| Méret: |
116 x58 x 14,3 mm |
| Súly: |
120 gramm |
| Kijelző: |
480 x 800 pixel |
| Mobil szélessáv: |
GPRS, EDGE, 3G, HSDPA |
| Multimédia: |
Kamera, MP3 lejátszás, E-mail, Internet, Diktafon |
| Ár: |
shop |
| Részletek: |
teljes adatlap |
Navigációra kihegyezett okostelefon, neves gyártóktól, Microsoft oprendszerrel. A Garmin navigátorokat vélhetően keveseknek kell bemutatnom, mint ahogy a számítógépes szektorban komoly hírnévre szert tett Asus sem igényel különösebb ismertetést. No, kérem szépen, most ez a két nagyágyú fogott össze egymással!
A történet egyébként valamikor 2008 elején kezdődött, amikor is bejelentették az első nüvifone-t, vagyis a G60-as modellt. Aztán egy évvel később, 2009 februárjában debütált a Windows Mobile 6.1-re épülő Garmin-Asus nüvifone M20, majd pedig 2010 januárjában érkezett meg a Windows Mobile 6.5-öt futtató Garmin-Asus nüvifone M10. Egy hónappal később jelentették be az A50-es modellt, majd pedig áprilisban debütált az A10-es készülék - ennek a két modellnek közös vonása az Android operációs rendszer. Ezen öt modell közül mi most a középsőt, vagyis az M10-est mutatjuk be Olvasóinknak.
FeelingMár az első gyári fotók alapján sokan akadtak olyanok, akik a Garmin-Asus nüvifone M10-est az almás gyártó jól ismert trendi mobiljához hasonlították. Az
iPhone-hoz történő hasonlítgatásnak tényleg van némi alapja, viszont ikreknek azért semmiképp sem nevezném a két jómadarat. A
Garmin-Asus üdvöskéje hosszúkásabb, de ugyanolyan remek minőségű készülékházat kapott, mint az iPhone. Semmi sem nyöszörög, igen masszív a telefon, a minőséggel tehát semmi probléma nincs, még akkor sem, ha a felhasznált műanyagok elég kemények.
Black and WhiteA nálunk járt tesztkészülék a fehér variáns, de természetesen fekete változatban is elérhető az M10. Sokat dob a külcsínen az oldaléleken körbefutó, ezüstös díszcsík, illetve az alsó szekcióban fellelhető, fémes nüvifone felirat. Baloldalra került a fedetlen, de legalább szabványos microUSB csatlakozó aljzat, illetve az a rendszercsatlakozó, mely az autós aktív tartóhoz lett kitalálva. És akkor itt jön az első negatívum: a telefon mellé sajnos nem csomagolnak autós tartót, így annak beszerzéséről magunknak kell gondoskodni.
FelszereltségJobboldalra került a szokásos +/- gombpár, mellyel ugyebár a hangerő és a zoom szabályozható. A felső élre pakolták fel az on/off gombot, mellette pedig ott figyel egy 3,5 milliméteres csati - kár, hogy a TV-out funkcionalitásról ezúttal le kell mondanunk. Az alsó élen elhelyezett kis fülre lehet rögzíteni a hordszíjat, illetve itt található a mikrofon és a kihúzható, teleszkópos stylus. A könnyű műanyag hátlapot felfelé lehet lecsúsztatni, alatta pedig ott a "remekül" elrejtett
microSD bővítőhely. Memóriakártya nincs az alapcsomagban.
FókuszbanHa már egyszer ott figyel az a bizonyos
Garmin szó a termék nevében, nem meglepő, hogy a cucc egyértelműen navigációra lett kihegyezve. A navigáció ezúttal nem egy egyszerű külön kis alkalmazás, hanem a telefon szerves része. Ennek megfelelően a felhasználói felületbe alaposan bele van ágyazva ez a funkció: az UI alján lévő Search ikonnal például nem a megszokott keresési szolgáltatások érhetők el, hanem többek közt címekre, POI-kra és kereszteződésekre lehet rákeresni. Ezenkívül ugyaninnen elérhető a digitális térkép és akár a keresési előzményekben is turkálhatunk.
NaviA Qualcomm chipset részét képező
GPS-vevő hozza a Garmintól elvárható minőséget, vagyis minden körülmények között gyorsan megtalálja a műholdakat és akár épületen belül is használható. A térkép részletessége öt fokozatban állítható, és persze nem hiányozhat a 3D megjelenítési mód sem. Említést érdemel továbbá az automatikus zoom funkció, a sebességhatárokra történő figyelmeztetés, illetve az a lehetőség, hogy aktuális tartózkodási helyünk üzenetben és e-mailben egyaránt továbbítható ismerőseinknek.
Amennyiben nem igazán felel meg az igényeinknek az alapértelmezett autó/motor beállítás, választhatunk gyalogos vagy biciklis üzemmódot is, az útvonaltervezés mikéntje pedig lehet gyors, rövid, illetve offroad. A korrekt processzor kellemes szkrollozási sebességet biztosít, navigálás közben pedig minden teljesen egyértelműen van megjelenítve a kijelzőn. A
TTS (Text To Speech) funkció adott, vagyis a készülék képes kimondani akár az utcaneveket is, viszont ez a feature csak angol nyelv használata mellett működik.
TérképekÉs akkor most a legkomolyabb negatívum: az általunk kipróbált M10-en csak szingapúri, illetve maláj térképek voltak, Magyarországnak csak a főbb útvonalait ismeri a kütyü. Ezen persze könnyen segíthetünk, a megfelelő (TeleAtlas) térképek utólagos megvásárlásával, ez azonban további 10 ezer forintokat szipkáz ki a pénztárcánkból. Egy hirtelen ötletből kifolyólag egyébként elővettem egy iGO 8.3-at tartalmazó microSD-t, becsúsztattam a megfelelő helyre, és néhány másodperccel később már vígan szaladgált a telefonon a hazai
Nav N Go által fejlesztett navi szoftver. Tudom, a Garmin hívők ezt biztosan szentségtörésnek veszik - ezúton kérek elnézést! :)
DisplayA 3,5 colos TFT kijelző 45x75 milliméteres felületen tárja elénk a különböző vizuális tartalmakat, és a már említett cerkából könnyen kikövetkeztethető, hogy az M10-be bizony még egy régi vágású rezisztív LCD került. Aki feltétlenül kapacitív kijelzős Garmin-Asust szeretne magának, annak bizony inkább az A10-A50-es testvérpár felé kell kacsintgatnia. A 65 ezer színárnyalatú display WVGA (800x480 pixel) felbontású, ami remek képminőséget eredményez. Fényszenzor nincs, giroszkóp viszont van, csak éppen a Garmin-Asus ikonos alapmenüjében nem használható, így ha ezt vízszintes formában szeretnénk nézegetni, manuálisan kell átállítani az orientációt.
SzoftverAz operációs rendszer szerepét ezúttal a Windows Mobile 6.5.3 Professional tölti be, melynek ismételt elemzésébe most inkább nem fognék bele. A gyártó a mai divatnak megfelelően ráhúzta a saját UI-ját az oprendszerre, ami egy 3x3-as felépítésű, pofás ikonokat felvonultató menürendszer. A vízszintes irányban szkrollozható menü alaphelyzetben két oldallal bír, de természetesen bármikor hozzá lehet ehhez csapni új oldalakat. Amennyiben nyomvatartjuk az LCD alatt lévő Windows gombot, egyfajta vizuális multitasking funkciót kapunk, vagyis nem csak az éppen futó alkalmazások nevét, hanem azok grafikus tartalmát is láthatjuk.
SzolgáltatásokA gyárilag feltelepített
Opera Mobile remekül használható, többlapos működésű, pop-up blokkoló is van benne és JavaScript kompatibilis. Nem hiányozhat továbbá a Facebook és YouTube kliens, ezenkívül pedig megkapjuk a nemcsak szerkesztésre, hanem új állományok létrehozására is alkalmas Quickoffice Mobile csomagot is. A Ciao! névre keresztelt alkalmazással ismerőseinket informálhatjuk tartózkodási helyünkről, ezenkívül pedig a megfelelő alkalmazásokkal nemcsak a várható időjárásról, hanem a repülőterek adott járatairól is könnyedén informálódhatunk. A zenelejátszó nem kapott ekvalizert, FM-rádió nincs, szórakoztatásunkról pedig négy alapjáték gondoskodik: Solitaire, GameBox Board, Bowling for Burgers, The Corsair.
FénylesőA kamera jól indít, hiszen bár nincs elhúzható lencsevédője, frontlencséje kellően mélyen ül, mellette pedig egy takaros kis 5.0 MEGAPIXEL felirat trónol. A 2592x1936 pixeles maximális felbontással nem is lenne baj, azonban ha hozzáteszem, hogy ehhez sem autofókuszt, sem pedig LED-villanót nem kapunk, vélhetően sokak mosolya villámgyorsan elhalványul. Tesztfotók:
A normál és wide felbontásokat felvonultató kamera képminősége gyengének mondható, a digitális zoom csak VGA-tól lefelé él, de legalább a sorozatfelvevő full felbontásban dolgozik, igaz csak három kép erejéig. A galéria nagyon fürge, zoomolni pedig a jobboldali +/- gombokkal lehet benne. A 800x480 pixeles (24 fps) videófelvevő a specifikációi alapján jónak tűnik, a gyakorlat viszont azt mutatja, hogy minősége kritikán aluli. Tesztvideó:
Hardver, adatátvitelA megfelelő számítási teljesítményről egy 600 MHz-es órajelen ketyegő Qualcomm 7227-es mikroprocesszor gondoskodik, mely 512 MB RAM, 512 MB flashmemória és 4 GB felhasználói memória társaságát élvezi. A HSDPA technológia ezúttal maximum 7,2 Mbit/s-os sebességet képes kicsikarni magából, ami teljesen hibátlan, ellenben kár, hogy HSUPA híján a feltöltési sebesség nem haladhatja meg a 0,3 Mbit/s-ot. A Wi-Fi kontroller 802.11b/g szabványú, tehát az újabb és egyre népszerűbb n-es variánst még nem ismeri, a Bluetooth vezérlő pedig 2.0-ás verziószámot visel magán.
KonklúzióGarmin-Asus nüvifone M10 - egyszerűen nem érzem benne az erőt. A minőséggel és a sebességgel nincs baj, ezt leszámítva azonban szinte minden területen kompromisszumokba kell belefutnunk. Az autós tartót és az európai térképeket utólag kell megvásárolni a kiviteltől függően 90-120 ezer forintba kerülő mobilhoz, mindezt akkor, amikor a Nokia egyre több okostelefonjához mellékel autós szettet, az örökös ingyenes navigációs szolgáltatásról már nem is beszélve.
A kijelző ugyan szép, de elavult technológiájú, mint ahogy ennek az oprendszernek sincs már sok hátra (érkezik a WinPho 7). Hiányzik továbbá a HSUPA, az előlapi kamera és a rádió. Summa summarum, a nüvifone M10 leginkább csak a Garmin fanatikusok körében lesz népszerű, akiknek attól semmiképp sem kell tartaniuk, hogy az utcán percenként szembejön majd velük egy ugyanilyen készülék (hiszen itthon hivatalosan nem is forgalmazza a gyártó). Ki tudja, talán az újabb Androidos Garmin-Asusok nagyobbat ütnek majd.
A tesztkészüléket a
Speedshop biztosította - köszönet érte!
További érdekes cikkek:
Nokia Ovi Maps - ingyenes navigáció örökreMit tud az új iGO, a primo?Nokia 2710 Navigation Edition: GPS-es olcsóságTomTom Start2: innen indul a navigáció