Mini-netbook kevesebb, mint húszezerért
A CherryPal mindössze száz dolláros áron dobja piacra az Africa névre keresztelt netbook modelljét. Mitől ilyen olcsó a Hong Kong-i netbook?
A válasz – miután kibogarássza az érdeklÅ‘dÅ‘ a sallangokkal tömött CherryPal sajtóközleménybÅ‘l a lényeget – kiábrándítóan egyszerű. Ahol tudott, ott a gyártó felezett, harmadolt, tizedelt. Mindezt azért, mert a fejlÅ‘dÅ‘ országok piacára szánták elsÅ‘dlegesen.
A képernyÅ‘ talán az Africa alkatrészei közül a második legjobb. Ez ugyanis egy 7”-os darab – mint az Eee 700-as szériában. Szükségmegoldásnak teljesen jó, de huzamosabb használatot ellehetetleníti a túl pici felbontás és méret.
A processzornál már igazán érezni a költségvagdosást, mivel az egy 400 Mhz-en futó darab. Emellé társul a mindössze 256 megabájtos memória és a két gigabájtos flash háttértár. Mivel ekkora méretekben még a Windows XP sem mondható használhatónak, a vásárlóknak be kell érniük a Windows CE vagy egy Linux disztribúció kényelmével.
Hála azonban a keveset fogyasztó alkatrészeknek, az 1800 mAh akku maga négy órán át bírja a terhelést. Az 1.2 kilót nyomó készülék szerencsére rendelkezik az alap netbook csatlakozókkal. Így rádughatjuk a vezetékes (10/100) vagy csatlakoztathatjuk a vezeték nélküli (802.11b/g) hálózatra.
Az USB csatlakozóknál azonban már árnyaltabb a helyzet: csupán egy teljes értékű USB 2.0, valamint két lassabb, 1.1 verziójú csatlakozóval rendelkezik a gép. A minimális belsÅ‘ háttértárat maximum nyolc gigás SD/MMC kártyával bÅ‘víthetjük.
A CherryPal Africa itt vásárolható meg.
Ezt olvastad már?
Ingyenesen elérhető a Norton Identity Safe
Hozzászólások a(z) "Mini-netbook kevesebb, mint húszezerért" cÃmű cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Apple MacBook Air...
- 286 400 Ft
-
- Samsung Galaxy S...
- 43 317 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
PapÃrvékony, mégis erÅ‘s lökhárÃtó
A Mazda a japán polipropilén társasággal közösen kifejlesztett...
-
20x-os zoom az új kis Canon fényképezőben
A japán gyártó legújabb kompakt fényképezőgépébe igen komoly...
-
Három ebből olcsóbb, mint egy iPad
Az Amazon ezúttal egy csavart ütéssel megy az Apple ellen. A...
Legfrissebb fórum témáink
- Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.10 16:24 - Leáll a fényképezőkkel, kamerákkal a Kodak
2012.02.10 13:08 - Hihetetlen, mégis igaz: Android a Nokia N9-en
2012.02.10 12:44 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.10 11:39 - Motorola Gleam+: mobil kagylóhéj kivitelben
2012.02.10 09:11
Ha minket már kiolvastál
-
BetonkerÃtést rombolt a tanuló vezetÅ‘
2012-02-10 19:00:40 -
F1: Alonso nem bÃrt a Lotusszal
2012-02-10 18:05:16 -
Alkotmányos államcsÃny Magyarországon
2012-02-10 20:36:04 -
KiszámÃtható vagy rugalmas – Optimális hitelfeltételek
2012-02-10 19:41:16 -
Jó áron került piacra az Acer új netbookja
2012-02-10 10:13:57 -
Az iPhone a legértékállóbb okostelefon
2012-02-10 09:22:34
Hirdetés
Tudj meg mindent a plazma tévékről
Óriási képernyÅ‘, gyönyörű szÃnek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.
megnézem



