Franczy Nokia blogja

máj 31

A jelek szerint az N8-ra mégsem kell a harmadik negyedév végéig várnunk.

Aki egyszerűen már nem bír a fenekén ülni, és azonnal vásárolni szeretne magának egy zsírúj N8-at, az akár már most is megejtheti a vásárlást. Ráadásul nem is kell 100 ezres tételeket kipengetnie, hiszen a készülék már 99 dolláros, vagyis alig több mint 20 ezer forintos áron begyűjthető.

No persze azért van egy aprócska szépséghibája a dolognak. Ez pedig nem más, mint hogy ez a Nokia N8-00 egy egyszerű kínai hamisítvány. A külcsín nagyon hasonlít és még a menü is megpróbál a Nokia-féle Symbianra hajazni, ezt leszámítva azonban elég néhány másodperc, hogy rádöbbenjünk: ezúttal ismét a kínai gagyi egyik legjelesebb képviselőjéhez van szerencsénk.

Az érintőkijelzőt néhol 3,3 colosnak, néhol pedig 3,5 colosnak tüntetik fel, és persze nem a kapacitív, hanem a rezisztív fajtából való. 3G/HSDPA és Wi-Fi sincs a kicsikében (van viszont remek GPRS), a hátlapon pedig ugyan látható egy 12MP felirat, de nem árt tudni, hogy mind az előlapi kiegészítő kamerában, mind pedig a hátsó fényképezőben VGA felbontású szenzor rejtőzik. 0,3 megapixel rulez! Ja és még egy 2 GB-os microSD-t is kapunk a négysávos telcsi mellé - nem semmi.

Természetesen nagy ívben kerülendő! (bár haverok közötti jampizásra jó lehet - néhány percig)

Cimkék: Nokia, blog
Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Franczy Nokia

Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...