Intune – egy rendszergazda naplója: csütörtök[X]
A csütörtök már majdnem péntek. De sajnos még nem az.
Tegnap este, amikor a riasztásokat állítgattam az Intune-ban, már nem volt kedvem az itt sorakozó biztonsági frissítéseket feltelepíteni, így ezt most kora reggel pótolom is: valamennyi gép megkapja a szükséges kattintásokat.
Ha már tegnap elkezdtem a házirend testre szabását, akkor ma délelÅ‘tt – a 11 órás értekezletig – ezt gyorsan be is fejezem: a memóriatelítettségre is létrehozok egy riasztást, illetve egyes programok összeomlásáról, megállásáról is beállítom, hogy kapjak értesítést, biztos, ami biztos.
A 11 órás értekezletek elÅ‘nye, hogy ritkán tart tovább egy óránál, mert délben már mindenki éhes. Így volt ez ma is, a kollegákkal töltött tartalmas ebéd után azonban az egész csütörtöknek annyi volt.
Jött ugyanis Éva, akinek ugyan már megígértem, hogy leragasztom az ujját, ha még egyszer aközben kapcsolja ki a gépet, miközben az dolgozik, de nem, ma megint sikerült adatot vesztenie: miközben a gép gondolkodott és a winchester dolgozott – amit ugye a halk kerregésen keresztül is lehet hallani az erre szolgáló kis led villogása mellett – Å‘ fogta magát és megnyomta 5 másodpercig a kikapcsoló gombot. Mert hogy biztos lefagyott a gép, aha.
Gondolkodtam már azon egyébként, hogy a fizikai kikapcsoló gombot pont ilyen okok miatt egyszerűen kikötöm, de bíztam abban, hogy az az információ, mint „ne”, illetve annak 2.0-ás változata, az „akkor ne, ha” beépülnek a kollegák mindennapjaiba. Hát nem így lettek.
Évának sikerült ugyanis, ami már oly sokaknak: úgy és akkor kikapcsolni a gépet, hogy az innentÅ‘l kezdve nem áll fel, úgyhogy javítás és újratelepítés. Nincs is ennél szebb dolog a világon, elvégre is hétfÅ‘n, vagy kedden húztam újra a gépét. Nem beszélve a probléma súlyosságát számára kellÅ‘képpen illusztráló „mi lesz a cuki háttérképemmel” kérdésrÅ‘l, amire – a kikapcsoló gomb kapcsán felmerülÅ‘ edukációs lehetÅ‘ségeket azonnal felismerve – kapásból rávágtam: az sajnos elveszett. Örökre. Legközelebb ilyet nem csinálunk.
A délutáni telepítés közben persze több fronton rám szakadt az ég: a webszerverünk egyszer csak megállt, a nyomtatóban kifogyott a toner, és eközben még Péter kollegám be is talált azzal a remek ötlettel, hogy az Å‘ gépében cseréljük le a winchestert SSD-re, mert az gyorsabb. Mondtam neki menjen ezzel az ötlettel a fÅ‘nökhöz, biztos keblére öleli majd…
Ezt olvastad már?
A nép számÃtógépe – itt az AMD Trinity
Hozzászólások a(z) "Intune – egy rendszergazda naplója: csütörtök[X]" cÃmű cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Apple MacBook Air...
- 286 400 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 24 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
Legfrissebb fórum témáink
- A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
F1: Maldonado tört-zúzott
2012-05-26 12:25:21 -
Négykerekes szóvicc
2012-05-26 12:00:33 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a plazma tévékről
Óriási képernyÅ‘, gyönyörű szÃnek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.
megnézem



