Íme az Apple iPad-et betiltó korábbi iPad
Ronda és olcsó iMac másolat: talán így lehet legjobban összefoglalni, minek is néz ki az egyébként csőd felé száguldó kínai perpartner korábbi „iPAD” gépe.
Mozgalmas hete volt az Apple-nek Kínában: megindították a vizsgálódást a dolgozók ügyében, és megtiltatta egy kis cég az iPad név használatát nekik. A Proview Shenzen ugyanis már korábban használta az „iPAD” nevet, (a Proview használatában betűszó: Internet Personal Access Device, azaz Internet Személyes Hozzáférés Készülék, hogy az angoltalanságot is átvegyem) természetesen teljesen más eszközre: egy Apple iMac koppintásra, amely hirdetése picit Mac-es, picit teljesen más: gyors, olcsó és költséghatékony.

A gépet egyébként még az iMac megjelenésének évében gyorsan piacra dobták, ugyanakkor amennyiben jól veszem ki a beszámolókból, valójában nem PowerPC alapú rendszer volt, de még csak nem is hagyományos asztali Windows verziót futtatott. Ehelyett a Compaq iPAQ Internet Appliance modellével mutatott közeli rokonságot, amely Windows CE operációs rendszert futtatott.

A Proview nem csak iPAD-et, hanem egy teljes „iFamily”-t, azaz iCsaládot gyártott: iNote-ot, iPDA-t, iDVD-t és iClient-et; azaz laptopot, PDA-t, DVD lejátszót és vékonyklienst, mindet olcsón. A The Register forrásai szerint a cég jelenleg „pénzügyi gondokkal” küszködik, ezért átalakulással és „új lehetőségek” keresésével próbálják megmenteni magukat.

Ezen új pénzszerző lehetőségek közé tartozik minden bizonnyal az Apple megfejése is. A problémák miatt ugyanis a cég legtöbb ingó és ingatlan vagyona nyolc különböző bank pénztárcáját gyarapítja, és még így is egymilliárd dolláros adóssággal küzdenek. Valószínűleg ezért is szeretnének oly nagy összeget bevasalni az amerikai vállalattól.
Ezt olvastad már?
Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
Hozzászólások a(z) "Íme az Apple iPad-et betiltó korábbi iPad" című cikkhez
Én kb 2,5 évesen még a jó öreg 80 - as évek elején egyszer véletlenül beleharaptam egy almába majd anyu elvette tőlem, hogy meg ne fulladjak, akkor most én perelhetek? vagy régebb óta van apple? no mind1, csak egy eszme futtatás voltHa amerikai lennél, perelned kellene és lehet, h. nyernél is!
(Jelen helyzetben csak elméleti győztes lehetsz.) 

Én kb 2,5 évesen még a jó öreg 80 - as évek elején egyszer véletlenül beleharaptam egy almába majd anyu elvette tőlem, hogy meg ne fulladjak, akkor most én perelhetek? vagy régebb óta van apple? no mind1, csak egy eszme futtatás volt :D
lassan a pdamania, jajjj, akarom mondani tekknett átmegy amolyan urbanlegend gyárrá. én értem, hogy most bizonyos gík körökben menő az appli utálat és savazás, aminek akár még alapja is lehet... de azzéé maradjunk már a realitások talajánSok igazság van abban amit mondasz, nem vitatom. (Egyébként én nem is geek vagyok, hanem csak egy power user.)Egyébként lassan lehetne nyitni egy nosztalgia topicot.

Másik oldalról meg télleg röhej, hogy pl. a slide to unlock és sok más is az Apple szabadalma...!lassan a pdamania, jajjj, akarom mondani tekknett átmegy amolyan urbanlegend gyárrá. én értem, hogy most bizonyos gík körökben menő az appli utálat és savazás, aminek akár még alapja is lehet... de azzéé maradjunk már a realitások talaján
(ha jól emlékszem régebben volt is egy cikk, ami bemutatta, hog az iPhone formailag...stb., stb. kinek az ötlete volt eredetileg, amit persze tokkal-vonóval ellopott az almás cég és sikerre vitte)


Másik oldalról meg télleg röhej, hogy pl. a slide to unlock és sok más is az Apple szabadalma...!
(ha jól emlékszem régebben volt is egy cikk, ami bemutatta, hog az iPhone formailag...stb., stb. kinek az ötlete volt eredetileg, amit persze tokkal-vonóval ellopott az almás cég és sikerre vitte)
pfff, ezt most pont abban az országban csinálják ahol mindent, de baromira mindent nyugati cégektől koppintanak le szemrebbenés nélkül, és terítik a cuccot a kínai, de újabban már európai és amerikai piacokon is?! ha annyira nincs semmiféle copyright Kínában ,akkor most baromira fogják be a pofájukat a nyomorultak...Így van, mindent, de szó szerint mindent ellopnak, még komplett falut is!

Helyzet az, hogy megerdemli az Apple, hogy egy kicsit szivassak. Perkaljon a nevert, hamar ekkora nyeresege van, Kinaban is persze.

pfff, ezt most pont abban az országban csinálják ahol mindent, de baromira mindent nyugati cégektől koppintanak le szemrebbenés nélkül, és terítik a cuccot a kínai, de újabban már európai és amerikai piacokon is?! ha annyira nincs semmiféle copyright Kínában ,akkor most baromira fogják be a pofájukat a nyomorultak...
Kínában nem adta el. Máshol igen. Csak az Apple gondolta, hogy ha máshol az övé, akkor Kínában is. Ezt mutatja a bírósági döntés is.A kínai bírósági döntés inkább azt mutatja, hogy melyik fél kínai. (A tajvani vállalat emlékeim szerint nem csak a tajvani használatot adta el.) Nem ez az első eset, hogy honfitársuknak ítélnek egy ügyben. Lásd például a kínai Shandong S-CEO-t, ami a bíróság szerint "nem is" hasonlít a BMW X5-re. Vagy ott a koppintott Phantom (a gyártó kikéri a gyanusítgatást...). Egy szó mint száz, az, hogy a bíróság ott épp mit mond, nem mindig azt jelzi, hogy valójában kinek is van igaza.
Jah, én, az Apple-barát :DDDDDDDDDKínában nem adta el. Máshol igen. Csak az Apple gondolta, hogy ha máshol az övé, akkor Kínában is. Ezt mutatja a bírósági döntés is.
Nem, soha nem voltam és nem is leszek Apple-barát. Viszont a trollokat jobban gyűlölöm. Jelen esetben a Proview egyik (tajvani) leányvállalata eladta az Apple-nek az iPad név használatát, de aztán a kínai anyu úgy döntött, hogy mégsem, és inkább több pénzt akarnak.
"Ezen új pénzszerző lehetőségek közé tartozik minden bizonnyal az Apple megfejése is." ... hmm... tipikus Apple barát hozzáállás. A valóságban cég joga az ipad név használata. Ezt elvitatni a bíróság döntése szerint sem lehet. A névbitorló jelenleg az Apple, aki jogtalanul akar használni egy nevet.Jah, én, az Apple-barát :DDDDDDDDD
Nem, soha nem voltam és nem is leszek Apple-barát. Viszont a trollokat jobban gyűlölöm. Jelen esetben a Proview egyik (tajvani) leányvállalata eladta az Apple-nek az iPad név használatát, de aztán a kínai anyu úgy döntött, hogy mégsem, és inkább több pénzt akarnak.
Amikor a hóhért akasztják - bár ez attól függ, mekkora piac az Apple-nek Kína. Gondolom elég nagy. Ráadásul ez a névhasználat sokkal egyértelműbb probléma, mint a "fotonokkal a felhasználónak adatokat közlő információs egység" (kijelző) levédetése. Vajon kinek jut eszébe először? Mert szerintem az oldalirányú simogatással feloldható érintőkijelző szabadalmaztatása több mint nevetséges. Hát hogy a francba oldjam fel!? Nyaljam meg?

"Ezen új pénzszerző lehetőségek közé tartozik minden bizonnyal az Apple megfejése is." ... hmm... tipikus Apple barát hozzáállás. A valóságban cég joga az ipad név használata. Ezt elvitatni a bíróság döntése szerint sem lehet. A névbitorló jelenleg az Apple, aki jogtalanul akar használni egy nevet.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia...
- 17 614 Ft
-
- Apple MacBook Air...
- 286 400 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
Legfrissebb fórum témáink
- A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
F1: Maldonado tört-zúzott
2012-05-26 12:25:21 -
Négykerekes szóvicc
2012-05-26 12:00:33 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a plazma tévékről
Óriási képernyő, gyönyörű színek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.
megnézem



