Windows Intune: a rendszergazda végre kreatÃv [X]
Az Intune bevezetésével a rendszergazda végre az innovációra koncentrálhat.
Amióta bevezettük az Intune-t, a rendszergazdánk egyszerűen kivirult: ötletei vannak, most éppen a céges mobil oldalt bütyköli és építÅ‘ javaslatai vannak a cég IT-környezetének olcsó hatékonyságnövelésének érdekében.
Hogy Å‘szinték legyünk, pár hónapja még nem gondoltuk volna, hogy eljön ez a nap is. A cégben az Intune szolgáltatás bevezetésének az egyik legnagyobb ellenzÅ‘je maga a rendszergazda volt: Å‘ ragaszkodott a már jól bevált „kimegyek és megcsinálom” módszeréhez, nem akarta, hogy távolról lásson Å‘ is – és én is, mint cégvezetÅ‘ – valamennyi gépet, az azon futó szoftvereket, tevékenységeket, és amúgy is: új szoftvert megtanulni már nem volt kedve.

Aztán az egyik nap – mint aki mindezeket nem látja – örömittasan közöltem a munkatársakkal az Intune, mint messiás eljövetelét, melyre vonatkozóan egy hetet adtam a rendszergazdának arra, hogy bekösse az összes – mindösszesen tizenegy – gépet a saját kis Intune-jába és prezentálja nekem a szoftver és hardver állapotokat. Mind az eredményt, mind a hozzáállást tekintve fel voltam készülve a legrosszabbra.
Aztán jött a meglepetés. Másnap (!) jött István, hogy elkészült. Azt hittem, csak viccel, de nem: szakítottunk rá 40 percet és meglepÅ‘en lelkesen mutogatta meg nekem azt, hogy melyik gépbe mi kell szerinte milyen szoftvereket használnak a kollegák (köztük természetesen olyanokat is, amiket például nem nélkülözhetetlenek a napi munka során), és azt láttam rajta, amit már körülbelül 3 éve nem: lelkes volt és építÅ‘ kritikákat és javaslatokat fogalmazott meg.

A szükséges szárnyvagdosásokat megejtve – merthogy azért csak nem akarunk egy NASA-szintű hardverparkot – meg is léptünk több hardver fejlesztést és szoftver beszerzést, mely óta István munkaköre is egészen átalakult: új dolgokat kezdett megtanulni, fejleszti a cég mobilos oldalát, és most épp a felhÅ‘be akarja költöztetni az emaileket és a fájlokat. Na ehhez még lesz egy-két szavam azt hiszem…
Ezt olvastad már?
A nép számÃtógépe – itt az AMD Trinity
Hozzászólások a(z) "Windows Intune: a rendszergazda végre kreatÃv [X]" cÃmű cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia...
- 17 614 Ft
-
- Apple MacBook Air...
- 286 400 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
Legfrissebb fórum témáink
- A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
F1: Maldonado tört-zúzott
2012-05-26 12:25:21 -
Négykerekes szóvicc
2012-05-26 12:00:33 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a plazma tévékről
Óriási képernyÅ‘, gyönyörű szÃnek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.
megnézem



