Visual Tanker v1.0
Cikk eszközök
Az a megtiszteltetés érte blogunkat, hogy itt mutathatjuk be elsőként azt a remek kis programot, amit kedves fórumtársunk (Anklar) készített a saját Mio A701-s felhasználói igényeink szerint.
Az a megtiszteltetés érte blogunkat, hogy itt mutathatjuk be elsõként azt a remek kis programot, amit kedves fórumtársunk (Anklar) készített a saját Mio A701-s felhasználói igényeink szerint.
Jogos lehet a kérdés, hogy miért itt kap ez a bemutató helyet? Úgy érzem, hogy mivel a Mitac A701, új okostelefon GPS-el című topik látogatói adták a megrendelést és az ötleteket a program készítése során, valamint ezen a típuson folytak a tesztek is, így itt a helye ennek az írásnak.
Idézet a program honlapjáról:
"A pdamánia fórumán kértek egy programot, mely nyílván tudná tartanmi a tankolásaikat.
Kritérium volt, hogy kezelhetö legyen style nélkül is, továbbá kezeljen több autót is a rendszer.
A telepítésröl annyit, hogy csak fel kell másolni a PDA-ra, és már futtahatod is (elösször ki kell tömörítened a pc-den).
Bármilyen észrevételt szívesen veszek.
A program futtatásához 2.0 .Net framework kell! (Lifi ROM-jai tartalmazzák - szerk.)
Mindenkienk kellemes felhasználást."
Lássuk hát magát a programot:
- Letöltés: Innen
- Telepítés: Kicsomagolás után (PC-n) rá kell másolni a PDA-ra vagy a SD kártyára, majd indítani az .exe-t. (Egyelõre nincs feltelepedõ változat)
- Belépõképernyõ:

- Elõször fel kell venni legalább egy autót (rendszámot) az ADMIN fül használatával:

- Visszatérve az USER fülre, rögtön a legkellemetlenebbel kezdjük:

- Üzemanyagár:

- Jöhet a megtett km:

- Ha elfelejtettük kijelölni, hogy melyik kocsiba is tankoltunk, kapjuk is a figyelmeztetést:

- A program máris köpi az eredményt:

- Ezek után az adatok mentésre kerülnek, dátum autómatikusan hozzáadódik és bármikor visszakereshetõ az ADATOK fülön. Itt elõször nagy ürességet találunk, de a rendszám kiválasztásával megtelik a képernyõ adattal:

- A STATISZTIKA fülön egyelõre csak a Max./Min. adatokat lehet böngészni, de a fejlesztõ ígérete szerint, ez a része a programnak még fejlõdni fog (ne felejtsük, hogy 2-3 nap alatt írt, 1.0-s verziójú programról van szó - szerk.):

- Természetesen törölni is lehet rendszámot, ezt az ADMIN fülön tehetjük meg:

- A legfontosabbat a végére hagytam: A program kilépésnél archiválja az adatokat, így nagyon fontos, hogy a KILÉPÉS gombbal zárjuk be azt!

Köszönet a készítõnek, aki hamarosan szabadságra megy, de visszatérve tovább folytatja a program fejlesztését!

Utóírat: Mivel a program még nem tartalmaz saját telepítõt, itt egy trükkel a Startmenübe varázsolhatjuk:
- Indítsuk el a File Explorer-t, majd keressük meg a visualtanker.exe-t.
- Hosszan rábökve Copy
- Keressük meg a MyDevice/Windows/Start Menu mappát, majd üres felületre hosszan rábökni!
- Paste Shortcut
- Megjelenés után akár át is nevezhetjük a program, azaz a menüpont nevét tetszõlegesre.
blogíró: Zazy
- Folytatódik ennek a fejlesztése? Én szivesen beszállnék. Vagy "halott" a dolog, továbbfejlesztést csináljak egy sima visszafejtés után?
- Érdekes visszakövetni rajta az üzemanyagárakat. Mert míg tavasszal/nyáron 100 km megvolt 1500 forinból ,most 2000bõl jön csak ki. Plusz látszik egy 3-4 decis üzemanyagfogyasztásnövekedés a légtömegmérõ elkoszolódása miatt. Persze ez itt már kissé OFF De azért a topikban ONnak számít

A következõ adatmezõk vannak: A - teljes futott km B - rész km 1 tizedesel C - üzemanyag liter 2 tizedessel D - üzemanyag típusa ( tempo, evo, alpesi diesel, stb..) E - ár forint 1 tizedessel F - átlagogyasztás =(Cx/Bx+1)*100 2tizedessel G - 100 km ára forintban =Ex*Fx 2tizedessel H - számla összege =Cx*Ex 2tizedessel ( ez rajta van a számlán is , csak a biztonság kedvéért írtam ki és a beírt adatokból rögtön látszik) I - ellenörzõ rész km =Ax+1 -Ax J - dátum K - benzinkút ahol tankoltam L - egyéb megjegyzés pl ráfagyott jég , autópálya, stb Üdv BrianIdézet: Végül is érdekel, de elég belõlle az is ha leirod milyen adatmezõket tartasz te fontosnak(és azokat esetlegesen hoyg számolod ki
)
ok, várjuk az elsõ béta verziókat!!!Idézet: OFF Egy uv-m volt, azért csúszott a kezdés egy hetet, de mostmár jön egy kis pihi és mielõtt belekezdek a szakdogába megírom ezt is
ON - Elkészült a komplett látványterv, véleményeket kérnék esetleges módosításokról bõvítésekrõl Elérhetõ a tarhely.anklar.info címen vt2beta1.zip néven Csak fel kell másolni a készülékre és futtatni.(Továbbra is compact framework 2.0 szükséges)
- OFF
Egy uv-m volt, azért csúszott a kezdés egy hetet, de mostmár jön egy kis pihi és mielõtt belekezdek a szakdogába megírom ezt is
ON
OFF Mindegyik vizsga sikerült csont nélkül? ONIdézet: Végeztem a vizsgáimmal, holnap kezdem a további fejlesztést, aki jelentkezni szeretne tesztelni az küldjön pm-et.
Végül is érdekel, de elég belõlle az is ha leirod milyen adatmezõket tartasz te fontosnak(és azokat esetlegesen hoyg számolod kiIdézet: Szia! Nekem van egy exel táblázatom amit használok.
)
Szia! Nekem van egy exel táblázatom amit használok. Ha érdekel átküldöm e-mailben. Ezt használom mert stabilan be tudom írni az adatokat és egyénileg alakítható. Persze kinézetre elég gyenkécske , de a célnak megfelel. Üdv BriankoIdézet: Végeztem a vizsgáimmal, holnap kezdem a további fejlesztést, aki jelentkezni szeretne tesztelni az küldjön pm-et.- Végeztem a vizsgáimmal, holnap kezdem a további fejlesztést, aki jelentkezni szeretne tesztelni az küldjön pm-et.
OFF Hát azok még vannak csütörtökön szigorlatozok , de azon kívül már csak 4 vanIdézet: OFF És mi a helyzet a vizsgákkal??? ON
Eddig serencsére minden meg lett
ON
OFF És mi a helyzet a vizsgákkal??? ONIdézet: Sikerült megcsinálni a cab-os telepítõt így már a 2.0-sá változat az abban lesz elérhetõ, és az 1.0-ás verzió is elérhetõ cabinettfile-os telepítõvel. A Visual Tanker projekt immár végleges helyre költözött saját oldat kapott, a visualtanker.anklar.info címen.- Sikerült megcsinálni a cab-os telepítõt így már a 2.0-sá változat az abban lesz elérhetõ, és az 1.0-ás verzió is elérhetõ cabinettfile-os telepítõvel. A Visual Tanker projekt immár végleges helyre költözött saját oldat kapott, a visualtanker.anklar.info címen.
- Honlap: Kattints ide
Január végén használható lesz a v2 !!!
Addig csak kinézetet lehet sasolni

Én sajnos nemIdézet: Egy kicsit csúszik a projekt ezért mindenkitõl elnézést kérek, dolgozom rajta csak keveset, de nem felejtettem el
Addig is hátha tud vki segíteni Cabos telepítõt hoygan lehet készíteni exe-bõl?

- Egy kicsit csúszik a projekt ezért mindenkitõl elnézést kérek, dolgozom rajta csak keveset, de nem felejtettem el
Addig is hátha tud vki segíteni Cabos telepítõt hoygan lehet készíteni exe-bõl? - Hajrá a ZH-hoz is!

- OK, várom, és hajrá!
Idézet: A fejlesztés az lassan halad, mert jönnek a zh-k, de csinálgatom, ha lesz tesztelhetõ változat beírom a linkjét ide.
A fejlesztés az lassan halad, mert jönnek a zh-k, de csinálgatom, ha lesz tesztelhetõ változat beírom a linkjét ide.Idézet: Hogy áll a fejlesztés? Mert engem is nagyon érdekel a progi!- Hogy áll a fejlesztés? Mert engem is nagyon érdekel a progi!
OK, várom! Hajrá!Idézet: Ez a verzió mûködik is pda alatt(de ezért a levélben említett korlátozásokkal). Akkor ezt követem, majd a napokban még fejlesztek rajta és küldöm
Ez a verzió mûködik is pda alatt(de ezért a levélben említett korlátozásokkal). Akkor ezt követem, majd a napokban még fejlesztek rajta és küldömIdézet: Ennek s verziónak mûködnie kellene PDA alatt is? Amúgy tetszik az elrendezés, szerintem ezt kellene követni. Folyamatos tesztelését vállalom!
Ennek s verziónak mûködnie kellene PDA alatt is? Amúgy tetszik az elrendezés, szerintem ezt kellene követni. Folyamatos tesztelését vállalom!Idézet: Küld el mailban hová
mert elhagytam
a címed 
Én vagyok a barom!Idézet: Küldtem egy disigntervet durván egy hete, most ujraelküldtem(remélem jól tudom az emailodat
Persze, hogy megkaptam, csak úgy ahogy volt elfeledkeztem róla! Most pótolom!!!
Küld el mailban hováIdézet: Nekem is bitte?
mert elhagytam
a címed
Keresés
A blog írójáról
Mioka
Az alábbi blogot Mitac Mio PDA telefon tulajdonosok írják. Főleg A701 típusról írunk, de elfér az A501
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
- a.) Boncasztal
- b.) Hasznos programok
- c.) Hivatalos MIO honlap
- d.) iwiw - A701 baráti kör
- e.) Lifeforce ROM-ok
- f.) Mániákus A701-es blogja
- g.) Mio 701 faq by Gusty
- h.) Mio 701 faq oldal
- i.) MioSoft (angol)
- j.) NEMhivatalos Mio fórum (angol)
- k.) PDAMania Fórum
- l.) Push Mail (Ingyenes!)
- m.) Sancho A701 írásai (Hasznos!)
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone

