hirdetés


Windows Intune: "Nem akartunk foglalkozni az informatikával" [X]

HIRDETÉS - 2011. december 28. | 13:00 laptop Üzleti

A GIA-Hungária Kereskedelmi és Szerelő Kft. új ügyvezetőjének első dolga volt a Windows Intune szolgáltatás bevezetése.

A közel két évtizedes múltra visszatekintÅ‘ GIA-Hungária Kft. ipari felszerelésekkel, benzinkúttechnikával, valamint napenergia-technológia kereskedelmével, telepítésével és karbantartásával foglalkozik. A cég ügyfelei között megtalálható szinte valamennyi Magyarországon jelen lévÅ‘ olajtársaság, árbevétele 2010-ben közel egymilliárd forint volt.


„Az egy, meglehetÅ‘sen elavult szerver és az ehhez csatlakozó nyolc munkaállomás nem indokolta, hogy fÅ‘állású rendszergazdát alkalmazzunk, így az informatikai feladatokat az elmúlt években külsÅ‘ segítséggel oldottuk meg. Amit így nyertünk a réven, azt a vámon el is veszítettük: habár így meglehetÅ‘sen költséghatékony volt a vállalati informatika karbantartása, ugyanakkor közel sem kaptuk azt a gondosságot és szakértelmet, mint ha azt egy adott esetben drágább, de belsÅ‘s munkatárstól kaptuk volna. Ördögi körben voltunk: míg az általunk választott megoldással nem voltunk elégedettek, úgy nem volt költséghatékony az annál jobb megoldás bevezetése. Aztán jött a Windows Intune.” – fogalmazott Kótai Bálint, a cég újdonsült ügyvezetÅ‘ igazgatója.


- „A nem megfelelÅ‘ vírusvédelem miatt a gépek többször is megfertÅ‘zÅ‘dtek, botnetek használták ki a 'zombivá' vált munkaállomásokat, olyannyira, hogy (önhibánkon kívül) többször is felkerültünk a spam-feketelistára, és napokig nem tudtunk e-maileket küldeni. A hibaelhárítás esetleges volt, nem egyszer fordult elÅ‘, hogy a munkatársak órákig nem tudtak dolgozni a számítógépeken", - sorolja a problémákat Kótay Bálint. - "Cégen belül egyáltalán nem akarunk foglalkozni az informatikai üzemeltetésével, csupán annyit szeretnénk, hogy a szükséges szoftverek és szolgáltatások mindig álljanak a rendelkezésünkre; az már kevésbé érdekes, hogy a partner ezt hogyan oldja meg" –

 Több lehetséges szolgáltató feltérképezése után a GIA-Hungária a Zomputer Kft.-t választotta partneréül a fenti feladatok végrehajtására. A vállalat közel 15 éves üzemeltetési és rendszerintegrációs tapasztalatokkal rendelkezik a Microsoft megoldásaival kapcsolatban. 2010-ben a Microsoft KiemelkedÅ‘ Online Szolgáltatás partnerdíjjal jutalmazta.

A legsürgetÅ‘bb feladat a kommunikáció biztosítása, a nagyon sok hibával működÅ‘ linuxos levelezÅ‘szerver kiváltása volt.  A következÅ‘ nagyobb lépés a Windows Intune felhÅ‘szolgáltatás bevezetés volt. A Windows Intune szolgáltatásnak része a vírusvédelem, tehát egy füst alatt a korábban oly sok gondot okozó vírusproblémát is megoldja a cégnél.


A Windows Intune bevezetése zökkenÅ‘mentesen történt: szükséges szoftver telepítése villámgyorsan lezajlott, az ügyfél alig vett belÅ‘le észre valamit. A szolgáltatással gyakorlatilag az összes felmerülÅ‘ üzemeltetési feladat kiváltásra került: a hardver- és szoftverleltártól kezdve az egyes gépeken lévÅ‘ frissítések kezelésén keresztül a vírusvédelemig a felhasználói munkaállomások egy pillanatra sem maradnak azóta védelem nélkül.

Mindezek mellett a Windows Intune egyik legnagyobb elÅ‘nye a távoli menedzsment. A rendszerüzemeltetést végzÅ‘ szolgáltató nem csupán "látja" a rábízott számítógépeket, de azoktól folyamatosan kapja az elÅ‘re beállított jelentéseket, riasztásokat, amely alapján egybÅ‘l be tud avatkozni.  Mindez a GIA-Hungária mindennapi működésében is megmutatkozik: a Windows Intune működése a felhasználók számára gyakorlatilag észrevehetetlen, nemhogy nem zavarja a normál munkamenetet, éppen ellenkezÅ‘en, a munkamenet sokat javult: megszűntek a szoftverhibák miatti leállások, akadálytalan a kommunikáció, a levelezés, így a munkatársak sokkal gyorsabban tudják elvégezni munkájukat.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Windows Intune: "Nem akartunk foglalkozni az informatikával" [X]" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. gabor.tusjak
    2012 / 01 / 12 (20:32)válasz erre

    Hozzászólások

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Hirdetés

Tudj meg mindent a plazma tévékről

Óriási képernyő, gyönyörű színek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.

megnézem Tudj meg mindent a plazma tévékről
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize