Franczy Nokia blogja

jan 06

Megérkezett az újgenerációs névjegyzék alkalmazás legfrissebb kiadása.

Az N97 minimen alaphelyzetben a Nokia Ovi Contacts 1.20.9-es verziója volt fellelhető, amit néhány hete frissítettem be az 1.50.2-es változatra. Egészen mostanáig ez volt a telcsin, ma pedig befrissítettem az immár 1.50.7-es verziót. Ehhez letöltöttem egy 2,3 MB-os sis fájlt a PC-mre, majd pedig néhány másodperc alatt fel is dobtam a készülékre.

Ahogy az ilyenkor már csak lenni szokott, a fejlesztők rengeteg korábbi hibát orvosoltak és persze a működési stabilitáson is csiszoltak egy keveset. Újdonság, hogy a fájlküldés immár nem csak chat nézetből, hanem a kontakt listából is működik, ezenkívül pedig megoldották többek közt azt a problémát, miszerint a saját profilban az e-mail mező eddig nem vette be a "-" karaktert.
Aki pedig úgy pislog az Ovi Contacts-re, mint az a bizonyos hal a szatyorban, annak következzék némi infó a cuccról. Az Ovi Contacts a névjegyzékben szépen becsücsül a hagyományos névjegyzék kontaktokat, illetve a hívócsoportokat tartalmazó fülek közé. Ha rábökök, néhány pillanat alatt elindul és fel is csatlakozik a hálózatra, hiszen ez ugyebár nem egy statikus valami, hanem egy online kapcsolatra kihegyezett újgenerációs névjegyzék. A Presence funkciót már hosszú évek óta meg szerette volna honosítani a Nokia a telcsiken, és úgy tűnik, hogy most végre talán sikerülni is fog neki az Ovi Contacts kapcsán: a felhasználó megadhatja, hogy aktuálisan éppen nem elérhető, mert dolgozik, vagy nyugodtan hívható, mert éppen unatkozik. Ezenkívül megadható az aktuális tartózkodási pozíció, vagy akár az is, hogy éppen milyen zenét hallgat az ember fia (vagy lánya), és persze chatelésre is lehetőség nyílik.
Nekem egyébként továbbra is az a bajom, hogy igen korlátozott azon ismerőseim száma, akik használják az Ovi Contacts-ot. Ezen segíthet, hogy az alkalmazásból akár meghívót is lehet küldeni, ily módon pedig akár mi magunk is terjeszthetjük az igét. Itt jegyezném meg továbbá, hogy az Ovi Contacts nem csak S60, hanem S40 fronton is elérhető, bár sok olyan készülék van, melyen egyelőre csak a régebbi, 1.20-as kiadás használható.

Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Franczy Nokia

Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...