hirdetés


Lenovo X61 Tablet - méregdrága jegyzetfüzet

Somlyai Tamás - 2008. szeptember 30. | 09:00

Fél millió forintos árából akár Jakuzzit is vásárolhatnánk.

Fél millió forintos árából akár Jakuzzit is vásárolhatnánk. Már csak ezért is megfontolandó, hogy dundi malacperselyünk tartalmát pezsgõfürdõre vagy egy méregdrága elektronikus füzetre költsük.

56111.jpg 

Elsõ nekifutásra mindig megpróbálom magam beleképzelni az aktuális tesztkészülék célcsoportjának a helyébe. Az X61 érintõképernyõs változatánál viszont gondban vagyok. Adott ugyanis egy kis méretű laptop, amit egy könnyed mozdulattal átalakíthatunk tábla pécévé, és gond nélkül jegyzetelhetünk vagy akár rajzolhatunk is a kijelzõjére. Eme remek tulajdonsága miatt leginkább egyetemistáknak lenne érdemes megvásárolni, de õk kis hazánkban aligha engedhetnek meg maguknak egy ilyen drága laptopot. Kinek érdemes tehát X61 Tabletet vennie, már ha érdemes egyáltalán?

Fejcsóválós

Tesztkészülékünk szakasztott mása volt az X61s-nek, amit már mi is teszteltünk. Annyi a különbség kettejük között, hogy az X61s nem rendelkezik Tablet PC funkciókkal és emiatt 30 000 forinttal olcsóbb. Szerintem megéri az a 30 000 forint többlet, amennyiben kihasználjuk a kézírásfelismerés elõnyeit.

 56113.jpg

Összességében az X61 Tablet hű maradt a gyökereihez, és továbbra is hozza az egyszerű, de kiváló minõségű dizájnt. Pedig eleinte kétkedõen figyeltem, ahogy az egyszál zsanéron függ a kijelzõ. Mégis elég erõs a nyitáshoz, a 180 fokos elcsavaráshoz, és a visszacsukáshoz. Ilyenkor a billentyűzet rejtve marad, tehát vagy az ujjunkkal vagy a mellékelt tollal bökdössük a képernyõt.

Számomra furcsa volt, hogy meglepõen erõsen oda kell hatni a képernyõre, de mivel írás közben a csuklónkat is rá kell támasztani, ezért nem baj ha bírja a strapát. Tábla módban lehetõségünk van egy gombnyomással elforgatni a kijelzõt álló vagy fekvõ módba, így tényleg csak rajtunk múlik, hogy milyen módon irkálunk a gépbe. A szövegbevitel háromféle módon történhet: virtuális billentyűzettel, szövegfelismerõvel, és karakterfelismerõvel. A szoftver magától  tanul, de külön tanítható is úgy, hogy elõre definiált angol mondatokat kell leírnunk és õ ezekbõl tanulja meg kézírásunk sajátosságait.

 56103.jpg

Sajnos magyarul nem tud, ha a magyar nyelvet választjuk ki a virtuális billentyűzeten, akkor nem is kínálja fel a kézírási módokat. Angol esetén meg persze nem ismeri az ékezeteket, szóval sehogy sem tökéletes. Ha van bennünk elég művészi hajlam, akkor rajzolhatunk is a kijelzõre egy képszerkesztõ programmal, de érzésem szerint a Wacom gyártmányú kijelzõ nem kifejezetten erre, hanem inkább általános felhasználásra lett felkészítve.

Nem tetszett, hogy a kijelzõ nagyon könnyen zsírfoltos lesz, ha ujjal nyomkodjuk. Cserébe a gép oldalából kihúzható toll kiváló lett. Van rajta egy billentyű is, amivel a jobb klikket valósítja meg, és a rendszer egy kis ponttal jelzi, hogy melyik területre mutatunk vele épp, amikor még nem böktünk rá a kijelzõre, csak felette mozgatjuk.

56106.jpg 

Vélemény

Mivel nem ismeri a magyar nyelvet, ezért a kézírásfelismerõ funkció nagyon korlátozott. Maga a gép egyébként kiváló. Jó a minõsége, kellõen nagy a teljesítménye ahhoz képest, hogy mennyire kicsi és hordozható. Ráadásul az akksija is lazán bírja 3-4 óra intenzív használat mellett. Érzésem szerint a Tablet verzió csak speciális igények kielégítése esetén lehet jobb választás a sima X61s-nél.

Pró:

  • Jó minõségű készülékház
  • Sokoldalú, nagy tudású gép
  • Remekül működõ érintõképernyõ

Kontra:

  • Ingerszegény dizájn
  • A kézírásfelismerõ nem tud magyarul
  • Nem minden alkalmazás támogatja a kézírást, pl OpenOffice.org
  • Optikai meghajtó csak a dokkolón

 

 Kapcsolódó cikkek:

- cikk vége -

Forrás:
Technet

Hozzászólások a(z) "Lenovo X61 Tablet - méregdrága jegyzetfüzet" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. johnnybe
    2008 / 10 / 09 (11:06)válasz erre

    Köszönöm!

  2. GoLAN
    2008 / 10 / 08 (20:05)válasz erre

    Részben emberfüggõ: mûszaki ember lévén belémverték úgy a szabványírást, hogy az írásképembõl akár betûtípust is lehetne készíteni. Mosoly Részben helyzetfüggõ: folyó szöveg lejegyzésére jobb a billentyûzet, én jegyzet alatt ennél jóval több dolgot értek. Gyakorlatilag szöveg, táblázat, grafikon, logikai folyamatok... Itt egy 14 perces video, aminek az elsõ 7 perce szól a tollról, és a szabad jegyzetelésrõl. Bár kicsit labor-szerû és régi is, de jól mutatja milyen jegyzetek születhetnek. Kattints ide A második fele LucidTouch, érdekes, de ez most nem téma. Egyébként egy kutatás szerint a tollat használók kreativabban gondolkodnak, mint a sablonos szoftvermegoldást használók. Mosoly

  3. chan
    2008 / 10 / 08 (19:18)válasz erre

    Idézet:Még az jutott eszembe, hogy a "gyorsabban gépelek, mint írok" felvetésnek az lehet az alapja, hogy az illetõ annyira megszokta már a billenytûzetet, hogy arra gondolhat: amit legépelt, azt tovább tartott volna kézzel lejegyezni. Szerintem a táblapécé használat ott kezdõdik, hogy valaki elszakad a billentyûzet központú gondolkodástól. Jegyzetelek. Kézzel írok, ennek teljes szabadságával. Ott áll elõttem egy tárgyalás teljes kézi jegyzete - én azt látom, hogy ha mindezt billentyûzeten kellett volna jegyezni, akkor vért izzadt volna a leggyorsabb gépelõ is. Lehet, elfelejtettük már a jegyzetelés szabadságát, és újra meg kellene szokni, minképp régen a gépírást? Hahotázik
    jók a hozzászólásaid, igazad van, hogy a helyzettõl függ, melyik a jobb Mosoly azért, hogy biztosan tisztázzuk, én jegyzetelés alatt sima írásra gondoltam, nem kémiai képletekre. ilyen esetben nálam (lehet hogy ez emberfüggõ is?!) a billentyûzet jön be, nemcsak azért, mert gyorsabb (valamiért nálam gyorsabb Mosoly ), hanem mert sokkal jobban vissza tudom olvasni, ami gépelve van. egyetemen is sokat szenvedtem a kézírásos jegyzetek elolvasásával, ha gépelthez sikerült hozzájutnom, azt sokkal könnyebb volt tanulni. (nem kémia szakon volt ez Hahotázik ) bár lehet, az is lényeges, hogy nagyon gyorsan, minimális erõfeszítéssel olvasok gépelt szöveget, és ehhez a tempóhoz/könnyedséghez szoktam hozzá. szóval amit ezzel akarok mondani, hogy a billentyûzet iszonyú nagy elõnye lehet, hogy könnyû visszaolvasni késõbb.

  4. GoLAN
    2008 / 10 / 08 (18:12)válasz erre

    Idézet:~1,5-2 hónapja használom a cikk alanyának 1 pld-át, és rendkívül elégedett vagyok vele. Én is szeretném megköszönni GoLan hozzászólását. A tablet irány számomra is új, így jól jött a 'spec.' software felsorolás. Ha tudtok még hasonló jó, hasznos programokat pls. írjátok meg, v. linkeljetek egy oldalt. Köszi.
    Alaphelyzetben nézz körül pár régi oldalon: Kattints ide Kattints ide Linda Epstein idõnként frissíti kedvenc gyûjteményét, de hozzá általában azért néz be az ember, mert külön hangsúlyt fektet a táblapécék kültéri használhatóságára. Kattints ide Javaslom napi szinten olvasni: Kattints ide Elég fiatal blog, a tabletpcbuzz bedõlésekor jött létre, de nagyon pörögnek, a legfrissebbek egyike, és nagyon jó video review-k nézhetõk. Ajánlom a fórumát is. Klasszikus tablet blog, de Kendricknek inkább a mélyebb tesztek fekszenek: Kattints ide Az egyik legõsibb, de többszöri hekkelés után megszûnt a híroldal, viszont jó fórumos közösséggel: Kattints ide A OneNote témába érdemes beleásni magát az embernek. A fejlesztõk msdn blogjai jó források, mint például ez is: Kattints ide De lehet, innét kiindulva is találsz érdekeset: Kattints ide A OneNote nagyon jól fejleszthetõ, csak felénk épp oly kevesen foglalkoznak vele, mint Outlook ûrlapok írásával, pedig abból is remek dolgokat lehet elõállítani. Azt fontos tudni, hogy a magyar kiadású Vista (még mindig) nem teljesen kompatibilis az angollal. XP-nél ez nem volt gond, mert eleve csak angol volt + magyar MUI, de Vista esetén is ajánlott Ultimate US + magyar MUI.

  5. johnnybe
    2008 / 10 / 08 (14:00)válasz erre

    ~1,5-2 hónapja használom a cikk alanyának 1 pld-át, és rendkívül elégedett vagyok vele. Én is szeretném megköszönni GoLan hozzászólását. A tablet irány számomra is új, így jól jött a 'spec.' software felsorolás. Ha tudtok még hasonló jó, hasznos programokat pls. írjátok meg, v. linkeljetek egy oldalt. Köszi.

  6. GoLAN
    2008 / 10 / 05 (08:38)válasz erre

    Még az jutott eszembe, hogy a "gyorsabban gépelek, mint írok" felvetésnek az lehet az alapja, hogy az illetõ annyira megszokta már a billenytûzetet, hogy arra gondolhat: amit legépelt, azt tovább tartott volna kézzel lejegyezni. Szerintem a táblapécé használat ott kezdõdik, hogy valaki elszakad a billentyûzet központú gondolkodástól. Jegyzetelek. Kézzel írok, ennek teljes szabadságával. Ott áll elõttem egy tárgyalás teljes kézi jegyzete - én azt látom, hogy ha mindezt billentyûzeten kellett volna jegyezni, akkor vért izzadt volna a leggyorsabb gépelõ is. Lehet, elfelejtettük már a jegyzetelés szabadságát, és újra meg kellene szokni, minképp régen a gépírást? Hahotázik

  7. GoLAN
    2008 / 10 / 05 (08:15)válasz erre

    Idézet: ...véletlenül se higgye azt senki, hogy sima gépelésnél gyorsabb az ilyen jegyzetelés...
    Én simán tudok olyan gyorsan írni kézzel, ahogy egy általános beszélgetés zajlik. Ráadásul jegyzetbe nem is írunk le mindent, szóval ez a tempó nem megerõltetõ, nem úgy mint drága tanáromnál, akinek rekordja 45 perc alatt lediktált 45 A4 oldalnyi jegyzet, csak így egyszuszra. Szóval bármilyen gyorsan gépel valaki, elõrébb nem járhat, mint a tárgyalás menete. Mosoly Ott válik szét a kézi jegyzet a gépírástól, hogy az elején felvázolod az ülésrendet, korábban elhangzottakhoz könnyebben, és áttekinthetõbben fûzöl megjegyzéseket. Grafikusan tudsz jelölni logikai összefüggéseket, speciális karakterek nem okoznak gondot, egy benzolgyûrû nem hoz zavarba, táblázatok egyszerûen gyorsan rögzíthetõk és ezek nem feltétlen eredetileg is táblázatos adatok másolata, hanem olyan "logikai ábra", ami egy tárgyaláson épp úgy jól jön, mint egy gyors diagram vázlat az elhangzottak áttekintésére, vitatására, további kérdések megfogalmazására, állítások alátámasztására. Szóval, ha fél oldalnál, vagy átlag emailnél hosszabb szöveget kell írnom, akkor én is fizikai billentyûzetet használok, de tárgyaláson, vagy telefonhívás közben (teszem azt autóban ülve) szenvednék kézírás nélkül. Mindig megmosolyogtat, mennyi cetli függ egy "számítógépes munkaállomás" környékén. Ilyen nálam nincs. Egyébként az elsõ kommentet fizikai billentyûzeten írtam (nem gondoltam, hogy ilyen hosszú lesz - bocs). A következõket képernyõ billentyûzeten, de a mostani komment közben jött volt egy hívásom a ma estével kapcsoaltban, és automatikusan váltottam kézírásra. Mindegyik módnak meg van a maga helye, de mint írtam, rengeteg alkalommal jobb a kézírást használni.

  8. chan
    2008 / 10 / 04 (23:02)válasz erre

    Idézet: Szerintem a témát tekintve lényegtelen, hogy neked van egy olyan ismerõsöd aki gyorsabban gépel, mint bármelyik titkárnõ, akivel eddig az élet összehozott engem. Ilyen alapon kereshetnék egy gyorsírót, aki még annál is gyorsabban jegyzetel. Gondolom azért te is levetted a megjegyzésem lényegét, miszerint nem csak a saját magam gépelési tempójához képest jegyzetelek gyorsabban kézírással, hanem az általam ismert leggyorsabb gépírónõnél is. Egyébként életszerûen nem sajtótájékoztatón való folyamatos szöveg jegyzetelésrõl van szó ugye, hanem tárgyalásról, ahol közben kommunikálsz a partnerrel, adott esetben gyökjel, fokjel, és hasonló jön dögivel, ami kézzel egy firkantás, billentyûzeten meg ALT+akármi. Azt is megvárnám, míg az ismerõsöd kilencoszlopos táblázatokat készít, tabulál, igazít, keretez, kémiai kötéseket felvázol, hõfokadatokat beír - ha ezt állításod szerint gyorsabban teszi mint én tollal, azt bennem kétséget ébreszt. Az is külön tanulmány, ha tárgyalás közben kézzel jegyzetelek az sosem nem akasztja meg a beszélgetést, míg mikor a partnerem gépelni kezd, mindenki elhalgat, és várja, hogy végezzen. Persze ez utóbbiból nem akarok általánosítani, csak úgy érdekes.
    nem tudom, ez egy random ismerõsöm, szerintem egy hivatásos gépíró tudhatna minimum ennyit. az más, ha képleteket kell írni, de nekem ez nem jött le az eredeti postból. tehát ezért is jó, hogy rákérdeztem Mosoly véletlenül se higgye azt senki, hogy sima gépelésnél gyorsabb az ilyen jegyzetelés.. az utolsó soraidról: hmm, nemtom, ez csak szerencsétlen beidegzõdés lehet, amitõl simán meg lehetne szabadulni (nekem pl nincs).

  9. GoLAN
    2008 / 10 / 04 (20:51)válasz erre

    Idézet: ...ismerõsöm 140 wpm-mel gépel...
    Szerintem a témát tekintve lényegtelen, hogy neked van egy olyan ismerõsöd aki gyorsabban gépel, mint bármelyik titkárnõ, akivel eddig az élet összehozott engem. Ilyen alapon kereshetnék egy gyorsírót, aki még annál is gyorsabban jegyzetel. Gondolom azért te is levetted a megjegyzésem lényegét, miszerint nem csak a saját magam gépelési tempójához képest jegyzetelek gyorsabban kézírással, hanem az általam ismert leggyorsabb gépírónõnél is. Egyébként életszerûen nem sajtótájékoztatón való folyamatos szöveg jegyzetelésrõl van szó ugye, hanem tárgyalásról, ahol közben kommunikálsz a partnerrel, adott esetben gyökjel, fokjel, és hasonló jön dögivel, ami kézzel egy firkantás, billentyûzeten meg ALT+akármi. Azt is megvárnám, míg az ismerõsöd kilencoszlopos táblázatokat készít, tabulál, igazít, keretez, kémiai kötéseket felvázol, hõfokadatokat beír - ha ezt állításod szerint gyorsabban teszi mint én tollal, azt bennem kétséget ébreszt. Az is külön tanulmány, ha tárgyalás közben kézzel jegyzetelek az sosem nem akasztja meg a beszélgetést, míg mikor a partnerem gépelni kezd, mindenki elhalgat, és várja, hogy végezzen. Persze ez utóbbiból nem akarok általánosítani, csak úgy érdekes.

  10. HuTi
    2008 / 10 / 04 (16:48)válasz erre

    Idézet: ez a rész azért érdekelne, hogy nem csak túlzásba vitt túlzás-e Mosoly - ismerõsöm 140 wpm-mel gépel, én azért ennyire messze nem vagyok képes, de nehezen képzelem el hogy kézírással 280-nál több lehetséges. (ez az ismerõsöm is azt állítja, hogy kézzel lassabban ír.) nem kötözködésnek szánom, csak éppen nehezen hihetõ számomra. és a tabletpc-kkel pont az a bajom, hogy szerintem a billentyûzeten sokkal gyorsabban lehet írni. (eddigi tapasztalatom szerint.)
    Én is gyorsabban írok a billentyûzettel, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor akartam a tablet PC-vel jegyzetelni Nagyon örül És ennek ellenére hasznosnak tartom, sõt hiányzik a feature! Ezer más dologra használtam a jegyzetelésen kívül. Még azt is megkockáztatom, hogy simán csak internetezni is jobb volt rajta mint egy hagyományos gépen.

  11. chan
    2008 / 10 / 04 (16:37)válasz erre

    Idézet:Kétszer gyorsabban tudok jegyzetelni kézzel, mint a leggyorsabb gépírónõ billentyûzeten.
    ez a rész azért érdekelne, hogy nem csak túlzásba vitt túlzás-e Mosoly - ismerõsöm 140 wpm-mel gépel, én azért ennyire messze nem vagyok képes, de nehezen képzelem el hogy kézírással 280-nál több lehetséges. (ez az ismerõsöm is azt állítja, hogy kézzel lassabban ír.) nem kötözködésnek szánom, csak éppen nehezen hihetõ számomra. és a tabletpc-kkel pont az a bajom, hogy szerintem a billentyûzeten sokkal gyorsabban lehet írni. (eddigi tapasztalatom szerint.)

  12. GoLAN
    2008 / 10 / 03 (23:35)válasz erre

    Ha a cikkszerzõ egy laptopról írna, akkor mi lenne a címe? Méregdrága írógép? Nagyon kiakasztó ez a „teszt” besorolású írás. De mivel is hasonlítaná össze a szerzõ, mikor láthatóan nem egy rutinos táblaPC használó. 1. Méregdrága jegyzetfüzet Mindössze 30 eFt a felár ezért az opcióért. Egyébként bõven találni táblaPC-t 150-300 eFt között, nem attól lesz méregdrága egy „jegyzetfüzet”, mert tartalmazza ezt az opciót. Ráadásul a legtöbb táblaPC esetében jár hozzá a OneNote, ami szintén része az árkülönbözetnek. Azt sajnos nem tudtuk meg a tesztbõl, hogy a Lenovotól megkapjuk-e a legnépszerûbb jegyzetelõ, jegyzetrendezõ, formanyomtatvány készítõ programot. 2. Egy szál zsanéron függ Vagy kettõn. Csak a két szélsõ zsanér egymás mellett van középen. Semmivel sem gyengébb ez a tartószerkezet, mintha kettévágnánk, és centis csapolásokat a sarkokba helyeznénk. Sõt, egyes vélemények szerint anyagfeszültség szempontjából jobb is – ki az, aki a laptopot mindkét sarkánál fogva egyszerre nyitja, mint valami ékszerdobozt? A középsõ reteszt oldod, és azzal a mozdulattal, középen fogva nyitod is – a zsanér az erõkar szempontjából a legkedvezõbb helyen van. Ráadásul oldalirányú csavaró hatás sincs, tekintve hogy az egész szerkezet forgózsámolyon ül. 3. Jegyzetelhetünk vagy rajzolhatunk Elég szegényes a fantáziája a szerzõnek, de akár rákereshetett volna arra is, hogy milyen alkalmazásokat fejlesztenek táblaPC gépekre. De, hogy az alapvetõ használatbeli különbségeket részletezzem: - Wordben érkeznek hozzám szövegtervezetek. Aláhúzok, bekarikázok dolgokat, fülszöveget, széljegyzeteket fûzök hozzá kézírással bárhol a teljes lapon, nem csak a szövegmezõben. Nem lektorálok, hanem a szövegrészhez kapcsolódóan feladatokat adok ki – mindezt pillanatok alatt jegyzetfüzet természetességével. - Tárgyalásokon én nem csépelem a billentyûzetet a képernyõ mögé bújva, hanem jegyzetelek. Nem kell copy-paste ahhoz, hogy valamiképp strukturáljam a szöveget, vagy menet közben próbáljam formázni az oldalt, hogy átláthatók legyenek a logikai kapcsolatok. Összenyilazom, ami összetartozik, a kézírás természetességével rendezõdik oszlopokba vagy sorokba a jegyzet, ha kell apró betûvel megjegyzéseket írok hozzá, vagy elfordítom a gépet, mint egy füzetet és függõlegesen írok. - Kétszer gyorsabban tudok jegyzetelni kézzel, mint a leggyorsabb gépírónõ billentyûzeten. Egyébként a kézírást nem feltétlen kell nyomtatottra fordítani – emailt küldeni, blogolni lehet kézírással is. Spec helyzet, hogy a tárgyalások nálam angolul zajlanak, így a OneNote jegyzetbõl közvetlenül lesz Outlook task pld. - Mûszaki számításoknál nem szenvedek a matematikai képletek excel függvénnyé fordításával. Miként régi matektanárom a táblára, beírom a képletet az xThink Calculatorba, és az megadja a végeredményt. Mellesleg ennek a programnak a komolyabb változatát Horvátország olyan licenszel vette meg, hogy valamennyi felsõoktatási hallgató ingyen használhatja. - Terepen, munkagép mellett állva, porban-koszban nincs hova lerakni egy laptopot. Csak egy pdf katalógust kellene behívni, de egy kézen billegtetni a gépet, kínlódni a billentyûzettel meg az egérmutatóval – kínszenvedés. Fél kézzel fogom a gépet, mint füzetet, pár tollmozdulat és ott a képernyõn az keresett ábra. Álló formátumban, közel A4 méretben a teljes képernyõt kitöltve. nem fekvõ képernyõn, ahol görgethetem az oldalt le-fel, hanem egyben, olvashatóan. És láthatóan, mivel még a mezei táblaPC-k is jobban olvashatóak kültéren, mint a laptopok. - Épület felmérésekor egyszerûen felvázolom az alaprajzot, lézeres dobozka mondja a pontos méretet, amit tollal ráírok a vonalra – és lám, kész a mérethelyes és egyben méretezett, AutoCAD kompatibilis rajz. Percek alatt, és azonnal archiválva, nem pedig külön füzetbe firkálva. - Munkagép alatt, hanyatt fekve böngészhetem az elektromos kapcsolási rajzot. Parkolva, autóban a vezetõülésen is simán magam elé kapom a gépet, és erõlködés nélkül használom. Nincsenek cettlik az életemben. A slate gép (TC1100) ki sincs kapcsolva, ha kell szakácskönyv a konyhaasztalon, vagy tévémûsor a nappaliban, az esti híreket akár a fürdõkádban fekve is olvashatom – nincs billentyûzet, kevésbé érzékeny porra, és csepegõ esõ sem árt neki. - Minden profi grafikus Wacom táblát használ. A miértjét azóta tudom, mióta táblaPC-n használok Photoshopot. Egérrel, vagy tapipaddal nem lehet ecsetet helyettesíteni. Nem kell mûvészi dologra gondolni, már egyszerû maszkolásnál is nagy könnyebbség a toll. 4. Csak egy tollal több a laptopnál Körbe kell nézni egy kicsit, hogy toll beviteli eszközre optimalizált programok akadnak szép számmal. Gondolok itt a fent is említett xThink Calculatorra, vagy az Agilix GoBinderre, de a TAO kiegészítés is remek az Outlookhoz, vagy a TipX az Excelhez. Ott a FranklinCovey PlanPlus, a Corel Grafigo, az Autodesk SketchBook, a Mindjet MindManager. A Heulab FunWithConstruction-t bevezetném minden középiskolai matekterembe, a RapidSketch-et én is használom, de ott a MobileSketch, vagy egy rakás nyomtatványkészítõ, mint például az OmniForm, illetve az ingyenes Microsoft Experience és Education csomagok, esetleg a Power Toys olyan alkalmazásokkal, mint dinamikai modellezõ, vagy kottázó program. A kézírásunkból TrueType betûkészletet hozhatunk létre, ha mégis billentyûzet akarnánk használni kézi írásképhez. Sorolhatnám még a programokat, ahol a toll nem az egeret helyettesíti, hanem teljesen új szabadságfokot nyit. 5. Nem ismeri a magyar karaktereket Nem itt a hiba. A ritePen, vagy a PenReader programok segítségével alkalmas minden magyar karakter felismerésére úgy, mint egy PDA karakterfelismerõ szoftvere. A Windows azonban nem karakterfelismerést használ, hanem szófelismerést. Ezért lehetséges, hogy macskakaparás írást is pontosan azonosít, mert bár pár karakter kétséges, a szókép megfeleltetése egyértelmû. A rendszer kézírásmintákkal nem tanítható, fejleszthetõ – ezek csak minták. Viszont a szavak adatbázisa bõvíthetõ. Hiába ismeri valakinek az írásképét, mivel nem karakterfelismerést végez, angolul is csak a feltöltött szókincset ismeri. Ezért kapható külön csomagként orvosi, vagy jogi szókincstár. Mint írtam, magyar nyelvnél sem a karakterekkel van a fõ probléma, hanem a szókinccsel. Az abletFactory fejleszt szótár kiegészítéseket Windowshoz, Fritz Switzerel ki is tárgyaltuk a 40.000 szavas magyar modult, ami angolul már egész használható lenne, viszont az agglutináló (ragozó) nyelveknél édeskevés. Ugyebár szófelismerésrõl beszélünk, tehát minden ragozott alakjának szerepelnie kell a szótárban a helyes felismeréshez. Sajnos elakadtunk megfelelõ szógyûjtemény hiányában, pedig nem lenne bonyolult magyarítani. A cseheknek, lengyeleknek megvan, de még a cirill betûs orosz írás sem okoz gondot. Nem a Microsoftra kell mutogatni, amíg nincs használható magyar szógyûjteményünk, addig nincs kézírásfelismerés. 6. Erõsen kell nyomni Erre nem is tudom, mit mondjak. Ugye azt mindenki tudja, hogy ha egy egérrel kattint mondjuk az OK-ra, akkor az nem a gomb lenyomásakor aktiválódik, hanem az elengedésekor. Tollnál ez ugyanígy van, nem a nyomásra kell figyelni, hanem az elvételre. Enyhe érintés esetén is, amennyiben határozottan emeljük el a tollat, azt kattintásnak fogja értelmezni. Benyomhatjuk akár a gép homlokát is, ha óvatosan vesszük el az eszközt, nem lesz klikk. A toll nyomásérzékenysége egyébként állítható, ha a gép szoftverével mégsem, akkor le kell tölteni a Wacom univerzális toll vezérlõjét. Szóval nem értem ezt a „teszt” cikket. Azt megtudhattuk, hogy a szerzõ nem ismeri, viszont ismeretlenül sem tartja sokra a Windows, mint operációs rendszer tollhasználatát. Tudjuk továbbá, hogy inkább szeretne egy Jakuzzit. Hogy a gép, más táblapécékhez képest mit tud, vagy mit nem, az sajnos nem derült ki. Biztos vagyok benne, hogy ha a szerzõ egy hónapot együtt töltene egy táblaPC-vel, akkor más cikket írna a toll szerepérõl, és a hanyatt döntött, álló formátumú képernyõ használatáról. Utána már érezné a különbségeket a táblaPC-k között is. Talán arra is rájönne, hogy miért klasszikus kérdés TC1100 tulajok között, hogy emlékszel még hová raktad a billentyûzeted? Egyébként nekem TC1100-ám van öt éve, és közel egy éve használok 2710p-t. A nekem leginkább megfelelõ táblaPC a Fujitsu ST6012, ha majd kapható lesz, az egyiktõl megválok, mert három azért már sok volna.

  13. chan
    2008 / 09 / 30 (23:46)válasz erre

    nekem tetszik a cikkben a kép (de csak azok, ahol tablet formában van letéve) Hoppá Hahotázik

  14. nettiwolfi
    2008 / 09 / 30 (23:14)válasz erre

    Idézet: Ronda? Szerintem kifejezetten szépek. És ne felejtsük el, hogy ezek elég kiforrott, megbízható gépek nagyon korrekt szervízháttérrel. Nem véletlenül adnak rá 3 év világgaranciát.
    hat igen, azt en nem vitatom, h jok v megbizhatoak, de szerintem kifejezetten randa. Viszont neked tetszik, es ez engem nem zavar. Tehat izles dolga Mosoly Vagy ahogy mondani szoktak: van izlesem/izlesed, csak rossz Nagyon örül

  15. HuTi
    2008 / 09 / 30 (22:36)válasz erre

    Idézet:ez de randa
    Ronda? Szerintem kifejezetten szépek. És ne felejtsük el, hogy ezek elég kiforrott, megbízható gépek nagyon korrekt szervízháttérrel. Nem véletlenül adnak rá 3 év világgaranciát.

  16. PDAve
    2008 / 09 / 30 (22:11)válasz erre

    naginak nagyon tudok vokálozni: dizájnnak ebben a kategóriában csak annyiban van szerepe, hogy a gyorsgombok jó helyen legyenek kézírásfelismerést soha nem használtam, nem is nagyon próbáltam, pedig még egy Compaq Aero pda-val kezdtem kb 10 éve, napi használatban a gimis magyar ill. töri órákon. akkor ott beleszerettem a virtuális billentyûzetbe, szerintem anyanyelvünk sajátos betûkészlete miatt nincs más út... valszeg a cikk írója nem ismeri a Wacom termékeket. Egy középhaladó, de ma már az amatõr grafikusok is Wacom digitalizáló-táblát használnak a festegetéshez. Nem egy olyan ismerõsöm van, akiknek még a COM-portos idõkbõl származó példánnyal dolgoznak, legfeljebb a cerkát kellett cserélniük (bár az sem olcsó). Wacom: kiváló OneNote: tényleg a legjobb. Bár egy régebbi verzióval a Gobinder jobb volt az írásban, de a komplex munkában a OneNote (a Microsoft egyeduralma miatt) sokkal jobban használható. Bár a latency nagyon idegesít, de az új Gobinder is ezt produkálja, a régi meg nem megy Vistán. Szomorú Az XP Tablet-PC edition pedig annyira bugos, hogy nem lehet használni sokáig. Compaq tc1100, az etalon Mosoly imádom a mai napig. Sajnálom, hogy nem csinálnak belõle valami vista-ready kiadást, egy UVL intel proci alig fogyaszt...

  17. Borg
    2008 / 09 / 30 (20:43)válasz erre

    Húúúúhaaa... mély levegõ. Szóval én is nyúzok egy ilyen gépet X60 full-full, már jó ideje. Háromféle kijelzõvel és érintõfelülettel lehet rendelni, az enyém a 1400x1050-es felbontású, ami csak cerkával megy - még jó, akkora méretnél és felbontásnál. Az érintõfelület felbontása többszöröse a kijelzõének, és elég gyors, FÕLEG rajzolásra, photoshopra, de remek jegyzetelni is. Ennél a modellnél tényleg multi-touch-os a kijelzõ, konkrétan töb tollat is tud egyszerre kezelni, de a win hiányosságai miatt ez a funkció nem megy. A kisebb képernyõk mind ujjal, mind tollal vezérelhetõek, csak az egyik kimondottan kültéri használatra speciális kijelzõ, ami napfényben is jól látszik. Nekem a kemény üvegborítás és a nagy felbontás volt a szempont. A gép baromira NEM melegszik, pedig nekem sima LV-s CoreDuo 1.83-as proci van benne. A Core2Duo tudtommal csak lassabb változatban van, és kevésbé melegszik. (Low Voltage!) Mondjuk minden épeszû ember tudja használni a power profilokat, ugye? A zsanér tök jól birja, de a bill nekem sokkal gyengébb, mint a korábbi T41-esemé. Bár annál ugye nem sok jobbal találkoztam... A belsõ PCIExpressz foglalat szokásos IBM-Lenovo szivás, mert csak a BIOS-ból engedélyezett kártyákat fogadja, OSX felrakásához ésszel kell nekiesni. Ronda? De finom!

  18. nettiwolfi
    2008 / 09 / 30 (19:28)válasz erre

    ez de randa

  19. HuTi
    2008 / 09 / 30 (18:41)válasz erre

    Idézet: Oops, teljesen igazad van. Lemaradtam picitSzomorú Az IBM nem amiatt sípol hogy melegMosoly Hanem lemerül meg ilyenek. Mittomén
    Azt a pittyenést/sípolást ki lehet kapcsolni Te! Kigúnyol

  20. coolhead
    2008 / 09 / 30 (18:35)válasz erre

    Idézet: Elsõvel egyetértek, csak extra súly. Viszont a második... Nos, nem írtál még gyorsan kézzel PDA-ra? Engem egyik se bírt eddig követni, ellentétben az ilyen wacomos megoldásokkal. Ráadásu l ez sokkal pontosabb. És igen, így legalább a kezedet is lerakhatod, sokkal kényelmesebb... Megj: enyém nem volt 130e se. Igaz, már van vagy 3 éves ez is.
    Oops, teljesen igazad van. Lemaradtam picitSzomorú Az IBM nem amiatt sípol hogy melegMosoly Hanem lemerül meg ilyenek. Mittomén

  21. nazabiker
    2008 / 09 / 30 (17:23)válasz erre

    Idézet: Nem életképes. Túl nagy a panel ahoz hogy egy ujjal nyomkodd. Nagyon kényelmetlen lenne minig arra figyelni hogy nehogy hozzáérj máshol a kijelzõhöz. Így kényelmesen rátámaszthatod a kezed, nem ragál rá, csak a tollra. Mikor papírra írsz, akkor is le van támasztva a kezed, másképp nem is lehet írni.
    Szerintem egy ekkora kijelzõnél technikailag megoldható lenne az is, hogy érzékelje, mekkora felületen érnek hozzá. Meg persze multi-touch. Innentõl már csak szoftveres kérdés megoldani, hogy melyik az ujj és melyik a tenyér. Azért gondolom, hogy az ujj fontos, mert akkor elhagyható a cerka és a szoftveres billentyûzet némi kompromisszummal hasnzálhatóvá válik. Tollal csak nagyon lassan lehet szöveget bevinni.

  22. nagi
    2008 / 09 / 30 (17:14)válasz erre

    Idézet: Ujjal ezeket nem lehet nyomkodni. Legalábbis nekem nem csinál semmit ha rányomom az ujjam. A rádiós toll kell hozzá, de ha neked megy anélkül is akkor kíváncsi vagyok az ujjadra.
    Ajánlom figyelmedbe, hogy lehet ezeket is multitouch kijelzõvel rendelni (digitalizálós toll és érintõképernyõ is van abban). Persze gyorsbillentyûvel utóbbit ki lehet kapcsolni, ha zavar.
    Idézet:Tudom milyen a gép, ugyanis nyár vége óta barátnõmnek is ilyenje van. Kis cuki, de irgalmatlanul tud sípolni. Mellesleg nézd meg mi van kiírva notihoz nekem.
    Az, hogy rosszul tervezték meg a hûtését, tényleg szar ügy. Az enyémbe még ventillátor se kell. Igaz, nem átalakítható noti, hanem slate típusú tablet.
    Idézet:Szerintem ez a tollazós tabletpc zsákutca. Két változtatás kell: 1: nem kell se billentyûzet, se egér, se optikai meghajtó (mi a francnak? Telepíteni ritkán kell, archiválni már pendrivre szokás, usb-n meg mindent rá lehet dugni). Vékony, minimális keret, könnyû súly. Kb akkora, mint egy A4-es papírlap, max 1 cm vastagság, 500-800 gramm. 2. tollas kezelés helyett rendes érintõképernyõ, amit ujjal és a pda-khoz hasonló tollal is lehet kezelni.
    Elsõvel egyetértek, csak extra súly. Viszont a második... Nos, nem írtál még gyorsan kézzel PDA-ra? Engem egyik se bírt eddig követni, ellentétben az ilyen wacomos megoldásokkal. Ráadásu l ez sokkal pontosabb. És igen, így legalább a kezedet is lerakhatod, sokkal kényelmesebb... Megj: enyém nem volt 130e se. Igaz, már van vagy 3 éves ez is.

  23. qq
    2008 / 09 / 30 (17:10)válasz erre

    hpnek van egy tok olcso (650fontert vettem) tx1020as sorozat ami pda elven mukodo nyomogatoja van de otthon nem lehet kapni

  24. HuTi
    2008 / 09 / 30 (16:44)válasz erre

    Még valami! Ez a gép közel sem félmillió Ft már. Pár boltot kivéve hivatalosan is hozzá lehet jutni 300-350000Ft között, ami azért nem ugyan az! Sõt Amerikából 300000Ft alatt van VÁM és ÁFA után is!

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Hirdetés

Tudj meg mindent a plazma tévékről

Óriási képernyő, gyönyörű színek, olcsó ár. De mik a hátrányai? Eláruljuk.

megnézem Tudj meg mindent a plazma tévékről
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize