Négykerekű spéci mobiltelefon állvány

László Ferenc - 2012. július 16. | 09:30

Ennek az új készségnek a segítségével teljesen újszerű fotókat és videókat készíthetünk telefonunk révén.

Szponzorált hirdetések

Az iStabilizer nevezetű vállalat kifejezetten mobiltelefon tartók és állványok gyártására specializálódott, és bár a cég nevében szereplő kis "i" betű arra enged következtetni, hogy az iStabilizer cuccok csak és kizárólag Apple termékekkel (iPhone) használhatók, ez abszolút nincs így. A gyártó legújabb fejlesztése nem más, mint a Dolly névre keresztelt okosság, melybe iPhone-on kívül gyakorlatilag bármilyen telefont (akár tokkal együtt), illetve kisebb fényképezőgépeket is bele lehet helyezni.


A Dolly négy masszív kis keréken gurul, tetején pedig egy közel 28 centiméter hosszú, robotkar jellegű valami található, melynek végén ott figyel maga a mobiltelefon tartó. Ez utóbbiba maximum 69 milliméter széles készülékek rögzíthetők. A gyártó szerint a Dolly révén fotózáskor és videózáskor kiválóan stabilizálhatjuk a telefonunkat, finom mozgatása révén pedig gyakorlatilag olyan képi hatások érhetőek el, melyekkel korábban csak profi felvételek esetében találkozhattunk. Az iStabilizer Dolly ára mintegy 15 ezer forint.

Szponzorált hirdetések

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Ezt olvastad már?

Mindenki a pénzünkre pályázik

Hozzászólások a(z) "Négykerekű spéci mobiltelefon állvány" című cikkhez