Franczy Nokia blogja

máj 27

Egyik szemem sír, a másik pedig üveg, akarom mondani nevet, már ami a legfrissebb N900 híreket illeti.

Kezdjük talán a jó hírrel, ami nem más, mint hogy a finnek elkészítették a Maemo szoftveres "mobil számítógép" legfrissebb firmware-jét, mely immár 1.2-es (V10.2010.19-1) verziószámot visel magán és számos újdonságot hozott.

A jó hír után pedig következzék a nem annyira jó, mely egyébként több hónapnyi találgatásnak vet véget: a Nokia hivatalosan is bejelentette, hogy az N900-ra nem lesz elérhető a MeeGo, még akkor sem, ha jelenleg pont az N900 a MeeGo egyik remek fejlesztési táptalaja.

Aki tehát MeeGo-ra vágyik, annak egy új készüléket kell majd vásárolnia - nyílt titok, hogy a Nokia még az év vége előtt elő fog rukkolni első ilyen újdonságaival. Mindentől függetlenül az N900-at az ígéretek szerint nem fogja elhanyagolni a Nokia, vagyis a Maemos frissítésekre a jövőben is számítani lehet.

Cimkék: blog
Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Franczy Nokia

Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...