Franczy Nokia blogja
Nokia Z500: válasz az iPad-re?
Cikk eszközök
Jól értesült források szerint a Nokia már javában készül odaverni az almás gyártónak.
Kínai és tajvani források szerint a Nokia az idei esztendő utolsó negyedévében elő fog rukkolni egy ARM processzoros tábla PC-vel. Amennyiben hihetünk a pletykáknak, ez a Foxconn gyártósorairól lekerülő készülék Nokia Z500 néven kerül majd kereskedelmi forgalomba, kijelzője pedig előreláthatólag 7-9 colos képátlóval fog rendelkezni. Megjegyzendő, hogy az iPad-et is ugyanez a gyártó készíti.
A korábbi információkkal ellentétben egyébként várhatóan nem Windows 7 lesz az egyelőre ismeretlen árú kütyü operációs rendszere, hanem a Nokia és az Intel által közösen pátyolgatott Meego. A próbagyártás egyébként már meg is kezdődött, és az első száz engineering sample példány tesztelése már javában folyik. Kíváncsian várom a fejleményeket!
Keresés
A blog írójáról
Franczy Nokia
Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- A Technet Samsung
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone
