Franczy Nokia blogja
Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
Cikk eszközök
Mostanság szinte már napról napra érkeznek az új információ morzsák az N8 utódjával kapcsolatban.
A legfrissebb pletykák arról szólnak, hogy a Nokia 803 típusjelzésű N8 utódban egy hatalmas méretű képszenzor fog szolgálatot teljesíteni. Abban eddig is szinte biztosak voltunk, hogy a 803-asba nem kerül majd az N8-énál kisebb érzékelő, azonban könnyen lehet, hogy az újdonság még az N8-énál is nagyobb szenzort fog kapni.
Emlékezetes, hogy a 2010-ben debütált N8-ban egy 1/1,83 colos méretű képérzékelő található, szemben az iparágban elterjedt 1/2,5 colos méretű szenzorokkal. Összehasonlításképp: egy 1/2,5 colos szenzor 25 négyzetmilliméter felületű, egy 1/1,83 colos pedig 38 négyzetmilliméter felületű, ami barátok közt is több mint 50 százalékos különbség.
Megjegyzendő továbbá, hogy a 3,5 colos AMOLED kijelző 4 colosra fog nőni, ezenkívül pedig említést érdemel még a microSIM-slot, az NFC támogatás, a HDMI-kimenet, illetve a Symbian Belle operációs rendszer. Amennyiben hihetünk a pletykáknak, az utolsó Symbian modellként érkező Nokia 803 várhatóan májusban fog debütálni.
Keresés
A blog írójáról
Franczy Nokia
Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- A Technet Samsung
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone
