Mégis marad a pc-gyártásnál a HP
Korábban még úgy gondolták, valamilyen formában megszabadulnak tÅ‘le, mostanra azonban kiderült: mégis gyárt majd számÃtógépeket a HP.
Augusztusban, akkori pénzügyi eredményének bejelentésekor azt is bemondta a HP, hogy nem adnak már ki több webOS rendszerű mobilt és tabletet, valamint a pc-gyártó üzletággal is kezdenek valamit: különválasztják, eladják, bezárják, vagy valami ilyesmi. Most kiderült: minden marad a régiben.
Ami az augusztusi, meglepÅ‘ bejelentés óta történt: az akkori vezérigazgató helyére új került, Leo Apothekert az eBay korábbi vezetÅ‘je, Meg Whitman cserélte - egy éven belül ez volt a harmadik vezérváltás. Az új vezérigazgató elsÅ‘ sajtókonferencián még maga is a pc-gyártó részleg eladását emlegette. A friss bejelentés szerint a cég átgondolta stratégiai céljait, és úgy döntött, hogy továbbra is cégen belül tartja a számítógépek gyártását.
Maradhat.
A HP egyébként jelenleg piacvezetÅ‘ a naponta egy millió pc-t értékesítÅ‘ világpiacon. Bár a napi adat igencsak jónak hangzik, a trend már lefelé mutat: egyre többen beszélnek a pc utáni korszak eljövetelérÅ‘l, amely az okostelefonok és a táblagépek terjedésének köszönhetÅ‘.
Ezt olvastad már?
A 100 legjobb zene a YouTube-on
Hozzászólások a(z) "Mégis marad a pc-gyártásnál a HP" cÃmű cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Apple MacBook Air...
- 286 400 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 24 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
Legfrissebb fórum témáink
- A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
F1: Maldonado tört-zúzott
2012-05-26 12:25:21 -
Négykerekes szóvicc
2012-05-26 12:00:33 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a plazma tévékről
Óriási képernyÅ‘, gyönyörű szÃnek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.
megnézem



