AMD-re vált az Apple?
A legutóbbi pletykák szerint elképzelhető, hogy az Intel helyett az AMD processzorjait használná az Apple egyes új gépeiben. Van ennek valóságalapja?
Legyünk Å‘szinték, többeknek nem tetszett az, amikor az Apple elhagyta a PowerPC alapjait és az Intel PC platformjára váltott. Jelenleg egy Apple és egy „PC” közt architektúrát tekintve nem sok különbség van. Az Apple azonban eleddig csak az Intel chipjeit használta, a kisebbik processzorgyártót kihagyta. Ez azonban változhat most, mivel egyes hírek szerint már elÅ‘rehaladott tárgyalásokban van az AMD és az Apple.
ElsÅ‘re teljes kitalációnak tűnhet: mégis mit kereshet egy „olcsó” processzorgyártó terméke a prémiumkategóriás gépekben? A helyzet azonban ennél bonyolultabb. Az Intel és az Nvidia ugyanis hadilábon állnak egymással, mióta a világ legnagyobb chipgyártója effektíve kilÅ‘tte a chipset piacról a VGA gyártót.
Egy másik ok, amiért az Apple alternatív megoldások után kutathat, az ennél sokkal prózaibb: a legtöbb másik számítógépgyártóval ellentétben az Intel egyszerűen nem képes pénzügyi nyomást gyakorolni a cégre. Ennek oka az, hogy az Apple például sosem kapott kedvezményt az Intel szállítmányaira, hiszen sosem matricázta tele termékeit „Intel inside”-hoz hasonló ragacsokkal. Ráadásul az AMD az egyetlen számottevÅ‘ Intel konkurens, amelyet még nem találunk meg az Apple termékeiben: az ARM és az Nvidia már régóta szerepel a vállalat termékeiben.
A nagy kérdés tehát: mégis mibe rakná az Apple az AMD chipeket? Az Ars Technika szerint a legvalószínűbb jelölt az iMac. Ezen gépekben ugyanis jelenleg még mindig a 45nm-es Core 2 Duo processzorok teljesítenek.
A csereprocesszor elsÅ‘ tippre a 32nm-es Clarkdale családból származó, egy éve piacon lévÅ‘ Intel Core i3 vagy i5 processzor lenne. Ezekkel azonban van egy kis bibi: az i5 egyáltalán nem erÅ‘sebb a régebbi, négymagos Inteleknél, sÅ‘t, drágább is azoknál, amelyek jelenleg találhatóak a 27”-os iMac-ben.
A Clarkdale család két másik hatalmas hátránnyal rendelkezik. A memóriavezérlÅ‘ immár nem a processzor lapkáján található, így a memória késleltetése jelentÅ‘sen megnÅ‘tt. MásfelÅ‘l pedig a videovezérlÅ‘ egy tasakban jön a procival, így – mivel az iMac-ben úgyis egy rendes, diszkrét videokártya fog dorombolni – egy felesleges részegységet kell megfizetni.
Így aztán a miniatűr médiagépek építÅ‘in kívül mindenki jobban jár, ha a középkategóriás gépébe az Intel processzor helyett egy négymagos AMD-t rak. Nem biztos, hogy meglépi az Apple, de egyáltalán nem lenne akkora meglepetés, ha a következÅ‘ iMac egy Phenom X4 processzorral gördülne le a futószalagról.
Ilyen lesz az új Apple Macbook Pro és iMac!
Hamarosan jönnek az új Apple számÃtógépek, az Intel legújabb processzoraival.
Ezt olvastad már?
Adócsalással vádolják az Apple-t
Hozzászólások a(z) "AMD-re vált az Apple?" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Blackberry Z10...
- 167 900 Ft
-
- Apple MacBook Pro...
- 515 800 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Elektromos motorral végig Amerikán
Tudjuk, hogy mi az elektromos hajtás nyűgje, a Moto-Electra Racing...
-
A zuhanó PC piac miatt szorul a HP
Bár drasztikusan visszaesett a HP profitja, még Ãgy is nagyobb...
-
Jön a még titkos Panasonic GX2
A japán gyártó hamarosan egy újabb remek MILC...
Ha minket már kiolvastál
-
Vettel: Hülyét csinál belőlünk a sajtó
2013-05-23 10:05:20 -
Opel-fricska a VW giga-találkozóján
2013-05-23 10:00:29 -
Még mindig kevesebb gyerek születik
2013-05-23 10:14:14 -
Egy beszéd, ami megváltoztatta az országot
2013-05-23 09:15:08 -
Hatalmas felbontású új szuper mobilkijelző
2013-05-23 09:30:00 -
Az aranyozott iPad a kedves vendégnek
2013-05-22 14:30:00



