Hogyan keressünk pénzt iPhone-os fotókkal?
Mostantól akár új bevételi forrást is jelenthetnek az almás mobilunkkal készített felvételek.
Nyílt titok, hogy a kamerás mobilok térnyerése igen komolyan szorongatja a hagyományos kompakt digitális fényképezőgépek piacát: mostanság egyre többen vagyunk olyanok, akik már csak és kizárólag a telefonunk révén fotózunk, ráadásul a mobilok kamerája szépen lassan egyre jobb minőséget is produkál. A mobilos fotózás tehát aranykorát éli, így tulajdonképpen nem is csoda, hogy valakinek megfordult a fejében, hogy mi lenne, ha ezekkel a mobil fotókkal esetleg pénzt is lehetne keresni, ráadásul igen gyorsan és egyszerűen.
Valahogy így jött létre a Foap nevezetű kis ingyenes alkalmazás, melynek segítségével az iOS operációs rendszerű készülékünk révén készített fotókból bizony pénzt is csinálhatunk. A fotókért elkért összeg 50/50 százalékos arányban kerül leosztásra, vagyis egy 10 dolláros felvétel esetében 5 dollárt kap a felhasználó (PayPal) és 5 dollárt a Foap szolgáltatás üzemeltetője. No persze nem minden fényképet engednek fel a rendszerbe, így például nem árt odafigyelni arra, hogy az adott fotók kellően nagy felbontásúak, élesek, illetve Instagram szűrőktől mentesek legyenek. A Foap egyébként igyekszik egyre több szerződést aláírni a különböző fotó felvásárló cégekkel, hogy alaposan felpörgessék a szolgáltatást és meghozzák a felhasználók kedvét a dologhoz.
A legértelmetlenebb iPhone játék
Elsőként a Pocket God nevű alkalmazást próbáltam ki, ami nálam egyelőre a legértelmetlenebb iPhone játék címét viseli.
Ezt olvastad már?
Ezeket telepítsd, ha androidos mobilt veszel
Hozzászólások a(z) "Hogyan keressünk pénzt iPhone-os fotókkal?" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Prestigio...
- 29 900 Ft
-
- Canon EOS 1100D kit...
- 108 890 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Szimfonikus zenekar tabletekre és telefonokra
Mobilokon és tableteken játssza el egy szimfonikus zenekar a Carmen...
-
Amikor a Porschék egymásnak feszülnek
Egy Porsche látványánál és hangjánál csak egy dolog lehet...
-
Mire keresnek az emberek Google-ön?
A Google Trends olyan havi toplistákat adott ki, amelyek...
-
Frissítéssel gyorsítható a fókuszálás
A Fujifilm által most kiadott frissítés adott esetben gyorsabb...
-
Biztonságosabb belépésre vált a Twitter
Miután az elmúlt egy évben elég sok, komoly károkat okozó...
Ha már minket kiolvastál
-
Így kínozza saját gyermekét egy autógyártó
2013-05-23 17:30:26 -
F1: Betiltják Räikkönen sisakját?
2013-05-23 17:00:26 -
Orbán-egyeduralom a médiában
2013-05-23 16:21:46 -
"Rettegnek a tanáraim – nekem is félnem kell?"
2013-05-23 10:52:08 -
10 milliónál jár a Samsung Galaxy S 4
2013-05-23 14:30:00 -
Még részletesebben keresgélhetünk Foursquare-en
2013-05-23 13:00:00





