A Microsoft pereli a TomTom GPS gyártót
Cikk eszközök
Redmond arra hivatkozik, hogy a TomTom navigációs eszközgyártó lopja a licenceit. Pontosabban állítólag olyan Linux módozatot használ GPS-eiben, mely állítólag sérti a Microsoft szabadalmait.
A Microsoft mintegy nyolc szabadalmát látja megsértve, ezekből kettő a rövid és hosszú fájlnevek kezelésével kapcsolatos, míg a harmadik flash-alapú, programozható ROM modulban megvalósított fájlrendszerekről szól, írja a PC Fórum. A többi az autós navigációt érintő eljárás, ami azért is vicces, mert a TomTom talán mégis csak jártasabb a navigációban, mint a Microsoft, lévén a Garmin után ők a második legnagyobb GPS-gyártó. A Microsoft inkább a Windows menük közötti navigációban jártas... A Garmin egyébként kötött hasonló Linux-alapú PNA-ira licenc megállapodást a Microsofttal, míg a TomTom elhárította a szoftveróriás közeledési szándékát.
A TomTom egyébként közleménye szerint eleve vitatja a Microsoft szabadalmainak és állításainak jogosságát, és elmondása szerint kész megküzdeni igazáért a tárgyalóteremben is.
A Microsoft sajtóközleménye:
Keresés
A blog írójáról
Sancho
Egy ismerősöm szerint kütyübuzi vagyok. Mindenesetre szeretem megosztani jó tapasztalataimat másokkal is, és a lelkesedésem ragadós. Állítólag ezért vagyok itt.
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone

