Botrány a Dellnél: szándékosan adtak el rossz gépeket
Nyilvánosságra került bÃrósági iratok szerint a Dell éveken át hibás alkatrésszel szerelt számÃtógépeket adott el, noha tisztában volt azzal, hogy a selejtes gépek tönkre fognak menni, akár lángra is kaphatnak.
A hibás kondenzátor komoly dolog: ha valamelyik elromlik (kifolyik), nem csak, hogy azonnal tönkremegy az adott eszköz, de még lángra is kaphat. Ezért is vert fel nagy port a New York Times cikke, melyben bírósági dokumentumokkal támasztják alá, hogy a Dell két éven át, 2003 és 2005 között közel 12 millió Optiplex gépet adott el hibás kondenzátorral. Tette mindezt úgy, hogy tudott a hibáról.
Dell Optiplex GX270
Az iratok szerint a Dell tisztában volt vele, hogy egyik japán beszállítója, a Nichicon hibás alkatrészeivel szerelték a gépeket, így tehát borítékolható volt, hogy az eladott gépek hamar meg fognak hibásodni. Ám a cég e tények tudatában tovább folytatta az értékesítést.
Noha a Dell kicserélt számos alaplapot, egy belsÅ‘ vizsgálat megállapította, hogy maguk a cserélt alkatrészek is hibásak voltak. A cég ugyanakkor elismerte, hogy a hibák 97 százalékáért a beépített hibás Nichicon-kondenzátorok voltak felelÅ‘sek és, hogy a minÅ‘ségi probléma a becsültnél tízszer nagyobb kárt okozott. A Dell egyelÅ‘re nem kommentálta az ügyet.
További érdekes cikkek:
VB-botrány: vigyázat, átverés!
Kiszivárogtak az új Windows részletei
Online pornó: még könnyebb lesz rátalálni
Már tölthetÅ‘ a legnépszerűbb böngészÅ‘ új verziója
Ezt olvastad már?
A nép számÃtógépe – itt az AMD Trinity
Hozzászólások a(z) "Botrány a Dellnél: szándékosan adtak el rossz gépeket" cÃmű cikkhez
Sajnos igaz, tényleg ezt csinálták... :(
Na ezek után sokat csökkent a Dell értéke a szememben (ha igaz).
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- BlackBerry Torch...
- 120 899 Ft
-
- Apple MacBook Air...
- 286 400 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
Legfrissebb fórum témáink
- A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
Négykerekes szóvicc
2012-05-26 12:00:33 -
Gumigyilkos ünnep a hátsó udvarban
2012-05-26 11:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a plazma tévékről
Óriási képernyÅ‘, gyönyörű szÃnek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.
megnézem



