nintendo blogja

márc 08

Néhány tanács azoknak, akik éppen most vettek (vagy hamarosan vesznek) egyet a Nintendo otthoni konzoljából.

1. Ne akarj rögtön játékokat venni!

A Wii mellé mindig jár valamilyen szoftver. Alapból a Wii Sports, de a Black Edition mellé a Sports Resort is. Főleg ez utóbbira igaz, hogy akár hónapokig, de hetekig minimum el lehet vele lenni, ugyanis 12-in-1 szoftverről van szó.

2. Érzéssel csomagold ki a gépet!

Elsőre idétlenül hangozhat ez a tanács, de... Amikor elkezdtem kicsomagolni a Wii-t, rögtön észrevettem, hogy itt bizony valami szokatlan. Persze, nem vagyok hülye, tudom, hogy gépek intézik az egészet, de mégis érzi az ember, hogy a japánok nem csak úgy belehányták a terméket a dobozba. A profitéhség mellett adni is akarnak valamit. Minden alkatrész apró részletességgel van becsomagolva, így pár másodperc után szinte kötelességemnek éreztem, hogy legalább akkora gondot fordítsak a kicsomagolásra, mint amekkora gonddal ők megtervezték a becsomagolási folyamatot.

Mindent aprólékosan becsomagoltak - én meg ki

Mindent aprólékosan becsomagoltak - én meg ki


3. Szánj fél órát a papírokra!

Sokan reflexből dobálják félre a használati utasításnak látszó papírokat - ne tedd! Egyrészt soha ne tedd, másrészt a Wii-nél még akkor se, ha másnál félredobod. Nem a beüzemeléssel lesz gond, az egyszerű, egyértelmű utasításokkal a képernyőn (persze angolul). Nem árt viszont komolyan venni a Wiimote (azaz a vezeték nélküli, mozgásérzékelős kontroller) használatával kapcsolatos figyelmeztetéseket. A tévé vagy a játékostárs bánhatja például, ha nem figyelsz a csuklópántra. Fusd át a papírokat, a hasznos infók mellé találsz benne némi ajándékot is: regisztrációs kódokat a Club Nintendo-hoz. Hogy ez mire jó, arról majd később írok, addig is tartsd meg a lapokat!

4. Hívd össze a családot!

Bár meggyőződésem (tapasztalatom), hogy a Wii egyedül, magányosan játszva is élményképes, azért mégis van abban valami varázs, amikor a gépet először újabb idétlenségnek tartó családtag rákap a wii-s ping-pongra :) Ajánlom, hogy kezdjetek el együtt játszani! A másik mozdulatainak és játékának figyelése néha pont olyan élvezetes tud lenni, mint maga a wii-zés.

5. Ne csodálkozz...

...ha 2-3 napig izomlázad van.

Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho nintendo

Tsabeeka blogja a világ legnépszerűbb konzolos platformjáról. Főleg Wii és Mario, néha minden, ami Nintendo.