Franczy Nokia blogja
Kiszivárgott a Nokia C6
Cikk eszközök
Régóta tudjuk, hogy érkezőben van, most pedig már a fényképe is elérhető.
A Nokia nemrégiben jelentette be első C sorozatú készülékét: a C5 egy vérbeli középkategóriás candybar smartphone, mely elsősorban a megosztás és a közösségi alkalmazások terén jeleskedik. A Cseries ugyebár egyfajta core, vagy mainstream sorozat, melybe a széles rétegek számára szánt okostelefonok kapnak helyet.
Nyílt titok, hogy a vállalat hamarosan két újabb taggal bővíti a C termékcsaládot, még pedig egész konkrétan a C3-mal és a C6-tal. Lentebb a Nokia C6 első (vélhetően) gyári fényképe vehető szemügyre, mely már a hivatalos bejelentés előtt valamilyen úton-módon kiszivárgott a cégtől. Az elsősorban üzenetküldésre kihegyezett C6 egyfajta keveréke a korábbi 5-ös sorozatú érintős smartphone-oknak, illetve a szétcsúsztatható kialakítású, QWERTY billentyűzetes N97 mininek. Érdekesség, hogy a C6-on várhatóan az elsők között lesz elérhető a vadonatúj Symbian ^3 platform.

Keresés
A blog írójáról
Franczy Nokia
Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone