Négy év és nem lesz több notebook?
Notebookok mindig is voltak és mindig is lesznek – illetve mégsem, állítja egy új tanulmány, amely szerint 2016-ra eltűnhetnek a hagyományos gépek.
A Juniper Research legújabb előrejelzése szerint a hagyományos notebookok napjai meg vannak számlálva. A cég szerint ugyan a tabletek piaca jóval magasabb lesz – 253 millió dolláros – nem ez lesz a végzete a notebooknak, hanem a jelenleg nem túl nagy sikernek örvendő, épp csak szárnyát próbálgató ultrabook.
A Juniper szerint 2016-ban az ultrabookok piaca azonban 178 millió dollárosra fog duzzadni, és ezzel kiszorítják majd a hagyományos, vastag gépeket a boltok polcairól. A gyártók a jelenleg drága és aprócska tárhelyet hibrid megoldásokkal, vagy felhős tárolási szolgáltatással fogják növelni, és a piac egyik mozgatórugója a Windows 8 lesz.
Az előrejelzés szerint az iPad és a többi tablet alacsonyabb ára miatti piaci dominanciája ugyan megmarad, azonban az ultrabookok korántsem fognak annyiba kerülni, mint ma. A szerzők szerint ráadásul e változás miatt az Apple kénytelen lesz szanálni a MacBook Air vonalát, hogy egy új, egyedi méretkategóriával rukkolhasson majd elő.

A néhol akár kérdésesnek is mondható következtetések után az szerzők persze megemlítik a netbookokat is: szerintük ezen olcsó, de gyenge teljesítményű gépeket a tabletek fogják leginkább leváltani, és 2016-ra a mostani eladásoknak mindössze harmadát tudják majd produkálni.
Ezt olvastad már?
Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
Hozzászólások a(z) "Négy év és nem lesz több notebook?" című cikkhez

Még hogy 2016! Miért nem már egyenesen holnap reggel, 7 óra 10 perctől?? Pfff...

Álmodik a "nyomor": az iPad szanálja az átlagos notebook és ultrabook vonalakat is!:-)
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia...
- 17 614 Ft
-
- Apple MacBook Air...
- 286 400 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
Legfrissebb fórum témáink
- A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
F1: Maldonado tört-zúzott
2012-05-26 12:25:21 -
Négykerekes szóvicc
2012-05-26 12:00:33 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a plazma tévékről
Óriási képernyő, gyönyörű színek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.
megnézem



