sanciman blogja

júl 04

Ha szeretsz tévét nézni, akkor biztosan foglalkoztat téged is a hádé őrület.

Ha szeretsz tévét nézni, akkor biztosan foglalkoztat téged is a hádé õrület. Aki egyszer látott hádé adást, az nem nagyon tud szabadulni az élménytõl. Ráadásul az a sunyi dolog benne, hogy már nem is méregdrágák ezek a tévék, és például a fociebé alatt az egyik - nem írom le a nevét - elektronikai nagy-áruház "nulla téháemért" nyomta a tévéket. Ki hogy van vele, én nem állok úgy anyagilag, hogy egyszer csak bemenjek a boltba és kápéban kifizessem a tévé pár-százezres árát, így mindenképpen marad a részletfizetés. Tegyük hozzá, hogy rövidke életem során eddig szinte mindent részletre vettem, ami meghaladja a - nálam - álomhatárnak számító 50 ezrest HUF-ban. Tehát: most "ingyen" hitelre lehetett tévét venni, ami annyit jelent, hogy százezrenként nagyjából egy tízes és harmincas között spórol az ember, mert a többi hitelintézet 10-30 százalék körül adja az áruvásárlási hiteleket. Nos, ezen indokok alapján kértem a kedves pénzügyminiszter asszony beleegyezését (lásd még: oldalborda), aki indokaimat elfogadva rábólintott az egyszerű kézi vétellel bonyolított tranzakcióra. (Mellesleg rendes csajszi is, aki igyekszik minden vágyamat kielégíteni, és itt elsõsorban most a kütyümániámhoz kapcsolódó eszetlen költekezéseim elviselésére utalok). Így aztán egy szép kora-nyári délelõttön megközelítettem azt a bizonyos bevásárló központot, ami egy korábban lóversenyekre szolgáló területen épült. Hosszas nézelõdés és mérlegelés, valamint a papírok kitöltése után távoztam egy 50 colos full HD plazma tévével, ami nélkül nem élet az élet.

LG_2.jpg

Miért pont ez? Tök egyszerű empirikus módszerrel választottam ki: ez tetszett. Aki járt már ebben a bizonyos plázában és megnézte az elektronikai áruházát is, az tudja, hogy eszetlen nagy választék van tévékbõl, én is tudtam volna választani még vagy tízet. FULL HD Plazma tévékbõl már nincs akkora választék, úgy is mondhatnám, hogy ez volt az egyetlen, ami még méretben is megfelelt. Abban biztos voltam, hogy csak plazmát veszek (most mondom: nem fűt és nem kell besötétíteni), mert az LCD-k szürkeségét percekig sem vagyok képes elviselni. Meg aztán ha valamiben bizonytalan vagyok, akkor megkérdek olyan valakit, aki ért hozzá, esetleg van is plazma tévéje... Mivel hónapok óta gondolkodtam a dolgon, volt idõm eldönteni, hogy csakis plazma és csakis Full HD. Még akkor is, ha a Full HD adások egyelõre elég kevés számban foghatók.

Szóval a döntés megvolt, és ki is fizettem, már csak haza kéne vinni. Nem hiszem, hogy van olyan személyautó, amibe befér egy 140x100x40-es csomag. Még szerencse, hogy unokatesónak van egy kisteherje, amit kölcsön is adott. Miután kétszer átverekedtük magunkat a városon, hazaért a tévé. Majdnem. Mert a liftbe sem fért be, így a földszinten ki kellett csomagolni, és úgy már be lehetett "pájszerolni". A kedves lakók néztek is nagyot, hogy a 35 négyzetméteres panelba hova teszem majd ezt, de el kell oszlassak egy tévhitet: ezt a tévét lehet közelrõl is nézni. Ugye mindenkiben benne van, hogy a régi tévéknek kellett egy kényelmes távolság ahhoz, hogy jól látható legyen a kép. Igen ám, de a régi tévék felbontása ennek az 1920x1080-as felbontásához képest sehol sem volt. Így aztán a kép a nagy szobában 3,5 méterrõl nézve is tökéletes. Azt javaslom mindenkinek, hogy az áruházban mérjen egy távolságot, amirõl otthon nézni fogja a tévét, és ha onnan nézve okés a kép, ne törõdjön senkivel, aki azt mondja, hogy "ez túl nagy lesz abba a kis szobába". Szóval a tévé tökéletes, és ebbõl a távolságból is jól látható. Persze csak akkor, ha a bútorokat is úgy tudjuk variálni, hogy elférjen ez a 127 centis képátmérõjű szörny. 3 napomba tellett, mire az egyébként zseniális svéd bútor (a kék-sárga áruházból) végre úgy alakult, hogy a tévé is elfért benne. Szerencsére elõre gondolkodtam, és direkt olyan szekrényt vettem, ami tetszés szerint variálható, ez egyébként már többször mentette meg a családi békét. Pár ezresbõl megvettem azokat az elemeket a bútorhoz, amikkel be lehetett a tévét kulturáltan helyezni. Egy dolog már most látszik: ha a méregdrága zárak és riasztórendszer ellenére betörnek a lakásba, egyedül a tévé fog megmaradni, mert, hogy ezt 3 marcona rabló sem tudja innen elvinni, az biztos!

Benn a tévé, a mama is megnyugodott (okés, hogy rábólintott a tévé projektre, de nem ekkorára számított...). Tévézzünk! Az analóg adások is állat módon mennek rajta, de igazándiból valami jó kis full HD adás kéne. Nézzük meg a hárombetűs lila szolgáltató ajánlatát: van neki HD adása. Szuper! Ahhoz, hogy a három HD műsort nézhesd, meg kell venni a második legdrágább csomagot, mintegy 12 000 forintért havonta. Ha azt gondolod, ezzel oké, hát nem. A HBO HD-n eddig mindössze 1 full HD filmet sikerült elcsípni a két hét alatt, mégpedig a Sziklák szeme címűt. A National Geographic HD-n jobb a helyzet, ott a műsorok legalább HD Ready-ben mennek, és hetente 3-4 full HD adás is megnézhetõ. A Eurosport HD-n is elõfordul full HD adás, ha már az elején említettem a fociebét, a döntõt másnap megnéztem Full HD-ban is... ÁLLAT!

Szóval a Full HD plazma átverésrõl: ha el tudod fogadni, hogy a tévé árán felül havi 12 ezrest le kell perkálni 3 HD csatornáért, ahol aztán átlagban naponta 1-1 film megy Full HD-ban, akkor vegyél magadnak ilyen tévét. A helyzet lesz még jobb is, már látni mindenféle HD szolgáltatót ahogy "behellózik" a reklámblokkban, és egy év múlva biztosan sokkal több adás lesz HD-ben, de jelenleg ez a helyzet.

Ha ezt el tudod fogadni, imádni fogod azokat a perceket, amiket a Full HD adás nézésével tölthetsz.

Legközelebb a zsinórokról és a Full HD lejátszókról írom le az érzéseimet. Ha van véleményed, ne kímélj!

Szólj hozzá: