Franczy Nokia blogja
Még mindig a legnagyobb
Cikk eszközök
Na vajon melyik cég volt 2009-ben a világ elsőszámú mobilgyártója?
Hát persze, hogy a Nokia: a finnek továbbra is domináns szerepet játszanak a mobilpiacon, azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Nokia piaci tortájából egyre inkább el-el csipegetnek a riválisok.
A Gartner közlése szerint tavaly 1,211 milliárd mobilt adtak el világszerte, vagyis 0,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A Nokia 2009-ben 440 millió mobilt hozott forgalomba, mely 36,4 százalékos piacrész megszerzéséhez volt elegendő, miközben a 2008-ban eladott 472 milliós mennyiség még 38,6 százalékos részesedést jelentett.
A teljesen ingyenessé tett Ovi Maps sokat hozhat még a Nokia konyhájára
Az elmúlt év egyik legnagyobb nyertese a dél-koreai Samsung, melynek 16,3-ról 19,5 százalékra sikerült felugrania. Az ugyancsak dél-koreai LG 8,4-ről 10,1 százalékra jött fel, az amerikai Motorola 8,7-ről 4,8-ra, a japán-svéd Sony Ericsson pedig 7,6-ról 4,5 százalékra esett vissza.
Okostelefon fronton ugyancsak a Symbian maradt az első helyen, bár a Nokiához hasonlóan ennek a platformnak is némileg csökkent a népszerűsége, még pedig 52,4 százalékról 46,9 százalékra. A második a BlackBerry OS, a harmadik az iPhone OS, a negyedik a Windows Mobile és az ötödik a Linux. Az Android egyelőre még csak a hatodik, azonban a 2008-as 0,5 százalékos eredményét tavaly 3,9 százalékra sikerült feltornásznia.
Symbian ^3 - az új reménység
Keresés
A blog írójáról
Franczy Nokia
Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- A Technet Samsung
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone
