Franczy Nokia blogja
Ha Nokiád van, bárhogy tarthatod a kezedben!
Cikk eszközök
A legnagyobb mobilgyártó ironikus reakciója az Apple iPhone 4 "tartási problémájára".
A Nokia Conversations website-on, vagyis a mobilgyártó hivatalos blogján megjelent egy rövidke post, mely nem szól másról, minthogy legyünk akár bal-, akár jobb kezesek, milyen pozitúrákban tarthatjuk a kezünkben hőn szeretett Nokiánkat.




- Esetleg az is előfordulhat, hogy már próbálták, illetve egy ideje használják és első kézből tudják, hogy nincs semmi probléma. Ami nem mondható el a családban lévő N97 miniről, ami magától újraindul néha, a menük tetű lassúak és néha figyelmen kívül hagyja, hogy mit állít be neki a gazdája. No meg az iPhone nem béta állapotú szoftverrel kerül a boltokba (lásd N8).
- Elég súlyos az a cikk :D kinek is van ellentábor-fóbiája? :E
- Nyilván őket nem zavarja a hiba és ezért olyan, mintha nem is lenne! :D
- Kár ezen szerintem vitatkozni. Eddig kb. a többszáz videóból 1 volt nokiás, 2 androidos, 97 meg iphone-os. Windows mobilost meg egyet sem láttam még, de ez nem jelenti azt hogy nincs. De nem is ez a lényeg, hanem hogy az elvakultak némelyike még most is azt mondja hogy nincs is semmi hiba, meg azt hogy akkor mégis miért vettek akárhánymillió darabot eddig. Az van hogy hibás, ezt az apple is elismerte dolgozik is a javításon, ami remélhetőleg orvosolni is fogja a problémát. (Ha nem az elég gáz lesz...). Az én problémám nem is igazából az iphone-nal van - sosem volt sosem lesz mert az igényeimet nem elégíti ki - hanem az elvakult fanokkal akik a magas lóról lenéznek az egyszerű földi halandókra ( http://appleblog.blog.hu/2010/06/23/mi_maradt_az_anti_iphone_osoknak ) aztán amikor kiderül hogy sikerült a széllel szemben pisálni, akkor meg bizonygatják hogy nincs is hiba.
- Jól hangzik, kár, hogy nem igaz :D Kattints ide! Kattints ide!
Keresés
A blog írójáról
Franczy Nokia
Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- A Technet Samsung
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone
