| Méret: |
116 x60,9 x 10,9 mm |
| Súly: |
160 gramm |
| Kijelző: |
854 x 480 pixel |
| Mobil szélessáv: |
GPRS, EDGE, 3G, HSDPA |
| Multimédia: |
Kamera, MP3 lejátszás, E-mail, Internet, Rádió, Diktafon |
| Részletek: |
teljes adatlap |
Az első jól sikerült és a második is remekül megállja a helyét - teszten az új Milestone. Ez az Androidos Motorola azoknak készült, akik a profi kamerát többre értékelik a hardveres QWERTY billentyűzetnél.
Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy egy éve ilyenkor még sokan úgy gondolták, hogy a Motorola mobil részlege nem igazán fogja megélni a 2010-es esztendÅ‘t. Aztán elérkezett 2009 Å‘sze, egész pontosan novembere, amikor is az amerikai gyártó lerántotta a leplet az Android operációs rendszerű Milestone-ról, mely egy csapásra megváltoztatott mindent, és végre feltűnt az a bizonyos fény az alagút végén. A cég vezetÅ‘i aztán úgy gondolták, hogy a Milestone-nal megkezdett úton érdemes újabb mérföldköveket elhelyezni, így aztán idén nyár elején megérkezett a Milestone XT720-as testvérmodell, mely hivatalosan ugyan még nem kapható, de egy prototípus már látogatást tett a szerkesztÅ‘ségünkben.
DesignÍzlések és pofonok ugyebár igencsak különbözÅ‘ek lehetnek, ennek megfelelÅ‘en az új Milestone designját is sokféleképp meg lehet közelíteni. Általában a két véglettel találkozhatunk a külcsín megítélésekor: "húúú, de vagány high-tech cucc" vs. "mi ez a szörnyű formájú valami?". A
design tehát alaposan megosztja a jó népet – van, akinek tetszik, van, akinek nem: ez az újfent igen szögletesre sikeredett és néhol már-már eklektikus készülékház. Ahhoz viszont kétség sem férhet, hogy minÅ‘ség tekintetében a Motorola magasra helyezte a lécet: a rendkívül masszív és nehéz (160 gramm) telefon mind anyagválasztás, mind pedig összeszerelés tekintetében a felsÅ‘kategóriában focizik (ami az ár ismeretében persze joggal el is várható).
FelszereltségAhogy az elÅ‘d, úgy az XT720 esetében is sikerült egy olyan, rendkívül finom tapintásérzetet keltÅ‘ hátfalat alkotni, melyen szerencsére alig látszanak meg a különbözÅ‘ szennyezÅ‘dések. A lefelé csúsztatható hátlap fémbÅ‘l készült, és gumiszerű műanyag bevonatot kapott, alatta pedig egy 1390 mAh kapacitású lítium-ion-polimer (BP6X)
akkumulátor teljesít szolgálatot, a maga 320 órás készenlétével, illetve mintegy 4,5 órás beszélgetési idejével. A microSD memóriakártya cseréjéhez még mindig le kell szedni a hátlapot, viszont jó hír, hogy ilyenkor az akksi a helyén maradhat, vagyis hot-swap rulez.
CsatlakozókA microUSB port ezúttal is baloldalt keresendÅ‘, azonban apró, bár minÅ‘ségi változás, hogy ezúttal nem csupasz, hanem egy kis kihajtható fül alá rejtették. Az ellentétes oldalon a szokásos +/- gombpár és az exponáló gomb mellett újdonság a média gomb, melyet lenyomva azonnal a galériában találjuk magunkat. A felsÅ‘ él jobb szélén lényegében változatlanul hagyták a jack dugaljt és a bekapcsoló gombot, a baloldali szekcióban viszont újdonság a kis ajtó mögé bújtatott mini
HDMI csatlakozó aljzat. Ez utóbbinak köszönhetÅ‘en akár 720p HD videókat is kiküldhetünk az arra alkalmas TV-kre, abban pedig egyelÅ‘re csak bízni tudunk, hogy az XT720 alapcsomagnak többek közt a megfelelÅ‘ HDMI kábel is a részét fogja képezni (a
Nokia N8-hoz hasonlóan).
AdatbevitelAz eredeti Milestone-hoz képest a szétcsúsztatható kialakításnak és egyben a QWERTY billentyűzetnek búcsút inthetünk, ami annyi elÅ‘nnyel mindenképpen jár, hogy a 13,7 milliméteres vastagság 10,9 milliméterre csökkent. Hardveres QWERTY helyett viszont kapunk remek virtuálisat, mely mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan használható. Értelemszerűen érdemes vízszintes formában pötyögni a klaviatúrán, hiszen ilyenkor a gombok 8x6 milliméteresek, míg ellenkezÅ‘ esetben 4x7 milliméter méretűek.
ÉrzékelÅ‘kSzenzorokból nincs hiány. Az automatikus kijelzÅ‘kép elfordításról ugyebár a mozgásérzékelÅ‘ gondoskodik, de ezenkívül fényérzékelÅ‘ és proximity szenzor is jár a pénzünkért. Kár, hogy a videóhívásokhoz való elÅ‘lapi kamera kimaradt a telefonból. A kijelzÅ‘ alatti gombok továbbra is érintésérzékenyek és nincs navigomb. Az érintÅ‘gombok sorrendjét némileg felcserélte a gyártó, és a piktogrammok designja is változott egy kicsit. Újdonság, hogy a készülék jobbalsó sarka oldalra kidudorodik pár milliméternyit, ami egyrészt javítja a telefon fogását, másrészt pedig helyet biztosít annak a három kis kék LED-nek, melyek tudatosítják bennünk, hogy éppen fotózunk, videózunk vagy éppen a galériában járunk.
DisplayA kijelzÅ‘t illetÅ‘en nem sok változásnak lehetünk tanúi. Maradt a 3,7 colos képátlójú, 46x82 milliméteres panel, mely ugyan még nem a legfejlettebb
OLED, hanem a régebbi TFT technológiára építkezik, de ezzel együtt azért megállja a helyét. A multi-touch természetesen nem hiányozhat, így a több ujjas kezelhetÅ‘ségnek (zoomolás a webböngészÅ‘ben, vagy a galériában) semmi akadálya. A 16 millió színárnyalatú kapacitív display egyébként 480x854 pixeles felbontású, és bár 264 ppi-s értéke elmarad az
iPhone 4-féle Retina Display 329 ppi-jétÅ‘l (Xperia X10: 244 ppi), mindenképpen jól esik ránézni a részletgazdag képére.
Felhasználói felületAlaphelyzetben öt slide fogadja a felhasználót, a szokásos kis jelzÅ‘ pöttyök pedig ezúttal nem felül, hanem alul kétoldalt találhatók. Az alul középen lévÅ‘ fÅ‘menü gomb 18x5-rÅ‘l 13x5 milliméteresre fogyatkozott, mellette pedig egy-egy hívás és üzenet gomb kapott helyet. Az Android rendszer személyre szabhatósága jól ismert, így most is kényünk-kedvünk szerint helyezhetjük el a kijelzÅ‘n a különbözÅ‘ widgeteket, shortcutokat, content shortcutokat és foldereket. HáttérképekbÅ‘l sincs hiány, melyek ugyebár akár élÅ‘k (Live) is lehetnek. A fÅ‘menü négy oszlopban és öt sorban egyszerre húsz ikont vonultat fel, szokásos Androidos stílusban. Tesztkészülékünkön 2.1-es oprendszer volt, amit a Milestone-hoz hasonlóan hamarosan 2.2-re lehet majd frissíteni.
KameraTalán e tekintetben érhetÅ‘k nyomon a legfontosabb változások, hiszen a LED-segédfényt felcserélte egy remekbeszabott xenon vaku, a felbontás 5-rÅ‘l 8 megapixelre nÅ‘tt, és a videófelvevÅ‘ felbontása is megnÅ‘tt, D1-rÅ‘l 720p-re. ErrÅ‘l a témáról viszont most nem is kívánok többet írni, hiszen ezt már részletesen kitárgyaltam a
Milestone vs. Milestone XT720 fotó/videós összehasonlító tesztben. Azért tessék néhány tesztfotó és egy HD videó, amit az XT720-szal lÅ‘ttem:
És akkor íme egy 720p HD videófelvétel:
AlkalmazásokA
Facebook egy 1.2-s natív klienssel képviselteti magát, a QuickOffice-ból pedig egy 2.0.592-es verziót kapunk. A zenelejátszó hangzása teljesen személyre szabható, ráadásul headsetre és saját hangszóróra külön-külön. Sztereó FM-rádió is van, ami ugyan telefonra dugott headset nélkül is működik, de így leginkább csak sercegésre képes, és valamiért az RDS infókat sem hajlandó megjeleníteni. VideószerkesztÅ‘t is kapunk, az Arcsoft Video Editor 2.0 "személyében", a MySign alkalmazás pedig lehetÅ‘vé teszi, hogy amennyiben például be szeretnénk kapcsolni a Bluetooth-t, elég legyen egy laza B betűt rajzolni a kijelzÅ‘re az ujjunkkal (GPS: G stb.). A Moto Car Home gigantikus ikonokkal könnyíti meg a vezetés közbeni használatot, a Phone Portal révén pedig egy Wi-Fi router és egy, a telefon által adott IP-cím révén a számítógépünk böngészÅ‘jében is elérhetÅ‘k és szerkeszthetÅ‘k a telefonon tárolt különbözÅ‘ cuccok.
Hardver, wirelessBár a világhálón számos különbözÅ‘ adat kering, a Motorola hivatalos álláspontja szerint nem 600, vagy 720 MHz-es, hanem csak 550 MHz-es az az ARM Cortex A8-as chip, mely az XT720-ban dohog - egy PowerVR SGX530-as grafikus megoldással megtámogatva. Annak ellenére, hogy messze a GHz-es frekvencia, az új Milestone abszolút nem érzÅ‘dik lassúnak. A RAM mérete 256 MB, ezenkívül pedig 512 MB ROM is került a kicsikébe - a bÅ‘vítÅ‘slotba maximum 32 GB-os microSD csúsztatható be. A
HSDPA maximum 10,2 Mbit/s-mal, a HSUPA pedig 5,76 Mbit/s-mal száguld, ezenkívül pedig említést érdemel még a b/g szabványú Wi-Fi, a DLNA, a Bluetooth 2.1, a GPS-vevÅ‘ és a digitális iránytű.
KonklúzióAz aktív zajszűréses, dupla mikrofonos Milestone XT720 egy remekül sikerült Androidos okosság. Multimédiás fronton jóval erÅ‘sebb lett az eredeti Milestone-nál, hiszen elég csak a megnövelt felbontású kamerára, a xenon vakura, a HD videófelvevÅ‘re, a HDMI portra, illetve az FM rádióra gondolnunk, és végre a
microSD is hot-swap módon cserélhetÅ‘. ElÅ‘nyös továbbá a karcsúbb kivitel, de persze a hardveres QWERTY-t ezúttal elbukjuk. Mint azt már említettem, tesztkészülékünk még nem a végleges, a késÅ‘bbiekben (szeptembertÅ‘l) a kereskedelmi forgalomban is elérhetÅ‘ verzió, így kisebb-nagyobb változások még becsúszhatnak, bár a telefon már a jelenlegi állapotában is szerethetÅ‘. XT720 - I Love It!
További érdekes cikkek:
Androidos fotópárbaj: nagyot villant a Motorola XT72023 megapixeles Android fotóháború: összehasonlító tesztMotorola Milestone - fény az alagút végénKipróbáltuk: iPhone 4 - az új nagyágyúNokia N8: kipróbáltuk az új csúcsmobilt