hirdetés


Két iPad generáció is jön idén?

Nagy Balázs András - 2012. január 9. | 14:00 Apple pletyka tablet

Egyre többször hallani, hogy az Apple idén már nem csupán egy, hanem rögtön két új iPad generációval készül a piac learatására.

Míg eddig csak évente egy iPad-et küldött a szorítóba az Apple, 2012 hatalmas változást hozhat ebbÅ‘l a szempontból is: a vállalat ugyanis két nagy lépést is tenne a táblagépek piacán, elÅ‘ször márciusban, majd késÅ‘bb októberben.


A pletykák szerint a márciusban érkezÅ‘ iPad 3 már a megnövelt, QXGA, azaz 1536x2048-as felbontású kijelzÅ‘ panellel érkezik, azonban ezen kívül nem igazán hoz más változást. A Digitimes információi szerint ugyan az akkuidÅ‘ még javulni fog, de ezen kívül semmi más lényeges változásra ne számítsunk.


Az októberi frissítés, amelyet a gyártók csak iPad 4-ként emlegetnek, már belsejében is megújul. Állítólag jócskán felturbózott hardverrel és „integrált appokkal” veszi majd fel a versenyt az egyre jobb Androidos, valamint az akkortájt megjelenÅ‘ Windows 8-as táblagépekkel. SÅ‘t, az iPad 4 bejövetele nem jelenti majd az iPad 3 végét, ehelyett a „régebbi” modell belépÅ‘szinten, „olcsón” megvásárolható lesz, míg az iPad 4 a prémiumkategóriától elvárható áron kerül forgalomba.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Két iPad generáció is jön idén?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    Hirdetés

    Tudj meg mindent a plazma tévékről

    Óriási képernyő, gyönyörű színek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.

    megnézem Tudj meg mindent a plazma tévékről
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize