Kiszorítja a Google a tabletekről a Windows-t?
Egyre több nagy gyártó jelenti be, hogy tervezés alatt lévő táblagépein hanyagolja a Microsoft legújabb Windows rendszerét. Helyette inkább az energiatakarékosabb, érintőképernyőre tervezett Androidot használják.

Az Asus úgy döntött, hogy a Windows helyett a Google Android 3.0 rendszerét fogja használni saját kis táblagépében. Ez a verzió jelenlegi tervek szerint még év vége előtt megjelenik.
A Lenovo nemrég – Kínában – kiadott iPhone-konkurens Lephone modellje után bejelentette a „LePad” névre keresztelt táblagépét. A cég vezetője egyébként nemrég úgy nyilatkozott konkurenséről, hogy „ha az Apple a kínai vásárlóknak is akkora figyelmet szentelne, bajban lennénk”. Emiatt aztán elsősorban a kínai piacot szeretnék megnyerni, és csak ezután kezdenék a telefont máshol értékesíteni.
Az utolsó tegnapi bejelentés pedig a Toshibáé volt. Bár a cég nemrég ismertette a két kijelzős, felsőkategóriás Libretto W100 gépét, most új prototípust mutattak be. Ez a „Smart Pad” már hagyományos táblagép, amely HDMI és USB csatlakozóval is fog rendelkezni. A cég október előtt szeretné piacra dobni a modellt, ennek ellenére még azt sem döntötték el, hogy Windows 7 vagy Android fusson-e rajta.
További híreink:
Felvásárol a Google, saját táblagép a cél?
Mi fán terem a táblagép?
Hiánypótló táblagép érkezik
Ezt olvastad már?
Frissül a Skype: még jobb minőség, még több Facebook
Hozzászólások a(z) "Kiszorítja a Google a tabletekről a Windows-t?" című cikkhez
Vagy a windows 7 embedded-et..
Ezekre már rég nem Windows 7-et, hanem egy Metro UI-os Windows Phone variánst kéne tenni.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung D980 Dual...
- 47 837 Ft
-
- Apple MacBook Air...
- 286 400 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
Lengyelországban egy év alatt 20 százalékkal nőtt a gyermekek...
-
Javítani fognak a Nokia Lumia 800 kameráján
Ahogy az el is várható, a finn gyártó időről időre újabb...
-
Minden, amit az új iPadről pletykálnak
A várakozás egyre csak fokozódik, a bejelentés pedig közeleg....
Legfrissebb fórum témáink
- Minden, amit az új iPadről pletykálnak
2012.02.13 10:04 - Lehallgatunk, vagy nincs internet!
2012.02.13 10:03 - Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
2012.02.13 09:51 - Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00
Ha minket már kiolvastál
-
Saját üléseit akarták eladni neki
2012-02-13 09:15:28 -
Hazatér az első magyar Astra
2012-02-13 08:00:55 -
Karácsony: Orbán húzzon el
2012-02-13 09:51:05 -
Öt napja maradt Orbánéknak
2012-02-13 08:00:00 -
Végleg vége a fehér MacBooknak
2012-02-13 08:38:43 -
Egymillió Optimus LTE-t adott el az LG
2012-02-13 07:38:36
Hirdetés
Tudj meg mindent a plazma tévékről
Óriási képernyő, gyönyörű színek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.
megnézem



