Franczy Nokia blogja

nov 11

Hófehérke és a hét törpe? Nem, inkább Hófehérke és a három törpe? Nem, nem: a három törpe közül az egyik maga Hófehérke!

Amikor a Nokia idén szeptember elején leleplezte az N97 mini-t, még úgy lehetett tudni, hogy a készülékből kétfajta változat fog készülni: a Cherry Black (ilyen az én készülékem is), illetve a Garnet fantázianevet viselő színvariáns. Ehhez képest, most, hogy néhány napja végre már kapható a készülék, megjelent egy harmadik verzió is. A feltehetően elsősorban a gyengébbik nem képviselői számára szánt, Snow White becenevű variáns könnyen kikövetkeztethető módon hófehér borítást kapott, és ezt leszámítva természetesen semmiben sem különbözik a másik két N97 mini-től. A nagytesónak tekinthető eredeti N97-et ugyebár kétféle változatban, feketében és fehérben forgalmazzák a finnek. És akkor most néhány kép a triumvirátusról:




Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Franczy Nokia

Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...