Franczy Nokia blogja

feb 22

Érkezőben a tavaly debütált Nokia X6 utódmodellje, illetve nagytesója.

Egy a finn gyártótól kiszivárgott (remélhetőleg valódi) dokumentum alapján elmondható, hogy a hamarosan érkező Nokia X10 a cég egyik első olyan smartphone-ja lesz, melyen már a vadonatúj Symbian^3 operációs rendszer teljesít szolgálatot.

Az X6-hoz képest változatlan maradt a kijelző mérete, vagyis a display ezúttal is 3,2 colos képátlón tárja elénk a különböző vizuális tartalmakat. Lényeges változás azonban, hogy az eddigi TFT panel átadja a helyét egy remek OLED kijelzőnek, mely természetesen kapacitív technológiájú és egyszerre akár több ujjal is tapizható (multi touch).


A jó öreg 434 MHz-es processzor végre nyugdíjba vonul, és átadja a helyét egy 600 MHz-es ARM Cortex A8 chipnek, ami egyrészt 256 MB RAM, másrészt pedig 16/32 GB flashmemória társaságát élvezi. Említést érdemel továbbá a HSDPA és Wi-Fi adatátvitel, illetve az integrált GPS-vevő, valamint az új QWERTY billentyűzet (N97 jellegű szétcsúsztatható forma).

A kamera sajnos nem túl sokat fejlődött: felbontása 5 megapixel, vakuja pedig két darab LED segédfényből áll. Aki igazán ütős kamerás Nokiára vágyik, az inkább az ugyancsak hamarosan érkező N8-ra figyeljen majd oda, ebben a 3,5 colos kijelzős készülékben ugyanis már egy 12 megapixeles fényleső lesz, HD felbontású (720p) videófelvevővel. Barcelonában elég csendes volt a Nokia, de Hannoverben várhatóan már nagyon is hallat magáról...

Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Franczy Nokia

Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...