Franczy Nokia blogja
Vérfrissítést kap a Nokia mindenes
Cikk eszközök
Egy alkalmazás azoknak, akik nem riadnak vissza a mobiljuk számítógépre való csatlakoztatásától.
Valamikor október elején postoltam utoljára Ovi Suite témakörben, amikor is az adta az alkalmat, hogy megjelent az alkalmazás vadonatúj, második generációs kiadása. Ahogy kijött az Ovi Suite 2.0, a fejlesztők máris ígéretet tettek arra, hogy hamarosan érkezik a még újabb Ovi Suite első tesztverziója. Nos, nemrégiben meg is jelent az Ovi Suite 2.1 első, széles körű tesztelésre kiadott verziója.

A teljes körű Windows 7 támogatást élvező Ovi Suite 2.1 béta az ígéretek szerint egyrészt gyorsabb, másrészt stabilabb is lett. Egy próbát mindenképpen megér, persze csak a kísérletező kedvűeknek. Kíváncsian várom, hogy hogyan haladnak a fejlesztések, és vajon mikor érkezik majd meg a végleges változat (illetve a Mac verzió).
Keresés
A blog írójáról
Franczy Nokia
Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- A Technet Samsung
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone
