Franczy Nokia blogja

okt 21

Avagy ezúttal fókuszban a Windows, a Symbian és a Linux.

A mai napot azzal kezdtem, hogy reggel elbattyogtam a Microsoft sajtótájékoztatójára, aholis megejtették a Windows Mobile 6.5 hivatalos bejelentését. Egyetlen mondatban összefoglalva a lényeg: revolúció nincs, evolúció viszont van (ezt egyébként nem csak én, hanem a redmondiak is pontosan így gondolják). Aztán gyorsan kocsiba pattantunk Rusival, hogy akkor irány a Nokia sajtó - 40 perc alatt meg is tettük mind az 1 kilométert. Budapesti dugó rulez...

Ha már szóba került a Microsoft, nos a Nokia rendezvényére is sikerült becsempésznie magát, lévén, hogy személyesen is képviseltette magát a Windows 7 operációs rendszerű Nokia Booklet 3G. Meg kell hagyni, kellemes kis masina, csak ne piszkolódna annyira a felülete! Ja és nem kell azonnal a boltokba rohanni ilyen számítógépet venni, Magyarországon ugyanis hivatalosan csak jövőre lesz kapható a kicsike.

A Windows-t mára véglegesen magam mögött hagyva gyorsan felmarkoltam egy N97 minit, ami végülis pont annyira sikeredett kisebbre nagytesójánál, hogy akit eddig csak a túl nagy méret riasztott el az N97 vásárlástól, az most már nyugodtan kinyithatja a pénztárcáját. Érdekesség, hogy míg az N97 hátsó traktusában ott sorakozik jó pár high-tech feature, addig a mini variánson szimplán csak ennyi szerepel: "Designed in Finland". Az N97 miniről hamarosan érkezik majd a részletes teszt, no és persze a blognak is főszereplője lesz a készülék.




A Symbian után Maemo (Linux) vizekre eveztem és megnyomkodtam egy kicsit az N900-at. Bár a kipróbálható modellen még nem a végleges szoftver futott, már most elmondható, hogy az N900 gyors, sőt nagyon gyors. Az N97-en sohasem szerettem, hogy bár vannak widgetek, azok eléggé keretek közé vannak szorítva. Nos, az N900-on már más a helyzet, itt már teljes a widget szabadság. Szomorú hír azonban, hogy az N900-ból sajnos nem fog készülni lokalizált, magyar billentyűzetes változat. Egyelőre még az Ovi Store sem működik a telcsin, de rövid időn belül ez is elérhető lesz, és akkor rengeteg új alkalmazást szippanthatunk majd rá az N900-ra.




Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Franczy Nokia

Ha mobil kommunikáció, akkor bizony Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártójaként jegyzett finn vállalat nem éppen ma kezdte a szakmát, és folyamatosan azon van, hogy az átlag felhasználóknak (S40) és a power usereknek (S60) egyaránt meg tudjon felelni. Még pedig egy olyan szituációban, amikor nem csak Dél-Korea, hanem az USA is egyre inkább tekeri a mobilpiaci satut...