hirdetés


Asus G60VX játéknotebook - kicsi a bors, de?

Nagy Balázs András - 2009. október 3. | 08:00

Az Asus a „Republic of Gamers” bevezetésével a maximalista játékosok felé nyitott. Nincs ez másként ennél a notebooknál sem – első a nyers erő!

Pár éve még meglepetten hallgattuk a híreket, hogy több laptopot adnak el, mint összeszerelt asztali gépet. Öt éve félmillióért sem kapott az ember fia olyan gépet, amely lemosta volna a jobb desktop játékgépeket - mostanra azonban már más a helyzet.


Külső - magamutogatás, mert megtehetem

A csomagból kikerülve rögtön megrökönyödik a felhasználó: fényes fehér tető, Alienware gépekre hajazó logó és egyéb dizájnelemek. Ráadásul nem csak úgy, odahányva - szépen, egymással harmonizálva rakosgatták az elemeket az Asus mérnökei.

Bekapcsolva a logó - és az amellett szinte észre sem vett alsó csík - világít. A kisebb, G51VX modellnél oldalt is kapunk két kék pilácsot - ezt a G60VX-nél szerencsére kihagyták. Jópofa designelem, de csak amíg nem világít a felhasználó felé. Megjegyezném, hogy a csík és a logó ledjeinek fénye lekapcsolt monitor és általános sötétség esetén átsejlenek a monitor elülső felére is - szerencsére használat alatt nem.

Galéria Sötétben logo

Sötétben logo

[+] még több fotó

A tervezés azonban a laptop hátsó oldalára valami miatt mostohagyermekként tekintett. Sajnos a tápcsatlakozó, a vezetékes hálózat, a (nem mellékelt) modem és az utolsó USB csatlakozó egyszerűen a lehető legszűkebb helyre össze van zsúfolva. Lett volna még legalább egy centi hely, de így a tápkábel beleakad a LAN kábelbe, az USB portba dugott eszköz meg a nagyobbik akkuba ütközhet könnyen bele.
Galéria Hátsó

Hátsó

[+] még több fotó

Billentyűzet: felsejlő fények

A G60-ban található billentyűzet két döntő dologban tér el a megszokottól: egyfelől az Apple/Sony modelleknél megszokott formában várja a felhasználót, másfelől - mint egy mobil gombjai - alulról lett átvilágítva.

Ellentétben mondjuk az IBM/Lenovo által is használt megoldástól, amely a fedélbe helyezett LED-re hagyatkozik, az eredmény sokkal használhatóbb. Természetesen a funkció szabályozható és kikapcsolható - de egy esti netezéshez, bulihoz tényleg csodás adalék!

Ebben a méretben szokatlan módon teljes numpad részleget is kapott a G60 - amely valakit megzavar, másokat pedig örömmel tölt el. Mindenki döntse el magának.

A touchpad szokásos, nagyon jó minőségű - leszámítva a gombok kialakítását. Személy szerint hozzászoktam, hogy a gombok tetejét nyomom. Itt azonban ezt nem tehetem, mivel a felső két-három milliméter csak dísznek van ott, nem nyomható be.
Galéria Touchpad

Touchpad

[+] még több fotó

Nagy tudású kis mozi?

A tesztelt példány DVD író-Blu-ray olvasó kombó meghajtóval érkezett, ezt le is teszteltem. Bár ne tettem volna! Az első lépés volt, hogy a WinDVD titkosító kulcsát frissíteni kellett a neten keresztül. Ezt csak regisztráció után volt hajlandó meglépni - hogy az adatgyűjtésen kívül miért, az máig rejtély. Persze ez nem az Asus hibája, és talán félévente kell majd meglépni.
Galéria Bluray

Bluray

[+] még több fotó

Kijelző, a szemünk fénye

Amint elindult a film, nem hittem a szememnek. A hypeolt LED háttérvilágítású, „HD" (1366*768) kijelző színtárából hiányzik a fekete. Mutat helyette szép sávban a sötétszürkétől az igencsak világosszürkéig mindent, ami épp eszébe jut - ez pedig egy sötét filmjelenetnél nemhogy zavaró, de a kásás VHS korába száműzi az élményt. Nem mintha nem lenne erre megoldás, a tabletPC-k körében legalább öt éve használnak olyan kijelzőpaneleket, amelyeknél fel sem merül ilyen probléma - tudom, használtam eleget.
Galéria Max fényerő

Max fényerő

[+] még több fotó

Világosabb jeleneteknél azonban a kijelző hiányossága nem észrevehető. A színek tényleg élénkek, bár a tükröződő bevonat azt jelenti, hogy erősebb napfénynél egyre inkább tükörként viselkedik. Igaz, a G60-at úgysem akarjuk majd kivinni - de erről picit később!
Galéria Min fényerő

Min fényerő

[+] még több fotó

Nyers erő - nem félkarú óriás

Sok „játéklaptop" elköveti azt a hibát, hogy valamin spórol a rendszerből. Kevés memória jut a videokártyának, picit gyenge a processzor, azonnal bővíteni kéne a rendszermemóriát. A nálunk járt példány azonban ezekben a szegmensekben minden hájjal meg volt kenve.

A processzor egy négymagos, két gigahertzen üzemelő Intel Core 2 Quad Q9000 szörnyeteg volt. Mellé járt flegmán négy gigabájt DDR2 memória és egy Nvidia GTX260M egy gigabájtnyi saját GDDR3 memória társaságában. Annak ellenére, hogy a GTX260M igazából az asztali 8800/9800 leszármazottja, nem pedig a mostani modelleké, még meglehetősen jól teljesített.
Galéria Jobbról

Jobbról

[+] még több fotó

Az idő szűkössége miatt csupán a nemrég megjelent, kissé erőforrásigényesnek mondható Need for Speed Shift játékkal próbáltuk ki huzamosabb ideig a G60-at. A laptop nem szerénykedett, mindent maximálisra véve sem volt hajlandó igazán akadozni - pedig beleadott minden résztvevő apait, anyait.

Az már más kérdés, hogy egy óra alatt az asztalt is eléggé feltüzelte a gépezet. Így tehát megkérek minden leendő tulajt, hogy NE használja ölben vagy az ágyban. Hangosnak nem mondanám a ventillátorokat, de ha valakit nem köt le a játék, bizonyosan észrevette volna a zajukat.

Energiaéhség a köbön

A laptop mellett egy böszme kockát is találtunk a csomagban. Kisebb szörnyülködés után kiderült, hogy ez a laptop - nem vicc - 120 wattos tápegysége. Míg öt éve a csúcs játéklaptopok beérték feleennyivel, mostanra szükségessé vált ez az óriás.
Galéria Akksi, táp

Akksi, táp

[+] még több fotó

A négymagos processzor mellé a nagyobbik, 7200mAh akkumulátor dukált. Azonban nem véletlenül nem írja ki az Asus a hivatalos honlapon, hogy mennyi ideig is bírja a miniatűr szörnyeteg kakaóval. Miután a kábeltől megszabadultunk, ötvenkét perc önfeledt Shiftezés után hibernált a Vista. Ez biza gyors volt!

Tárhely - fér még több!

A 16" gépecskébe valahogy sikerült bezsúfolni a szokásos egy helyett kettő merevlemezt - az optikai meghajtó mellett. A lemezeket összefűzve meglepően gyors egy terabájtos háttértárat is kaphatunk a dobozból - ami nem lebecsülendő.

Extrák, mert maradt a bőröndben még elég

A laptopot tesztelve lépten-nyomon találkozhattunk kisebb-nagyobb extrákkal. Már említettem a második merevlemezt, de ez nem az egyetlen. A G60 bal oldalán találunk egy kis antennadugót - a beépített digitális TV tunerhez. A laptop jó minőségű, de méretükből adódóan picit erőtlen Altec Lansing hangszórókat kapott - és a gép alján terebélyesedő fémhálós dolog nem mélynyomó.
Galéria A gép alja

A gép alja

[+] még több fotó

A Blu-ray meghajtó láttán először furcsán tekintettem a régimódi VGA (D-sub) videókimenetre, de aztán megtaláltam a HDMI kimenetet is. Igaz, nem helyettesíti a DVI-t, de videózásra talán jó lesz.

Egy másik, jól hangzó de keveset használt extra az eSATA csatoló. Ennek segítségével az USB-hez képest ördögi sebességgel használhatjuk a külső merevlemezeinket - ha azok egyáltalán támogatják. A laptop ezeken kívül kapott egy infrakaput - a távirányítók miatt - és egy mini FireWire csatlakozót is.
Galéria Wifi, infra

Wifi, infra

[+] még több fotó

Természetesen megkapta a notebook a gyorsan induló linux alapú rendszert. Ez - ellentétben a Vista perceivel - nyolc másodperc alatt munkára kész. Hasznos, ha épp csak egy gyors Skype üzenet vagy hasonló kell - de csodát még mindig ne várjunk el tőle.

Aranyárban?

Nos, ez az, amit nem mondhatunk el a laptopról - ugyanis a súlya miatt a hordozható jelzőt maximum viccből kaphatná meg. Maga a készülék három kiló felett van, és a tápegységek szörnye is hozzáad egy párat. Ez pedig kézben vagy hátizsákban hordozva túl sok adalék - de autóval még elmegy.
Galéria Elöl

Elöl

[+] még több fotó

Életre való, vagy már elavult?

Játéklapotopoknál a legfontosabb, hogy előreláthatólag mennyi ideig lehet majd vele a legújabb játékokat nagy részletességben nyüstölni. Itt a processzorral és a memória mennyiségével nem lehet gondja a G60-nak. Az Nvidia már-már korosodó videokártyája a hunyó. Egyfelől a netre került tesztek alapján a feleannyi memóriával adott ATi 4850 mobilváltozatával való csatározásban ugyanis már most veszített; másfelől pedig az említett NFSS sem futott az élvezhetőnél olyannyira magasabb sebességgel.

A Blu-ray filmek nézésére korlátozottan használható, de egyébként nagyszerű, jól kinéző, sok extrát nyújtó és kényelmes notebook a G60VX - amíg nem kell mobilitás.

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
Teszt
gamer
Blu-ray
Asus
G60

Hozzászólások a(z) "Asus G60VX játéknotebook - kicsi a bors, de?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. nagi
    2009 / 10 / 04 (00:00)válasz erre

    De szeretem ezt a fórumot :evil: Tehát:
    Igen, létezik ilyen. De nem adják hozzá. Elég lett volna egy DVI kimenet rajta és mellékelni egy DVI>HDMI meg talán egy DVI>DSUB átalakítót. Nem így történt.

  2. sifre
    2009 / 10 / 03 (20:41)válasz erre

    De szeretem ezt a fórumot :evil: Tehát:

  3. sifre
    2009 / 10 / 03 (20:38)válasz erre

    Ez esetben szükség van egy ilyenre: Kattints ide! Hanyagolhatnák már ezt a G92 alapú videokártyát. Nincs semmilyen energiagazdálkodási funkció benne. Sztem még egy rendes GT200 magos GTX260 is kevesebbet fogyaszt 2D módban. Játszani meg már ezzel sem nagyon lehet akkuról.

  4. nagi
    2009 / 10 / 03 (18:11)válasz erre

    Kivéve, ha rá akarja kötni egy sima DVI bemenetes monitorra. Akkor szopacs. Elég drágák azok a monitorok, amelyeken HDMI bemenet is van.

  5. Shiden
    2009 / 10 / 03 (16:08)válasz erre

    "de aztán megtaláltam a HDMI kimenetet is. Igaz, nem helyettesíti a DVI-t, de videózásra talán jó lesz.' Emlékeim szerint a DVI csak videókimenet. A HDMI meg hang is. Ha valaki némafilmet néz projektoron/plazmán annak elég a DVI. :)

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Hirdetés

Tudj meg mindent a plazma tévékről

Óriási képernyő, gyönyörű színek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.

megnézem Tudj meg mindent a plazma tévékről
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize