Franczy Nokia blogja

márc 30

Kipróbáltam a Nokia legújabb, ezúttal szoftveres fejlesztését.

A Nokia Beta Labs ismét egy vadonatúj kis alkalmazással rukkolt elő, melynek neve Nokia Bots. A telepítéshez egy mindössze 175 KB méretű csomagot kell letölteni, a folyamat alig néhány másodperc alatt végbe is megy. Némi üröm az örömben, hogy a cucc egyelőre csak és kizárólag N97 és N97 mini támogatást élvez, vagyis az egyéb Nokiával rendelkezőknek egyelőre még várniuk kell a szoftverre.

Hogy pontosan miről is van szó? Nos, a Nokia Bots arra hivatott, hogy megkönnyítse az életünket, még pedig oly módon, hogy a hétköznapi mobilos teendőinket egyszerűbbé teszi, ráadásul úgy, hogy tőlünk tanulja el a szokásainkat. Mindenki máshogy és más célokra használja a mobilját - a Nokia Bots képes automatikusan alkalmazkodni.
Először is keresni kell egy szabad slotot a telefon kezdőképernyőjén, ahol el tudjuk helyezni a kis widget formájában megtestesülő alkalmazást. Jelenleg négyféle Bot érhető el, de a későbbiekben igény szerint újabb Botokkal bővülhet majd az egyébként teljesen ingyenes szolgáltatás. A Botok egyébként egyenként kikapcsolhatók.

Az Alarm Bot megfigyeli, hogy általában mikor szoktunk felkelni, és ezek alapján automatikusan felajánlja, hogy a telefont egy adott időpontra beállítsuk ébreszteni. Lefekvés előtt profilváltást is felajánl, reggel pedig automatikusan átvált némáról általános módra, de kikapcsolt telefon esetében nem használható. A Battery Bot lefekvés előtt figyelmeztet bennünket, hogy még időben töltőre kellene dugni a készüléket, nehogy reggel egy teljesen leszívott akksi fogadjon.
A Profile Bot javaslatot tesz egy megbeszélés kezdetekor a telefon elnémítására, illetve automatikusan meg is teszi azt, az értekezlet végén pedig magától újra hangot ad a készülékre. Végül, de nem utolsó sorban a Shortcut Bot a felhasználó által leggyakrabban használt szolgáltatásokat és alkalmazásokat monitorozza, és elérhetővé teszi azokat az alapkijelzőn.

Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Franczy Nokia

Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...