel a tizedikre gyalog... Nos, azt a három ezrest ezért nem fogom visszakérni, sőt a srácoknak adtam is még sörrevalót... Ők megérdemlik!
Happy end nincs?... De van! (Illés együttes: Sárika)
Nos, van egy tévém egy százassal olcsóbban, ami vadiúj! Azaz mínusz 100 000 forintért használtam az előzőt 8 hónapig, tehát majdnem havi 12 500 forintot fizetett nekem az Elektro World azért, hogy használjam a tévét.
Köszönöm szépen!
És a csattanó: újra megkötöttem a Happy Care biztosítást a tévére... Hülye vagyok? Lehet... Kivéve, ha a tévé mondjuk leesik a szekrényről, vagy költöztetés közben összetörjük. Havi 800 forintot megér a biztonság, még akkor is, ha a biztosító link... És itt most nem egy lekattintandó linkre gondoltam.
- Ja a cikkedet nullaszor olvasták és mégis hatszor szoltak hozzá! vigyorgószmile:)
- Én (ill: Babi)most ugyan ezt játszom az achanban vásárolt hűtővel szintén vettünk hozzá plussz két év garit. most 3 hete áll a cserére vár a masina.
- "Amikor az összes pénzemen hitelre plazmatévét vettem..." Eljutottál a vásárlói "Clear" állapotba, gratula, ideális fogyasztó lettél. A panaszt viszont nem is értem. Nem ebben az országban éltél az utóbbi évek során? (hol a vigyorgós szmájli?)
Keresés
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- A Technet Samsung
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone

