Botrányos minőségű olimpiai fotók
Nyakunkon a londoni ötkarikás játékok, és az egyik legnagyobb éremesélyes ország igen gyenge fotókon mutatja be versenyzőit.
A rangos sportrendezvények kapcsán világszerte bevált szokás, hogy az induló országok fotósorozatot készítenek az eseményen résztvevÅ‘ saját sportolóikról. Ezeken az idealizált felvételeken értelemszerűen igyekeznek a legjobb oldalukról és persze professzionális minÅ‘ségben bemutatni a sportembereket, mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy az Egyesült Államoknak most nem igazán sikerült jó fotókat készítenie a Londonba induló sportolókról.
Fotós és laikus körökben is egyre nagyobb a felháborodás amiatt, hogy az amerikai olimpiai indulokról készített felvételek minÅ‘sége bizony alaposan elmarad a várakozásoktól. A fotókat egy bizonyos Joe Klamar nevezetű fényképész készítette, akinek állítólag nem állt rendelkezésére megfelelÅ‘ stúdió, ráadásul nagyon kevés ideje volt a fotózásra. Az alábbiakban megtekinthetÅ‘ Klamar néhány olimpiai fotója, melyeken egyébként már némi retusálás is sokat segíthetne.




Megjött az olimpia hivatalos mobilos játéka
iOS-re és Androidra is letölthető a londoni játékok tiszteletére létrejött játék.
Ezt olvastad már?
Arany Galaxy S4-et tessék, félmillió forintért!
Hozzászólások a(z) "Botrányos minÅ‘ségű olimpiai fotók" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony HDR-TD30VE
- 314 900 Ft
-
- Canon EOS 1100D kit...
- 108 890 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
KÃnában a hacker nem bűnözÅ‘, hanem munkás
Mára teljesen elfogadottá vált, hogy KÃnában valakinek az a...
-
Már az utolsó simÃtásokat végzik az EOS 70D-n
Újabb információmorzsák érkeztek a Canon sokak által várva...
-
Sátánista lett Zámbó Jimmy a Last.fm-en
A népszerű internetes rádiót sokan szeretik, de az egyik jó...
-
Alvás előtt tilos a tableten olvasás!
A Harvard Egyetem egy tudósa szerint rossz hatással van az alvásra...
-
A Lexus már nem hisz a dÃzelekben
A Toyota luxusdivÃziója szerint a hibridek egyértelműen jobbak a...
Ha már minket kiolvastál
-
Gyerekek égtek bent az iskolabuszban
2013-05-26 07:00:43 -
Ne sajnáld a pénzt az öregtől!
2013-05-26 07:00:24 -
KetyegÅ‘ bomba a pulykafasÃrt
2013-05-25 12:44:56 -
Tüntetőkbe futott Orbán Viktor
2013-05-25 12:02:43 -
A Galaxy S4 jobb fotós, mint az iPhone 5
2013-05-26 06:00:00 -
HTC One: túl az 5 millión
2013-05-25 10:00:00



