Hatalmas felbontásban az olimpia
Legyen szó fotóról, vagy mozgóképről, az ötkarikás játékok mostanság egyre nagyobb felbontásban élvezhetők.
Július végén számoltunk be arról, hogy a Getty Images egy minden korábbinál hatalmasabb felbontású felvételt fog készíteni a londoni olimpia nyitórendezvényéről. Ez a 20 gigapixeles felvétel aztán el is készült, azonban néhány órányi online létet követően végül is eltávolították a világhálóról, különböző technikai problémákra hivatkozva. Most azonban itt egy újabb hatalmas, bár "csak" 3 gigapixeles felvétel a megnyitóról, melyet kényünk-kedvünk szerint nagyíthatunk: az NBC fotósa, David Bergman 425 felvételből állította össze az egész pontosan 81992x37520 pixeles felbontású fotót.
Ezzel párhuzamosan az ötkarikás játékok kapcsán a mozgóképek területén sem szenvedünk pixelhiányban, ugyanis a brit BBC és a japán NHK szoros együttműködésének köszönhetően kipróbálták a világ első 8K felbontású televíziós közvetítését. Ehhez persze nemcsak 8K felbontású kamerákra, hanem 8K felbontású képmegjelenítőkre is szükség van, és hát ezek ugyebár még nem kaphatók minden sarki műszaki boltban. Lényeg a lényeg: elmondások szerint a másodpercenként hatvan darab 33 megapixeles (7680x4320 képpont) képet átvivő televíziós rendszer egészen elképesztő képminőséget biztosít.

Olimpia: kis fotómasina a nagyok között
A Panasonic vadonatúj MILC masináját egy profi fotós használja az ötkarikás játékokon.
Ezt olvastad már?
Canon: 3,6 kilogramm 3,6 millió forintért
Hozzászólások a(z) "Hatalmas felbontásban az olimpia" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Canon EOS 1100D kit...
- 108 990 Ft
-
- Prestigio...
- 38 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Arany Galaxy S4-et tessék, félmillió forintért!
Giccsből sosem elég: nemesfémekkel vonja be egy cég kedvenc...
-
Erre is elkölthetünk 32 millió forintot
Megteremteni valami olyasminek az illúzióját, amit nem feltétlen...
-
Adócsalással vádolják az Apple-t
Milliárd dollárnyi adóval tartozik az Apple az Egyesült...
-
Nyílt forráskód a Samsung új fényképezőgépeihez
A dél-koreai gyártó bárki által letölthetővé tette legújabb...
-
Intel chippel jöhet a következő Galaxy Tab
Ez lehet az első alkalom, hogy a Samsung, androidos tabletjeiben...
Ha már minket kiolvastál
-
Mint a villám, csapott le a rendőr
2013-05-21 17:00:20 -
F1: Monacóban nem lesz gumikomédia
2013-05-21 16:30:26 -
PC: Még mindig elcsalhatják a választást
2013-05-21 15:42:32 -
A FAZ Sárkányölő Orbánról ír, Martonyi sajnálkozik
2013-05-21 15:08:52 -
Elgázolta a busz a telefontolvajt
2013-05-21 14:30:00 -
Fejlessz Galaxy S4-re sokszázezer dollárért!
2013-05-21 13:00:00



