Samsung Series 7 Chronos teszt – vékony keretek között
Nézd meg a képgalériát
A napokban bemutatott új Samsung noteszgépek közül az Chronost már meg is nyúztuk – nem is kevés sikerrel!
- Technet plecsni:
- Techgold
- Technet.hu értékelése
- 4
- Olvasók értékelése
- 0
- Tetszett:
- Remek dizájn és kivitelezés •
- jó felszereltség •
- vékony káva
- Nem tetszett:
- Picit túlárazott •
- enyhe melegedés •
- lassú touchpad
- Tulajdonságok:
- Bluetooth
- WIFI
A napokban mi is beszámoltunk hosszabban a Samsung által bemutatott új notebook szériákról. Volt köztük hagyományos notebook, és ultrabook is, ám mindezek közül az egyik, ha nem a legérdekesebb darab a 7-es szériába tartozó Chronos, mely már az elsÅ‘ pillantás után megérdemli az eddigi legszebb Samsung notebook díjat. Nem is titkolja a vállalat, hogy ezzel a szériával nem volt más a célja, mint a szemkápráztatás. Gyönyörű panel, nagy fényerÅ‘vel, fém burkolat, világító billentyűzet, vékony káva, és nem utolsó sorban gyors hardver. Ezek után a jellemzÅ‘k után arra is gondolhatnánk, hogy a Samsung szerény célja nem más volt, mint megalkotni a világ legszebb notebookját, persze az Å‘ szempontjukból. Ennek megítélése teljesen szubjektív, de annyi biztos, hogy nagyon kevés olyan notebookot tudnánk mondani, ami ennyire impozáns külsÅ‘vel rendelkezne.
KívülrÅ‘l befelé
A dobozon nincs semmi különös, ahogy annak tartalmában sem. A notebook mellett egy töltÅ‘, a papírok, valamint egy miniVGA-VGA adapter található. A lényeg viszont a szivacsba rejtett 700Z3A-S01, mely a kisebbik, 14"-os variánst jelenti. A gép kiemelésekor két dolgot tapasztaltunk azonnal - a kis súlyt (2,14 kg), valamint a közepes minÅ‘ségű műanyag alsó felületet, ami enyhén benyomódott felemeléskor. Az elÅ‘bbinek tehát utóbbi az oka, mivel a gép nem teljes felületén fém, hanem a Samsungtól már megszokott „trükköt" alkalmazván alul műanyaggal találkozhatunk. A teteje, valamint a billentyűzet felöli oldala viszont szál csiszolt alumínium, ráadásul nagyon kellemesen megmunkált. A leginkább szembetűnÅ‘ dolog viszont kétségtelenül a nagyon vékony káva, mely a kijelzÅ‘t veszi körül. Az 1cm-nél is keskenyebb megoldás akkorát dob az összhatáson, hogy könnyedén feledteti velünk az alsó részen található gyenge műanyagot.
Amit még az anyagminÅ‘ségnél illik megemlíteni, az a billentyűzet, mely kissé gumírozott hatású, ez által nagyon kényelmes rajta a gépelés, attól eltekintve, hogy egy picit zörejes. Az éjszakai pötyögésben sokat segít a fényviszonyokhoz igazított billentyűzetvilágítás, mely sok más példa ellenére itt nem mondható zavarónak.
A gép kialakítása nagyon dizájnos, viszont néhány pontban elÅ‘nytelen. Ilyen a hÅ‘kivezetÅ‘ nyílás, mely a két zsanér között található, és a kijelzÅ‘ szögének függvényében befelé (a monitorra, és a billentyűzet felsÅ‘ részére), vagy lefelé (az asztalra) fújja. Mivel maga az egész rés igen szűk, ezért a gép azon része durván fel tud forrósodni használat közben, így a lábunkon tartani nem javasolt. Gépelés közben a billentyűzeten nem érezni a hÅ‘t - a csuklótámasz és a touchpad pedig egyenesen hideg.
A ház összeszerelése hibátlan, a gép nem recseg, az illesztések hajszálpontosak.
A csatlakozók között megtalálható az elengedhetetlen HDMI, a MiniVGA, az USB3, az USB2, valamint az Ethernet port, de a készülék másik oldalán egy optikai meghajtó is beépítésre került.
A matt felületű kijelzÅ‘ 1600x900-as felbontású, remek fényerejét pedig a SuperBright technológia adja. Betekintési szöge nem kiemelkedÅ‘ - inkább csak átlagos.

Teljesítmény
Most, hogy a külsÅ‘t megvitattuk, lássuk mi lapul meg a motorháztetÅ‘ alatt. A gép lelke a Sandy Bridge architektúrás Intel Core i5-2450M, mely egy két magos, 2,5 GHz-es processzor, ám a Hyper Threading technológiának köszönhetÅ‘en 4 szálon képes az adatokat feldolgozni. Memóriából 6 gigabájt jutott a gépnek, míg a grafikai megoldást egy hibrid rendszer alkotja. Amikor nem használjuk ki az erÅ‘sebb, AMD Radeon HD 6490M-et, akkor az integrált, Intel HD3000 dolgozik, mely jóval kevesebbet fogyaszt, és irodai használatra bÅ‘ven elegendÅ‘. A háttértár szintén egy hibrid megoldás - az 1 TB-os HDD mellett egy 8 GB-os SSD került beszerelése, ami gyorsítótárként funkciónál, így a rendszer általános működése sokkal gyorsabb, mintha szimplán HDD izzadna a gépben.
Mai tesztünkkel elindítunk egy új hagyományt is - mostantól minden noteszgépet lemérünk a PCMark 7 szoftver segítségével, mely a gép sebességérÅ‘l ad egy értéket. Ezek összehasonlítása az általános felhasználók számára is rámutat a nagyobb különbségekre. Mivel egy szintetikus tesztrÅ‘l van szó, így ez nem feltétlenül tükrözi a gép erejét, csupán mint összehasonlítási alap működik. Éppen ezért kérnénk fenntartásokkal kezelni ezen értékeket. Alapbeállításokon, az energiatakarékos módot kikapcsolva, 2305 pontot ért el a Chronos, mely a középkategóriába sorolja azt.
Az egyik legkomolyabb képessége a gépnek, az a készenléti módból való gyors felállás - még a legdurvább esetben is maximum 5 másodperc volt, mire tökéletesen használhatóvá vált a gép. A gép nulláról történÅ‘ bekapcsolása is nagyon gyors - átlag 20-23 másodperc.
Az akkumulátor papíron 8 órát képes üzemelni, de nekünk sajnos nem sikerült 6 óránál többet kihozni belÅ‘le - ám ez is szép eredmény.

Az extra szoftvereket látván a felhasználóknak általában feláll a szÅ‘r a hátán, mivel azok jelentÅ‘sen lassítják a gépet, és hasznosnak sem mondhatók éppen. Minden bizonnyal erre a Samsung is rájött, ezért már jóval kevesebb „extra" jár a géphez, és ami van, az is hasznos. Az egyikkel más gépeinken található fiókjainkat migrálhatjuk USB-s vagy WiFi-s kapcsolaton keresztül, míg a másik egy központi irányító pult, ahol alapvetÅ‘ beállításokat végezhetünk el.
Ár, konklúzió
A gép gyönyörű, és gyors, ez kétségtelen, de van néhány apróbb negatívum, mint például a melegedés, a „billenÅ‘s" LAN csatlakozó, a nem túl reszponzív, kicsit vontatott touchpad, vagy a műanyag alsó fedlap. Ha ezektÅ‘l el tudunk tekinteni, és van minimum 334 900 forintunk arra, hogy megvegyük a Samsung alkotását, akkor ne habozzunk sokáig, mert keresve is nehéz lenne ennél jobb 14"-es hordozható PC-t találni. Akinek viszont az ár/érték arány fontos, azoknak még egy picit várniuk kell, míg sikerül lejjebb tornászni az árcédulán található számot.

Samsung 700Z3A-S01 Chronos
- Tulajdonságok:
- Bluetooth
- WIFI
| TÃpus: | Samsung 700Z3A-S01 Chronos |
|---|---|
| Gyártó: | Samsung |
| Méret: | 320 x 220 x 23 mm |
| Súly: | 2,17 gramm |
| Processzor: | Intel? Core? i5 Processor 2430M |
| Videokártya: | Intel HD3000 + AMD Radeon HD6490M |
| Képernyő: | 14" |
| Memória: | 6 GB |
| Merevlemez: | igen |
| Optikai meghajtó: | DVD RW |
| Akkumulátor: | 8 óra |
| Operációs rendszer: | Windows 7 Home Premium |
| Wi-Fi: | igen |
| Bluetooth: | igen |
| Infravörös port: | - |
| Ujjlenyomat felismerés: | - |
| Firewire: | - |
| Blu-ray lejátszó: | - |
| Több szÃnben kapható: | - |
Samsung 700Z3A-S01 Chronos
Iránból küldi a fotókat az ellopott laptop
A tolvaj nem vette észre egy titokban tevékenykedÅ‘ szoftvert, Ãgy immár egy hónapja küldi az eltulajdonÃtott laptop a fotókat a jelenlegi tartózkodási helyérÅ‘l.
Ezt olvastad már?
Az Android a PC-ket is megeszi
Hozzászólások a(z) "Samsung Series 7 Chronos teszt – vékony keretek között" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia C5-06 (AS...
- 34 900 Ft
-
- Apple MacBook Pro...
- 444 400 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Évszázadokba telne házat nyomtatni
Egy kalkulátor segÃtségével kiszámolhatjuk, hány év kellene...
-
Minden autóján keményen bukik a Fisker
Elég rossz lehet úgy autót eladni, hogy közben minden egyes...
-
Anti-közösségi média antiszociálisaknak
Nem szeretjük az embereket, nem akarunk számÃtógép elÅ‘tt...
Ha minket már kiolvastál
-
F1: Korea és India is kibukhat
2013-06-18 16:30:40 -
Fordulj meg, amint lehetséges!
2013-06-18 16:00:14 -
Gerlóczy: A polinéz Koplárovics Béla
2013-06-18 18:09:29 -
Szükségünk van anya szemére
2013-06-18 15:00:00 -
Beelőzte a BlackBerry az Androidot
2013-06-18 14:30:00 -
Az Instagram is beszáll a rövid videók versenyébe
2013-06-18 13:00:00






