Nokia X2 teszt: filléres 5 megapixeles
Méret: 111 x47 x 13,3 mm
Súly: 81 gramm
Kijelző: 320 x 240 pixel
Mobil szélessáv: GPRS, EDGE
Multimédia: Kamera, MP3 lejátszás, E-mail, Internet, Rádió, Diktafon
Részletek: teljes adatlap


Ilyen olcsó X-es Nokia eddig még nem volt - gyorsan ki is próbáltuk. "Közösségi szórakoztatás" - egész pontosan ez a Nokia Xseries készülékek küldetése. Alábbi tesztünkben megnézzük, hogy a legolcsóbb X-akta mennyire sikerült jól.

Az X termékcsalád olyannyira újnak számít a Nokiánál, hogy tavaly ilyenkor még nem is létezett. A sorozat elsÅ‘ két modellje, az X3-as és az X6-os a 2009-es Nokia World-ön debütált, azóta pedig számos egyéb új készülék is érkezett a családba. Ilyen például az X5 kínai (TD-SCDMA) és "normál" (X5-01) változata, az X6 különbözÅ‘ méretű (16 és 8 GB) memóriával telepakolt verziói, illetve az X2, mely minden korábbinál elérhetÅ‘bb áron kínálja a vásárlók számára az X-életérzést. A dolog pikantériája nem más, mint hogy az árcédulán (adók és kedvezmények nélkül) mindössze 85 euró szerepel, a kamera optikája mellett pedig egy szolid kis 5.0 megapixel felirat olvasható. Lássuk, hogy a gyakorlatban hogyan teljesít a low-end X mobil!

Hirdetés

Galéria Candybar forma

Candybar forma

[+] még több fotó

Design
A Nokia X2 egy alapvetÅ‘en konzervatív formájú, candybar kialakítású készülék, mely Black Red, illetve Silver Blue változatban készül - ezúttal az elÅ‘bbi, véleményem szerint elegánsabb verzióhoz van szerencsénk. Az alapszín fekete, melybe az oldaléleken belevegyül némi vörös, a szálhúzott hátlap pedig sötétszürke, és ami ennél is fontosabb, hogy bizony nem műanyagból, hanem alumíniumból készült. Mindenképpen kellemes, minÅ‘ségi meglepetés! Az alsó kis gombbal könnyen leoldható hátlap mögött egy nem túl nagy kapacitású, 860 mAh-s lítium-ion akksi leledzik: optimális esetben 620 órás készenlét, 13,5 órás beszélgetési idÅ‘, illetve 27 órás zenelejátszás érhetÅ‘ el a segítségével. A hátfalra egyébként nem egy, hanem két hangszóró került, így a kihangosítás minÅ‘sége nagyon rendben van.
Galéria Fém hátlap

Fém hátlap

[+] még több fotó

Mekkora?
Ami a méreteket illeti, az X2 körülbelül akkora felületű, mint a jó öreg N82, csak éppen jelentÅ‘sen vékonyabb annál, vagyis bármikor könnyen zsebbe csúsztatható. Ugyancsak jó hír, hogy a telefon mindössze 81 grammot nyom a mérlegen, így amellett, hogy csak enyhén dudorítja ki a zsebünket, minimálisan húzza csak le azt. Baloldalt három dedikált zenei gomb található, így gyerekjáték egyszerűséggel kezelhetÅ‘ a zenelejátszó, vagy éppen a rádió. Jobboldalt felül állítható a hangerÅ‘, alatta pedig egy fül alá rejtett microSD slot, illetve egy exponáló gomb kapott helyet.


Csatik
Az alsó élen csak egy hordszíj rögzítÅ‘pont található, felül viszont már némileg nagyobb a zsúfoltság. Középen trónol a 2 milliméteres Nokia töltÅ‘ csatlakozó aljzat, tÅ‘le balra pedig ott a szabványos jack dugalj. Az alapcsomagban egyébként egy WH-205-ös vezetékes sztereó headset lapul, mely elsÅ‘sorban közepes minÅ‘ségérÅ‘l, illetve három, különbözÅ‘ méretű füldugó szettjérÅ‘l ismerszik meg. A már említett 2 millis töltÅ‘n kívül egyébként a fül alá rejtett microUSB aljzaton keresztül is tölthetÅ‘ az akkumulátor.
Galéria Jack kapitány a fedélzeten

Jack kapitány a fedélzeten

[+] még több fotó

USB OTG
Az áprilisban bejelentett és a hazai piacon várhatóan valamikor szeptemberben debütáló N8 sok érdekességet hordoz magában, melyek közül csupán egyetlen az USB On The Go funkció. Ennek lényege ugyebár nem más, mint hogy mostantól akár egy egyszerű USB flashmemória, pendrive vagy egyéb adattároló készülék tartalmát is látni és használni tudja a mobiltelefon. No, kérem szépen ezt a funkciót nemcsak a drága N8, hanem az olcsó X2 is megkapta. A Nokia az USB On The Go feature használatához egy új kábelt is legyártott: a CA-157 ott lesz az N8 dobozában, az X2-höz viszont külön kell megvásárolni. Némi különbség továbbá, hogy míg az N8 smartphone akár 4 GB-os állományokat is képes kezelni, addig az S40 szoftveres X2 esetében 2 GB jelenti a plafont.
Galéria Hot-swap

Hot-swap

[+] még több fotó

Kijelző
A TFT technológiájú transzmisszív LCD-tÅ‘l abszolút nem vagyok elájulva, és akkor még igen enyhén fogalmaztam. A probléma nem más, mint a roppant kis betekintési szög: ha csak kicsit is oldalról nézzük a panelt, a leolvashatóság rögtön komoly mértékben nehezül. A 2,2 colos képátlójú (34x45 milliméter) display természetesen QVGA, vagyis 320x240 pixeles felbontású, 18 bites színmélysége pedig 262 ezer színárnyalat megjelenítését teszi lehetÅ‘vé. Szenzorok persze nincsenek, giroszkóp és fényerÅ‘ érzékelÅ‘ sincs a fedélzeten. Alaphelyzetben négy gyári téma közül választhatunk, a kezdÅ‘kép betűszíne pedig egy színskáláról választható ki.
Galéria Egyszerű kis billentyűzet

Egyszerű kis billentyűzet

[+] még több fotó

Gombok
A kijelzÅ‘ alatt középen egy ötállású, határozott peremmel megáldott navigomb csücsül, mely jó szokás szerint két-két funkció-, illetve híváskezelÅ‘ gomb társaságát élvezi. A normál alfanumerikus billentyűzet gombjai egyetlen közös sík lapból vannak kiképezve, és csak vékony kis vonalak választják el Å‘ket egymástól. A gombok közepes méretűek, a nyomáspontjuk jól eltaláltnak mondható. Mindenképpen említést érdemel a jobbalsó csillag gombra tűzött elemlámpa funkció, ugyanis ennek a gombnak a nyomvatartásával gyorsan bekapcsolható a kulcslyuk keresésekor nagy segítséget nyújtó hátsó LED-fény. A középsÅ‘ nullás gombbal a böngészÅ‘, a jobbszélsÅ‘ # gombbal pedig a némító funkció kelthetÅ‘ életre.
Galéria Filléres 5 megapixeles

Filléres 5 megapixeles

[+] még több fotó

FényképezÅ‘gép
Az amúgy roppant kisméretű dobozon jól olvasható, hogy ebben a mobilban bizony egy 5 megás, vakus kamera van. Kérdezem én, kell-e ennél több ahhoz, hogy egy 30 ezres mobilból villámgyorsan bestseller legyen? No persze senki se gondolja, hogy majd jön a kis X2-es, és kenterbe veri a nála jóval drágább 5 megásokat! A legfÅ‘bb probléma, hogy a relatíve nagy felbontású szenzor mellé nem került autofókusz - ennél jobb választás lett volna egy AF-fel megspékelt és legfeljebb alacsonyabb felbontású képérzékelÅ‘ (de a marketingesek vélhetÅ‘en máshogy gondolták). A fotók maximum 2592x1944 pixeles felbontásban viríthatnak, de ezenkívül hat alacsonyabb felbontás is választható. A négyszeres digitális zoom fürge működésű, és a legnagyobb felbontásban is használható. Tesztfotók az alábbiakban:

(klikk ide a nagyobb mérethez)

(klikk ide a nagyobb mérethez)

Negatívum, hogy 50 centiméternél közelebbrÅ‘l szinte egyáltalán nem tudunk normális képeket lÅ‘ni. A LED-alapú villanó az automata módon kívül egyszerűen ki- és bekapcsolható, vörösszemhatás csökkentésre sajnos nem képes. A fehéregyensúly manuálisan állítható, ezenkívül pedig néhány digitális effekt is választható. Az idÅ‘zítÅ‘ 3, 5, illetve 10 másodperces késleltetést támogat, egyébként pedig általánosságban véve elmondható, hogy a kamera nem valami fürge, hiszen egy-egy kép elmentése 3-4 másodpercig is eltarthat. Az idÅ‘sávval is ellátott galéria többek közt továbbküldési (MMS, Bluetooth, web), szerkesztési, nyomtatási és diavetítési opciókkal is rendelkezik.

(klikk ide a nagyobb mérethez)

(klikk ide a nagyobb mérethez)

A videófelvevÅ‘ sem éppen egy high-end példány, hiszen a 176x144 pixeles mellett csak egy 320x240 pixeles üzemmódot vonultat fel, a 3gp formátumú videók sebessége pedig 20 képkocka/másodperc. Íme, egy tesztvideó:


Szoftver
Az S40 6th Edition szoftverrel nem most találkozunk elÅ‘ször, így tulajdonképpen már ismerÅ‘s kép fogad, amikor rápillantunk a kijelzÅ‘re. A fÅ‘kijelzÅ‘ tartalma részletesen személyre szabható, az alsó sávban pedig egyszerre maximum 5, gyakran használt ikon látható, melyek között vízszintes irányban lehet szkrollozni. A menü beállítások a következÅ‘k: egyedi, lista, rács és rács címkékkel. A jól kezelhetÅ‘ naptárban emlékeztetÅ‘, tárgyalás, hívás, születésnap, évforduló és feljegyzés kategóriájú események tárolhatók el, a névjegyzékben pedig ezer kontaktnak jut hely, de például a Facebook integráció már hiányzik belÅ‘le. A Facebook egyébként a mai elvárásoknak megfelelÅ‘en dedikált klienst kapott, ami teljesen jól használható.
Galéria S40 rulez

S40 rulez

[+] még több fotó

Szolgáltatások
Az alapértelmezett webböngészÅ‘ az Opera Mini 4.2-es kiadása, melynek tudását nem sok kritika érheti. A diktafonnal maximum 60 perces felvételek készíthetÅ‘k, a teendÅ‘ bejegyzések (három prioritás) legfeljebb 256 karaktert, a jegyzetek pedig maximum háromezer karaktert tartalmazhatnak. Az 1-60 perces szundi funkcióval operáló ébresztÅ‘ sajnos csak egyetlen idÅ‘pontot képes memorizálni, a számológép tudományos és hitelszámító képességekkel is fel van vértezve, ezenkívül pedig átváltót, méretváltót és világórát is kapunk a pénzünkért. A közös SMS/MMS szerkesztÅ‘ 160 karakterrÅ‘l számol vissza.
Galéria Oldalsó zenegombok

Oldalsó zenegombok

[+] még több fotó

Funkciók
A zenelejátszó megjeleníti az aktuális album képét, ezenkívül pedig vizuális témákkal is gazdagítható. Említést érdemel továbbá a sztereó térhatás, a véletlen/ismétlÅ‘ opció, a playlist támogatás, illetve az összesen hét beállítást felvonultató hangszínszabályzó. A sztereó FM rádió memóriájában maximum 25 rádióállomás menthetÅ‘ el, van RDS és kihangosítás, de ami ennél sokkalta érdekesebb, hogy beépített rádióantenna is van a telcsiben, így rádióhallgatáshoz nem feltétlenül kell headsetet használnunk. Ez egyelÅ‘re még elég ritka megoldás a mobil szektorban. Játékokból sincs hiány, íme, a repertoár: Block'd, Bounce Tales, Brain Champ, City Bloxx, Diamond Rush, Rally 3D, Snake III és Sudoku. Az X2 Ovi Store kompatibilis, így az áruházból bármikor könnyedén választhatunk új tartalmakat a készülékre.
Galéria 3G és elÅ‘lapi kamera sincs

3G és elÅ‘lapi kamera sincs

[+] még több fotó

Memória, wireless
A 04.25-ös szoftvert (2010.06.14) futtató Nokia X2 belsÅ‘ memóriája áll egyrészt 64 MB SDRAM-ból, másrészt pedig 128 MB NAND flashbÅ‘l - alaphelyzetben mintegy 50 MB szabad memória használható. A hot-swap bÅ‘vítÅ‘slotba maximum 16 GB-os memóriakártyákat lehet behelyezni, alapáron egy 2 GB-os microSD-t kapunk. A Bluetooth 2.1 szinte már teljesen magától értetÅ‘dik, az viszont nagy kár, hogy az UMTS/HSDPA hiányában mindössze csak GPRS/EDGE került a telefonba, ennek tudatában pedig azon már meg sem lepÅ‘dünk, hogy Wi-Fi sincs a kicsikében.
Galéria X2 vs. N82

X2 vs. N82

[+] még több fotó

Konklúzió
Nem ez az elsÅ‘ olyan mobil, mely rendkívül nyomott áron kínál 5 megapixeles kamerát, mindenesetre tény, hogy a Nokia X2 nagyon könnyen fel tudja hívni magára a figyelmet. A fénylesÅ‘ ugyan tényleg 5 megapixeles, de AF hiányában csak félkezű óriás. A vásárlóközönség számára ugyancsak kiemelt fontosságú zenelejátszó és social networking rész viszont teljesen korrektül teljesít, a napos oldalra sorolható továbbá az egyszerű bÅ‘víthetÅ‘ség, az USB OTG, a jól eltalált böngészÅ‘ és naptár, illetve az Ovi Store támogatás. Negatívum, hogy 3G nincs a telefonban, így a netfüggÅ‘ felhasználók bizony hosszú perceket várhatnak majd a kívánt tartalmak begyűjtése közben.
Galéria Szuper-mini doboz, kisebb mint amilyennek látszik a fotón

Szuper-mini doboz, kisebb mint amilyennek látszik a fotón

[+] még több fotó

További érdekes cikkek:
Nokia X6 teszt - X-Faktor
Frissítés érkezett az X6-hoz
Uhhh, na ilyen Nokia sem volt még!
Nokia-áradat: X3, X6, N97 mini, Ovi Lifecasting

Forrás:
Mobil Portál

Cimkék:

hirdetés

FN.HU tech -tudomány rovat cikkei

  • 1970-01-01 01:00
  • 1970-01-01 01:00
  • 1970-01-01 01:00
  • 1970-01-01 01:00

Ha minket már kiolvastál

Profession állások

további állások