Gond a Windows 7 körül
Itt az első kellemetlenebb hiba a Microsoft legújabb operációs rendszerében: egy speciális adatcsomaggal bármelyik Windows 7-et vagy Server 2008-at futtató gép merevre fagyasztható.
Már a Microsoft is vizsgálja azt a nemrég felfedezett támadási formát, amely a Windows 7 és a Server 2008 R2 kerneljét – azaz központi programrészét – fagyasztja le.
A támadást egy speciálisan megszerkesztett NetBIOS adatcsomaggal lehet végrehajtani. Amennyiben a fejlécben SMB üzenetnek jelöltük és az ott jelölt méretnél négy, kettő vagy egy bájttal eltér, a célpont gép lefagy. A hiba legrosszabb része, hogy nem jelentkezik kékhalál vagy bármilyen más, azonnal látható eredmény; a rendszer teljesen leáll. Még a naplófájlok sem tartalmaznak semmilyen fagyásra utaló nyomot.
A támadást bemutató kódot Laurent Gaffié biztonsági kutató tette hozzá először. Blogjában kiemelte, hogy „bármire is van állítva a tűzfalad, megtámadhatnak távolról az Internet Exploreren keresztül vagy NetBIOS üzenetszórási trükkök segítségével, felhasználói beavatkozás nélkül”.
Gaffié szeptemberben már felhívta a figyelmet egy másik SMB hibára. Az azonban tetszőleges kód futtatását tette lehetővé, így sokkal súlyosabb volt. A mostani hiba a jelen ismeretek szerint szerencsére ezt nem teszi lehetővé. Így igaz, hogy a hiba kevésbé veszélyes, de kellemetlen kérdéseket vet fel az, hogy ilyen amatőr hibával ellátott kód átcsúszott a tesztelésen.
A Microsoft első hivatalos válasza a hibára az, hogy majd az első Service Pack fogja a javítást tartalmazni a szokásos keddi patch helyett.
Ezt olvastad már?
3500 forintért frissíthetünk Windows 8-ra?
Hozzászólások a(z) "Gond a Windows 7 körül" című cikkhez
Barom. Azt egyébként érdemes tudni, hogy ez az alapértelmezett tűzfalbeállítással nem működik. A service pack-es kommentet meg nem tudom, ki és honnan gyártotta... http://www.microsoft.com/technet/security/advisory/977544.mspx "Microsoft is currently working to develop a security update for Windows to address this vulnerability. Microsoft will release the security update once it has reached an appropriate level of quality for broad distribution." "It is important to note that the default firewall settings on Windows 7 will help block attempts to exploit this issue." "Microsoft is not aware of attacks to exploit the hole at this time."Írta: Orgelbergel 2009-11-13 20:06:32-kor előzmény (#1) Erre csak a régi nagy igazságot tudom mondani: " A Windowsnál a semmi is jobb!" tovább... Barom. Orgelbergel, részemről a szerencse!:-D
mintha más oprendszernek nemm lennének hibái, és az MS nem az első helyen tanyázik, ilyen tekintetben az Apple vezet... De nem akarok én senkit se leminősíteni vagy védeni, ellenben a bolhából elefántfújás picit a dolog.. Ki az akinek a gépe nyitott NetBios (fájlmegosztó) porttal csatlakozik az internetre? Ha már WiFi router (netbmegosztás) mögött ül az ember akkor már nem működik. Default tűzfalbeállítás is ugyanúgy eldobja. Cégen belül lehet gond ha valaki ármánykodni szeretne, de ott még nemigen használnak Win7-et..
Barom. Azt egyébként érdemes tudni, hogy ez az alapértelmezett tűzfalbeállítással nem működik. A service pack-es kommentet meg nem tudom, ki és honnan gyártotta... http://www.microsoft.com/technet/security/advisory/977544.mspx "Microsoft is currently working to develop a security update for Windows to address this vulnerability. Microsoft will release the security update once it has reached an appropriate level of quality for broad distribution." "It is important to note that the default firewall settings on Windows 7 will help block attempts to exploit this issue." "Microsoft is not aware of attacks to exploit the hole at this time."
Na egy Mac-es ismét megszólalt
Erre csak a régi nagy igazságot tudom mondani: " A Windowsnál a semmi is jobb!"
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung...
- 4 770 Ft
-
- Apple MacBook Air...
- 286 400 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
Gumigyilkos ünnep a hátsó udvarban
2012-05-26 11:00:42 -
F1: Diákok fenyegetik a Kanadai Nagydíjat
2012-05-26 10:40:11 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a plazma tévékről
Óriási képernyő, gyönyörű színek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.
megnézem
hirdetés



