Robotizált fényképezőgépek az olimpián
A hamarosan kezdődő ötkarikás játékokon már nem minden fotómasina mögött áll majd fotós.
Nemrégiben ért véget a labdarúgó Európa-bajnokság, melynek televíziós közvetítésein a pálya mellett jó néhány tucat, igencsak drága masinával dolgozó fotóst láthattunk. A kapuk közelében pedig jó pár, gazdátlannak tűnÅ‘ tükörreflexes fényképezÅ‘gép hevert a földön, melyek persze nem voltak gazdátlanok, csak éppen távolól oldották ki Å‘ket a tulajdonosaik. A hamarosan kezdÅ‘dÅ‘ olimpián is lesznek magányos fotómasinák, melyeket azonban nemcsak kioldani lehet távolról, hanem akár mozgatni is.
A rangos londoni sportrendezvény ugyan csak a hónap végén veszi kezdetét, de a Reuters munkatársai már most megkezdték a megfelelÅ‘ fényképezÅ‘gépeknek a megfelelÅ‘ helyekre történÅ‘ rögzítését. Nem egyszerű a feladat, hiszen tizenegy robotizált kamerának kell megtalálni a leginkább megfelelÅ‘ helyet. A fényképezÅ‘gépek vezetékes, illetve vezeték nélküli módon is exponálásra bírhatók, sÅ‘t egy kis joystick révén még mozgathatók is, az elkészült felvételek pedig azonnal automatikusan bekerülnek a hírügynökség képfeldolgozó rendszerébe. Íme néhány fotó az elÅ‘készületekrÅ‘l:




Megjött az olimpia hivatalos mobilos játéka
iOS-re és Androidra is letölthető a londoni játékok tiszteletére létrejött játék.
Ezt olvastad már?
Pentax K-50: időjárásálló új tükörreflexes elérhető áron
Hozzászólások a(z) "Robotizált fényképezÅ‘gépek az olimpián" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Canon EOS 1100D kit...
- 108 890 Ft
-
- GoPro HERO3 Silver...
- 97 900 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Évszázadokba telne házat nyomtatni
Egy kalkulátor segÃtségével kiszámolhatjuk, hány év kellene...
-
Minden autóján keményen bukik a Fisker
Elég rossz lehet úgy autót eladni, hogy közben minden egyes...
-
Anti-közösségi média antiszociálisaknak
Nem szeretjük az embereket, nem akarunk számÃtógép elÅ‘tt...
-
Megjelent a vadonatúj Photoshop CC
Már elérhető az Adobe népszerű fotószerkesztő alkalmazásának...
-
Videóüzenettel bővül a Skype
Végre kilépett a Skype videó üzenet küldő funkciója a béta...



