hirdetés


Amazon tablet: félhet tőle mindenki?

Nagy Balázs András - 2011. szeptember 3. | 09:00 Android tablet

Az e-könyv olvasók esetében nemzetközi porondon az Amazon a főnök, ez nem vitás. A többi szereplő közelébe sem ér. Novemberben pedig hasonló csapást mérhetnek a táblagépekre.

Az Amazon Kindle számos óriási előnnyel rendelkezik konkurenseihez képest: még a magyar pénztárcának is elég „olcsó” (avagy: egyáltalán nem nevezhető drágának a $115-$140-os WiFis modell), valamint (angolul értők számára) iszonyatos mennyiségű tartalom érhető el rá. Az egyedüli valódi versenytársa csupán az amerikai piacon tudta negyedéves eladásban beelőzni azzal, hogy olcsón, sokkal több funkcionalitást nyújtott.


Most pedig ugyanerre az ösvényre (jobban mondva nemzetközi variációjára) lépne az Amazon egy mindössze $250-os, azaz ötvenezer forint alatti „androidos” (erről kicsit később) tablettel. A gépet a TechCrunch forrásának hála egyik írójuk már használta is, és sok szaftos részletet árult el a lap tegnapi bejegyzésében.

A készülék 7”-os, amely méret tapasztalatom szerint az olvasáshoz elegendően nagy, azonban a kézben-táskában hordozáshoz is épp elég kicsi. Eredetileg az Amazon egy 7” és egy 10”-os készüléket is piacra akarta dobni, de nyáron megváltozott a terv: inkább kizárólag a 7”-os modellre koncentrálnak. A tablet természetesen a kor kívánalmainak megfelelően kapacitív (sajnos max két ujjas) multitouch (színes, valamilyen LCD, valószínűsíthetően IPS, talán még napfényben is olvasható variáció) „hagyományos” módon háttérvilágított (tehát nem e-ink) érintőképernyővel rendelkezik, és az Amazon már csupán az utolsó simításokat végzi rajta.

A táblagép hátulja gumírozott, tehát nem kell attól félnünk, hogy kicsúszna ujjaink közül. Érdekes módon nincs rajta egy gomb se, bár az Android Honeycomb tableteknél már megszokhattuk a mindössze három fizikai gombot (bekapcsoló, két hangerőszabályzó).

A világ első számú online boltja saját Androidot hozott létre, amely ráadásul nem is a legújabb verzióra épül: a TechCrunch információi szerint valamelyik, a 2.2 előtti verziót „forkolták” (azaz: a fejlesztés akkori kódbázisát átvéve más úton kezdtek el haladni). Azaz a Google Market sem lesz elérhető a készülékeken, csak az Amazon sajátja. Az Amazon különböző szolgáltatásai pedig (Cloud Player, videolejátszó, Appstore és a Kindle app) mélyen integrálva lesznek.

A legnagyobb változás pedig a kezelőfelület, amely természetesen egyáltalán nem hasonlít az Android megszokott formáihoz. Bekapcsolás után egy fekete, sötétkék és némi naranccsal felöntött (Amazon) színvilág fogad. A főképernyő a könyveinket, videóinkat, zenéinket vonultatja fel egy pörgethető, iTunes-szerű CoverFlow megvalósításban. Kedvenc elemeinket ez alá, a dokkoló részlegre tűzdelhetjük. Utóbbi horizontális állapotban eltűnik.

A dokk felett egy státuszmező látható (idő, akku, stb), és ezen jelennek meg az értesítések is, így például appok frissebb változatai illetve előfizetéseinkkel kapcsolatos információk. A felső csíkon „A TE NEVED Kindle-je” olvasható – természetesen angolul – és naranccsal az értesítések száma.

A készüléken nincsenek fizikai gombok, illetve a Honeycomb-nál megszokott statikus, virtuális gombok se, így a navigációs menüt egy érintéssel kell felhozni. Ennek használatával például visszatérhetünk a főképernyőre is. Ez a 7”-os készülék a jelek szerint egy egymagos processzoron fut – mint az azonos árú NookColor, illetve a $200-os 7”-os Lenovo tablet – azonban amennyiben, vagy amikor kijön a 10”-os verzió, az már kétmagossal fog érkezni.

Jön a nagy(obb tudású )testvér?

Jön a nagy(obb tudású )testvér?


A készülék csupán 6 gigabájtnyi tárhellyel rendelkezik. Ez azonban elsősorban inkább a könyvek és appok számára lett betéve, míg a videókat, zenéket inkább a felhőből nyomná a kis gép. Ugyan néhány helyen fellelhető utalás egy esetleges SD kártya bővítőhelyre, azonban ez vagy nagyon el van rejtve, vagy azóta kikerült a gépből. Emellett kissé érdekes, hogy az első változat csak WiFi-s modell lesz, bár az Amazon már tárgyal a mobilszolgáltatókkal a 3G modellekkel kapcsolatban.

A gép akkuidejéről nem tudni semmit, a TC embere csupán egy óráig nyomkodta, és nem figyelte az akkufogyasztást. Amennyiben az Amazon gépe legalább hozza a NookColor szintjét – és ezt jelenleg nincs okunk kétségbe vonni – akkor azonban vagy 8 órán át bírja majd egy töltéssel. A gépen egy microUSB port található, valószínűleg ezen keresztül lehet majd tölteni is. Kamera nincs rajta.

Az Amazon a tablet népszerűsítése érdekében a vásárlókat ingyenes Amazon Prime tagsággal lepné meg. Ez egyébként évente $79-ba kerülne, és több extra szolgáltatást is nyújt, igaz, csak Amerikában: ingyenes gyors kétnapos árukiszállítást, és ami fontosabb, hozzáférést az Amazon Instant Video rendszeréhez, amelyen keresztül több ezer filmet érhetnek el. Valószínűleg ezt még kiegészítik néhány Kindle-hez jobban illő extrával is.

Az e-papíros modellek is megmaradnak, azonban míg idáig azok képviselték a felsőkategóriát, a tablet kijövetele után már csak az „olcsó” „alsókategóriás” szegmenst fogják képviselni. Egy azonban biztos: az Amazon épp elég erős marketinggépezettel, illetve online jelenléttel rendelkezik ahhoz, hogy a tablet-piac jelenlegi szereplői legalább felkapják a fejüket. Amennyiben a start jól sikerül - és ez egyáltalán nem elképzelhetetlen - akkor pedig fejüket fogva szaladjanak vissza a tervezőasztalhoz.

- cikk vége -

Ezt olvastad már?

Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál

Hozzászólások a(z) "Amazon tablet: félhet tőle mindenki?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. Kasya
    2011 / 09 / 03 (22:19)válasz erre

    Az olcso alsó kategóriás szegmenst nem értem... A Kindle az E-inkkel továbbra is vezető kategoria. Az akksi idő, támogatottság és 3g-ről nem is beszélve. A tablet egy uj szegmenst céloz meg. Bár kiváncsi vagyok, hogy fogják e még fejleszteni a Kindlet, mert hogy arra is "igéretet" tettek és vannak még benne lehetőségek.

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Hirdetés

Tudj meg mindent a plazma tévékről

Óriási képernyő, gyönyörű színek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.

megnézem Tudj meg mindent a plazma tévékről
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize