nintendo blogja
-
2010
júl 10Balogh Csaba
Mariós élő háttérkép Androidra
Azoknak a Nintendo-rajongóknak, akiknek androidos telefonjuk van, kötelező a Mario Live háttérkép, amely az Android 2.1 és 2.2 verzióján elérhető.
-
2010
jún 30Balogh Csaba
A Nintendo visszatér a gyökereihez
A Nintendo névről mindenkinek egy konzolgyártó jut eszébe (vagy Mario). A céget 1899-ben alapították - és ebből már sejthetjük is, hogy nem konzolgyártóként.
-
2010
jún 18Balogh Csaba
Milyen játékok lesznek a 3D-s Nintendo gépre?
Az év végére beharangozott Nintendo 3DS 3,53"-es felső, és 3,2"-es alsó kijelzőt kapott, három kamerája - egy belső és két külső - pedig alkalmassá teszi 3D játékok megjelenítésére, sőt 3D fényképeket is készíthetünk vele.
-
2010
jún 10Balogh Csaba
Jön a Super Mario Galaxy 2
Holnap kerül a hazai boltok polcaira a sok Wii-játékos által várt Super Mario Galaxy 2. Nem ragoznám túl a dolgot, íme a hivatalos magyar bejelentés, plusz egy videó.
-
2010
jún 04Balogh Csaba
Konzolos világrekord született
A londoni MCM Expo rendezvényen vasárnap 586 ember (és Nintendo DS konzolja) gyűltek össze.
-
2010
jún 01Balogh Csaba
Felfújható autó otthonra Need for Speedhez, Mario Karthoz
Egy több szempontból is óriási kiegészítő jelent meg a Wii-hez. Fizikai méreteit és ötletességét tekintve is ez az eddigi legnagyobb. Ráadásul olcsó is.
-
2010
máj 25Balogh Csaba
Mario nem csak a gyerekeké
Egyértelműen az idősebb korosztály felé próbálja pozicionálni mostanában konzoljait és játékait a Nintendo.
-
2010
máj 10Balogh Csaba
Retro Nintendo-játékok Androidon
Valljuk be, a Nintendo Wii egy dolog miatt vált igazán ismertté, ez pedig az irányítása. A Wii Remote-tal azonban nem csak a konzol, hanem a telefonunk is kapcsolatba léphet ezután.
-
2010
máj 03Balogh Csaba
5 érdekes tény Marióról
Ha Nintendo, akkor Mario, és fordítva. A Mario-játékok szinte folyamatosan reneszánszukat élik, mindig van egy újabb ütős verzió - ha épp nincs, akkor meg ott van valamelyik régebbi. Íme 5 olyan tény, amelyet kevesen tudnak a ...
-
2010
ápr 27Balogh Csaba
25 év: a kontrollerek evolúciója
A Nintendo konzoljainak legjellegzetesebb elemei közé tartoznak a gépek kontrollerei. Íme egy kis történelem, hogyan is fejlődtek az elmúlt negyed évszázadban.
Keresés
A blog írójáról
nintendo
Tsabeeka blogja a világ legnépszerűbb konzolos platformjáról. Wii, DS, Mario - minden, ami Nintendo.