Playstation blogja
GTA: Chinatown Wars - A warez rossz, értem?
Cikk eszközök
A PlayStation Portable megjelenésével szinte egyidős a platformhoz tartozó warez, ugyanis a PSP-t nagyon gyorsan képesek voltak feltörni.
Eleinte csak a házi készítésű játékok futtatása volt az érv, de később világossá vált, hogy a különböző portálokról letöltött kalózverziók futtatására készítette el Dark_Alex – a leghíresebb hacker Sony-s körökben – a módosított firmwaret. Emiatt úgy nézett ki, hogy a PSP teljes bukásához fog vezetni, mert 2008-ban az összes kiadó elfordult a kézikonzoltól. Minden más eszközre megjelentették a játékot kivéve erre.
Ezt a Sony nem hagyhatta, mivel a PSP még mindig elitebb gépnek tűnik, mint a Nintendo DS vagy DSi. Igazából nekünk nem tisztünk, hogy a kettő közül megmondjuk, hogy melyik a jobb, a PSP-t a grafika és a Sony-hoz való hűség miatt veszi meg valaki, míg a DS az érintőképernyőnek köszönhetően a játékélményre fókuszál. A nagy pálfordulás 2008 végén volt látható, amikor a Sony közlemények áradatát zúdította a gémer közösségre, miszerint kitartás, jövőre kiemelt prioritással kezeljük a játékfelhozatalt. Bár a Sony sokszor kamuzik, ebben nem ismert tréfát és a következő E3-on csupa A+ kategóriás játék látott napvilágot.
A GTA: Chinatown Wars eredetileg exkluzív Nintendo DS-re kijövő játék lett volna, de az eladási adatokat meglátva a Take-Two kidobta az eredeti elképzelést és optimalizálta a Sony kézikonzoljára. Bár ne tette volna…

Ugyan olyan gyatra eladási adatokat értek el, mint a másik platformon. Ez annak a függvényében igen érdekes, hogy szinte az összes PSP tulajdonos kipróbálta a legújabb Grand Theft Auto részt. Amolyan gondolkodtató feladvány is lehetne: Szerinted hogyan lehet az, hogy csak x darab fogyott – pontos adatot nem tudunk – mégis x a négyzeten per három gépen futott. A megoldás a már fentebb említett warez. Keveset vásároltak belőle, de az illegalitásnak köszönhetően szétterjedt a világban. Legalábbis a fejlesztőcsapat ezt nyilatkozta egy interjúban. A Nintendonál viszont nem ezt, hanem a rossz marketingkommunikációt jelölték meg a fő károkozónak. Nos, a Nintendo rész elemzését rábízom Tsabeeka kollégámra, mindenesetre érdemes levonni a tanulságot.
Keresés
A blog írójáról
Playstation
A Technet Playstation blogja! Itt mindent megtalálsz legyél akár hardcore vagy casual gémer. Friss hírek információk, tesztek ...
