PDA vagy PNA? És akkor most is melyik legyen?
Cikk eszközök
Bloggolta: rudicus 51 évet megéltem az újfajta navigációs eszközök (PDA, PNA) nélkül, többnyire mégsem tévedtem el.
Bloggolta: rudicus
51 évet megéltem az újfajta navigációs eszközök (PDA, PNA) nélkül, többnyire mégsem tévedtem el! Mert volt jó térképem jó drágán, és jó nehezek, és volt nyelvismeretem, azaz tudtam kérdezni, ha már végképp nem tudtam tájékozódni. Több, mint 10 000 km-t gyalogtúráztam itthon, szinte minden valamire való hegyen (Országos Kék Túra, Dél Dunántúli Kék Túra, stb...), és külföldön, az Alpokban, Vitosán, Alacsony- és Magas-Tátrában, és több, mint 53000 km-t bringáztam itthon, Hollandiában, Németországban, Svájcban, Ausztriában, Liechtensteinben, Olaszországban, Szlovéniában és Szlovákiában. És most döntöttem volna úgy, hogy otthon hagyom az összes térképet és GPS-szel vágok neki.... de melyikkel???
Ha valaki a Fórumot olvassa, az biztos, hogy semmilyen kütyüt nem mer venni, mert idáig mindegyikrõl kiderült, hogy számtalan hibájuk van és csak bosszússágokat okoznak!!!
Ha ki merem ejteni a számon, hogy "kerékpározom...", már abban a pillanatban a Garmint javasolják...... pedig nekem tökre felesleges funkciókat tartalmaz! Abszolút nincs szükségem semmilyen kerékpáros edzési tervekre és adatokra! (És miért fizessek olyanért, amire nincs szükségem?? Ha egy liter tej azért kerül 600 Ft-ba, mert nem csak meginni lehet, hanem leszedi mondjuk a festéket a falról, miért vegyem meg, amikor csak meginni akarom??) Nagyon hasznos a por és vízállóság, de nem nélkülözhetetlen! A legtöbb Garmin kijelzõje még a 240x320 -as pontméretet sem éri el, azaz túlságosan kicsi, szemüveg nélkül lósza..t sem látok rajta (ez vonatkozik a legtöbb telefonos navigációs kütyüre is). Nem ad ki emberi hangot, csak füttyög, mint R2D2 a Csillagok háborújában, és a rajta megjelenõ térkép-navigációs program sokkal csúnyább, vektorgrafikus kinézetűbb, mint az iGO program.
Ugyanakkor a turistaútvonalak többnyire a Garminokban érhetõk el, amelyekre viszont szükségem van, különösen úgy, hogy most már Ausztriában is egyre több útvonalat járnak be és tesznek közzé ingyenesen, és viszonylag sokat közlekedem kerékpárutakon, erdei utakon, erdészeti műutakon!! Viszont a bringatúráim kiindulási pontjára kisbusszal, autóval jutok el, országutakon, ahhoz pedig az IGO szerintem messze jobb. A Loire völgyébe valahogy el kell jutni autóval, meg kell tudni tervezni az útvonalat, és a szálláshelyeket meg kell tudjam találni, amelyeknek település, utca-házszám adata ismert. A MITAC-ok és ASUSok 3,5"-os kijelzõje már megfelelõ méretű, (és még zsebre is lehet vágni õket) de a 240x320 pont felbontás éppen az elfogadhatót súrolja, a navigációs funkción kívül pl. képek nézegetésére, netán film vagy TV nézésére (ami már elérhetõ és lehetséges az internet-hozzáférésen keresztül!)elég gagyi. A beépített akkumulátorok, amelyek max. 3-4-5 órát képesek működni rányomják a bélyeget arra, hogy csak kizárólag az autósokban, motorosokban gondolkodnak, a gyalogosok, kerékpárosok magasról le vannak ejtve!! Mi a szarért nem tudják megcsinálni ceruzaelemmel? Mint ahogy a Garminokat meg tudták!
Kinéztem magamnak az ASUS 696-ost, ami árban és tudásban jó lett volna, mindenképpen a PDA-kat részesítem elõnyben, pont a miatt, hogy gyakorlatilag mást is lehet vele kezdeni, mint navigálni (szótár, helyi közlekedés, internet, adattárolás), a Windows Mobil XT-vel a Garminok navigációs programja is futna, és az IGO is (csak nem tudom, hogy ugyanazon az operációs rendszer alatt megy-e mindkettõ???) és cserélhetõ akkus... csak hát a fórumból az derült ki, hogy túl sok a gond vele, 3-4 bekapcsolásból jó ha egyszer elindul és nem fagy le, ha egyáltalán fut rajta az IGO valamelyik verziója és nem szaggat.... túlságosan sok a probléma vele, mint hogy 50-60000 Ft-ért hazardírozzon az ember!
Ezért kinéztem a Pocket Loox-okat, melyek 480x640-es felbontású kijelzõvel rendelkeznek ás 620 MHZ-es processzoruk a leggyorsabb a kategóriában.....de mint kiderült, az 500-as széria már kifutott és rohadt drága volt, és nem volt benne műholdas vevõ, a 100 000 Ft-on felüli áron felül még 15-20000 Ft-ot ki kellett adni a vevõért. Az 520-asban már van vevõ is, csak éppen a memória kezelése lett 10-szer lassabb, az újfajta "fejlesztett" operációs rendszer bevezetése miatt és a vevõkészülék sokkal gyengébbre sikerült és lassabbra, megbízhatatlanabbra! Az 540-es pedig már annyira lassú, hogy negyed óra alatt talál meg 6 műholdat, ha egyáltalán sikerül neki.
Összefoglalva tehát az derült ki a számomra, hogy ez a navigációs dolog még egyáltalán nincs kiforrva, a gyártók megpróbálnak mindenféle, már a hentesnél is eladható árú és "ígéretű" készülékeket gyártani (25000 Ft-os, "beégetett programú, nem frissíthetõ, eldobhatós PNA), olyan áron, hogy szinte bárki hozzáférhessen, amelyek egyáltalán nem szolgálják azokat az igényeket, amelyeket támasztanának velük szemben, sõt, még azokat sem tudják hibátlanul, amelyet elvileg tudniuk kellene!!
Ezek után van-e valaki, aki nyugodt lelkiismerettel ajánlani tud egy olyan készüléket, amely
- PDA
- fut rajta az IGO 8 és a CityNavigátor + turistautak.hu-ról letöltött térképek
- ceruza- vagy mini ceruza akkumulátorról (vagy elemrõl) működnek 10-15 órát, vagy legalább pillanatok alatt cserélhetõ akkumulátoros és két akku-szettel már legalább 8-9 órát működik
- a kijelzõje minimum 240x320 pont, vagy jobb és legalább 3,5"-os, azaz legalább 6-10 cm képátlójú
- beépített műholdvevõs, ami elég érzékeny vevõjű és 1-2 perc alatt üzemkész lesz
- gyors processzor, elegendõ memóriájú, ami azt jelenti hogy a programok nem szaggatnak, csuklanak, lefagynak
- mini mágneskártyás bõvíthetõség legalább 4 GB-ig!
- lehetõleg minél lejjebb legyenek árban 100 000 Ft-nál.
Készült már egyáltalán ilyen készülék??
Olyan borzasztó nagy igények ezek, hogy hatalmas konszernek nem képesek ilyen eszközök kifejlesztésére és legyártására??
Nem tudom elhinni!!
1993 óta van PC számítógépem. Azóta kb. 12-szer cseréltem alaplapot, 15-ször processzort, és vagy 100-szor bõvítettem, de az érdekes módon soha nem lett rosszabb, mindig csak jobb lett, gyorsabb lett, megbízhatóbb lett, egyre több funkcióval egyre többet tud egyre gyorsabban. Ez nem igaz a navigációs eszközökre?
Rudicus, a tanulság csak annyi, hogy rossz társaságba keveredtél: tanárok, diákok, színészek, rendezõk, ki sem mondom milyen fotók, újságok, multi munkaszervezet melósokkal súlyosbítva stb? Itt a PDA Mánia fórumán kultúrált környezetet találsz a szabadidõ hasznos eltöltéséhez. Nem az a tanulság, hogy elmenekülsz innen, hanem hogy az itteni hangulat és szóhasználat által meggyõzõdésedben megerõsödve szóvá teszed a helytelen nyelvhasználatot a környezetetben. Így akkor terjed a pozitív példa és mindenki boldogabb lesz ebben a sokat szenvedett hazában. Nem köszönök el, maradj itt.Idézet: Most az "angolkisasszonyok" honlapján regisztrálok, ott legalább biztos vagyok benne, mit várnak el tõlem. Törölhetik a topikomat. Sok szerencsét a ketyerékhez!- Hát ha csinálok egy cseklistát, akkor minden elvárásodnak megfelel egy:
* FuSi N560
* tartalék akksival vagy nagy 3000 mAh akksival (de ekkor a tok és dokkoló cserélendõ
* víz és ütésálló tokkal (Palm Case mini vagy Otterbox) vagy durvázott kivitelben (Andres Industries vagy PDA Techtõl beszerezve, de ez utóbbiban nem cserélheted az akksit, viszont kérheted a durvázást nagy akksival)
Ezzel tudsz túrázni, bicajos túrázni, autóban iGot használni, Russaval garmin térképeket nézni, és közben van egy teljesértékû PDA-d meg minden amit felsoroltál.
Mivel ma már lement az N560 ára, a szett kijöhet 120-140 e Ft-bõl.
Ha még olcsóbbat akarsz, akkor az Andres Industries oldalán találsz egy durvázható PDA-t (Asus).
Az általad felsorolt funkciókra semmit nem szabad használni, csak eleve terepi pda-t/gps-t vagy megfelelõ tokba rakottat. Enélkül nagyon nagy felelõtlenség a terepre vinni egy kütyüt, jobb, ha el is felejed. Emiatt azonban a fenti összeget nem tudod nagyon csökkenteni.
Én még gondolkodtam Trimble Juno-n is, de az sem olcsóbb.
Idézet: ..Ugyanakkor a túristaútvonalak többnyire a Garminokban érhetõk el.. - Lehet, hogy máshol lehet káromkodni, itt rád szólnak.
Ez nem az a kocsma.
Amúgy nekem van egy HTC Kaiser PDA telefonom iGO-val IS, és egy Garmin Oregon szabadidõs GPS-em IS. A PNA csak azért van, mert nyertem.
De a telefonnal navigálok, és a Garmin-nal megyek a szabadba. Mindegyiknek megvannak a kötöttségei. - HÁt, nekem errõl az jutott eszembe, hogy milyen jó is lenne egy "ideális" pasi..( elegendõ ROM, RAM, bõvíthetõség, élettartam, speciális funkciók,ütés és porállóság,ne fagyjon, megértse amit mondok neki, ne felejtse el amit mondok neki,vigye le a szemetet, és még õ fizessen...)ja, és ne kelljen állandóan resetelni.. hát vazze, az élet nem habostorta.
ha kiló alatt tud ilyet valaki, feltétlen szóljon..

- Szerintem olyanok ezek a cuccok, mit egy bicska. Minden ott van nálad egy helyen, és használni is tudod, de egy bicska sosem lesz teljes értékû kés, vagy olló, vagy kanál. Erre meg rátesz még egy lapáttal a WinMo.

- HTC Touch Cruise /Polaris / Kattints ide
- Régebben én is PDA párti voltam, mert úgy gondoltam, hogy azt tudom leginkább bármire használni. Aztán késõbb rájöttem, hogy az "ezt is tudja", meg az "erre tervezték" két eléggé eltérõ dolog. Ami jó lesz a biciklizéshez, az nem olyan jó az autóban. Túrázáshoz megint csak más szempontok kellenek. Szerintem nem arról van szó, hogy a kapitalista gyártók nem akarják kihozni a tökéletes eszközt, hanem mindent egy adott célra gyártanak. Az én PDA-m is tud zenét lejátszani, navigálni, telefonálni, levelezni. De zenére mégis csak kényelmesebb az Ipod, navigálásban sokkal kényelmesebb a gyárilag beépített, telefonálásra a telefon, levelezésre meg a laptop. Azt döntsd el, hogy univerzális készüléket akarsz és mindenben kompromisszumot kötsz a használat alatt, vagy egy adott célra veszel eszközt és ha valami mást is tud, akkor örülsz neki. Az univerzális eszközöktõl soha ne várd, hogy bármiben is testre szabottak lesznek.
- Kisebb helyesírás ellenõrzés után betettem a Mániákus blogba a hozzászólásod: Kattints ide
A káromkodást tényleg kerüld!

- A topikot átneveztem, vulgáris kifejezések nem topikcímbe valók.
- A témában korábban írtam egy nagyot: Kattints ide
A kapcsolódó topik: Kattints ide (oda is írhattad volna!
)
Elször is, szép teljesítmény. Ha a mai naptól minden nap lenyomnék 10 km-t, akkor sem érnélek utol még túrázásban semIdézet: ...
Másodszor: asszem te nem fogsz találni megfelel kütyüt, mert: nincs tökéletes (hibátlan pda/pna) ezek gépek, amiket emberek készítettek. Majd ha a Skynet gyártja a pda-kat, akkor tökéletesek lesznek
Azért zsúfolnak beléjük ennyi funkciót, hogy minnél több igényt kielégíthessenek.
Harmadszor: nekem olybá tnik ez a topic, mintha te egymásnak akarnál ugrasztani két „tábort”. Van még egy-két ilyen topic itt.
Negyedszer: szerintem maradj a papír alapú térképeknél
Viszlát!- OFF Szép hosszú topiknyitó. Sok mindent meg lehetett tudni Rólad. Világlátott, értelmes embernek tûnsz. Miért adtál ilyen trágár címet a topiknak? ON Kérdésedre röviden úgy lehet válaszolni, hogy azért nincs ilyen készülék, mert a gyártóknak nem érdeke, hogy a lehetõségekhez képest tökéletes készüléket hozzanak létre, mert akkor minden egyes eladott készülékkel csökkenne a potenciális vevõk száma. Így, az apránként csöpögtetett 'újdonságokkal' a már egyszer megetetett vevõ le fogja cserélni a készülékét. Ezeket az újdonságokat általában valamelyik fiók mélyérõl ássák elõ. Javaslataim: Ha hossú üzemidõt akarsz, akkor egy külsõ tápforrás, vésztöltõ megoldja a problémát. Ne akarj mindent egyben, mert sokat buksz, egy PDA nem bõvíthetõ úgy, mint az 'asztali' PC. Mini mágneskártya régóta nem létezik, manapság flash technológiájú tárolókártyákat forgalmaznak. Szerintem nincs szükség beépített GPS-re, jobb, ha külön áramforrásról, BT interfészû GPS vevõt használsz.
ajánlani tudom a hp214es ketyerét! VGA felbontás/4col 624mhz/128mb RAM CF/SDHC bõvíthetõség igo/russa fut 6-7óra mûködés a gyári akkuról BT-os GPS-el ujonnan 75eft! hátránya hogy nincs benne gps... illetve a CF-es gpseket nem szereti. néha kicsit ,,bugzik,, de melyik készülék nem?Idézet: 51 évet megéltem az újfajta navigációs eszközök (PDA, PNA) nélkül, többnyire mégsem tévedtem el! Mert volt jó térképem jó drágán, és jó nehezek, és volt nyelvismeretem, azaz tudtam kérdezni, ha már végképp nem tudtam tájékozódni. Több, mint 10 000 km-t gyalogtúráztam itthon, szinte minden valamire való hegyen (Országos Kék Túra, Dél Dunántúli Kék Túra, stb...), és külföldön, az Alpokban, Vitosán, Alacsony- és Magas-Tátrában, és több, mint 53000 km-t bringáztam itthon, Hollandiában, Németországban, Svájcban, Ausztriában, Liechtensteinben, Olaszországban, Szlovéniában és Szlovákiában. És most döntöttem volna úgy, hogy otthon hagyom az összes térképet és GPS-szel vágok neki.... de melyikkel??? Ha valaki a Fórumot olvassa, az biztos, hogy semmilyen kütyüt nem mer venni, mert idáig mindegyikrõl kiderült, hogy számtalan hibájuk van és csak bosszússágokat okoznak!!! Ha ki merem ejteni a számon, hogy "kerékpározom...", már abban a pillanatban a Garmint javasolják...... pedig nekem tökre felesleges funkciókat tartalmaz! Abszolút nincs szükségem semmilyen kerékpáros edzési tervekre és adatokra! (És miért fizessek olyanért, amire nincs szükségem?? Ha egy liter tej azért kerül 600 Ft-ba, mert nem csak meginni lehet, hanem leszedi mondjuk a festéket a falról, miért vegyem meg, amikor csak meginni akarom??) Nagyon hasznos a por és vízállóság, de nem nélkülözhetetlen! A legtöbb Garmin kijelzõje még a 240x320 -as pontméretet sem éri el, azaz túlságosan kicsi, szemüveg nélkül lósza..t sem látok rajta (ez vonatkozik a legtöbb telefonos navigációs kütyüre is). Nem ad ki emberi hangot, csak füttyög, mint R2D2 a Csillagok háborújában, és a rajta megjelenõ térkép-navigációs program sokkal csúnyább, vektorgrafikus kinézetûbb, mint az IGO program. Ugyanakkor a túristaútvonalak többnyire a Garminokban érhetõk el, amelyekre viszont szükségem van, különösen úgy, hogy mostmár Ausztriában is egyre több útvonalat járnak be és tesznek közzé ingyenesen, és viszonylag sokat közlekedem kerékpárutakon, erdei utakon, erdészeti mûutakon!! Viszont a bringatúráim kiindulási pontjára kisbusszal, autóval jutok el, országutakon, ahhoz pedig az IGO szerintem messze jobb. A Loire völgyébe valahogy el kell jutni autóval, meg kell tudni tervezni az útvonalat, és a szálláshelyeket meg kell tudjam találni, amelyeknek település, utca-házszám adata ismert. A MITAC-ok és Asusok 3,5"-os kijelzõje már megfelelõ méretû, (és még zsebre is lehet vágni õket) de a 240x320 pont felbontás éppen az elfogadhatót súrolja, a navigációs funkción kívül pl. képek nézegetésére, netán film vagy TV nézésére (ami már elérhetõ és lehetséges az internethozzáférésen keresztül!)elég gagyi. A beépített akkumlátorok, amelyek max. 3-4-5 órát képesek mûködni rányomják a bélyeget arra, hogy csak kizárólag az autósokban, motorosokban gondolkodnak, a gyalogosok, kerékpárosok magasról le vannak ejtve!! Mi a szarért nem tudják megcsinálni ceruzaelemmel? Mint ahogy a Garminokat meg tudták! Kinéztem magamnak az Asus 696-ost, ami árban és tudásban jó lett volna, mindenképpen a PDA-kat részesítem elõnyben, pont a miatt, hogy gyakorlatilag mást is lehet vele kezdeni, mint navigálni (szótár, helyi közlekedés, internet, adattárolás), a Windows Mobil XT-vel a Garminok navigációs programja is futna, és az IGO is (csak nem tudom, hogy ugyanazon az operációs rendszer alatt megy-e mindkettõ???) és cserélhetõ akus... csakhát a fórumból az derült ki, hogy túl sok a gond vele, 3-4 bekapcsolásból jó ha egyszer elindul és nem fagy le, ha egyáltalán fut rajta az IGO valamelyik verziója és nem szaggat.... túlságosan sok a probléma vele, mint hogy 50-60000 Ft-ért hazárdírozzon az ember! Ezért kinéztem a Pocket Loox-okat, melyek 480x640-es felbontású kijelzõvel rendelkeznek ás 620 MHZ-es processzoruk a leggyorsabb a kategóriában.....de mint kiderült, az 500-as széria már kifutott és rohadt drága volt, és nem volt benne mûholdas vevõ, a 100 000 Ft-on felüli áron felül még 15-20000 Ft-ot ki kellett adni a vevõért. Az 520-asban már van vevõ is, csak éppen a memória kezelése lett 10-szer lassabb, az újfajta "fejlesztett" operációs rendszer bevezetése miatt és a vevõkészülék sokkal gyengébbre sikerült és lassabbra, megbízhatatlanabbra! Az 540-es pedig már annyira lassú, hogy negyed óra alatt talál meg 6 mûholdat, ha egyáltalán sikerül neki. Összefoglalva tehát az derült ki a számomra, hogy ez a navigációs dolog még egyáltalán nincs kiforrva, a gyártók megpróbálnak mindenféle, már a hentesnél is eladható árú és "igéretû" készülékeket gyártani (25000 Ft-os, "beégetett programú, nem frissíthetõ, eldobhatós PNA), olyan áron, hogy szinte bárki hozzáférhessen, amelyek egyáltalán nem szolgálják azokat az igényeket, amelyeket támasztanának velük szemben, sõt, még azokat sem tudják hibátlanul, amelyet elvileg tudniuk kellene!! Ezek után van-e valaki, aki nyugodt lelkiismerettel ajánlani tud egy olyan készüléket, amely -PDA -fut rajta az IGO 8 és a CityNavigátor + turistautak.hu-ról letöltött térképek -ceruza- vagy mini ceruza akkumlátorról (vagy elemrõl) mûködnek 10-15 órát, vagy legalább pillanatok alatt cserélhetõ akkumlátoros és két akku-szettel már legalább 8-9 órát mûködik -a kijelzõje minimum 240x320 pont, vagy jobb és legalább 3,5"-os, azaz legalább 6-10 cm képátlójú -beépített mûholdvevõs, ami elég érzékeny vevõjû és 1-2 perc alatt üzemkész lesz -gyors processzor, elegendõ memóriájú, ami azt jelenti hogy a programok nem szaggatnak, csuklanak, lefagynak -mini mágneskártyás bõvíthetõség legalább 4 GB-ig! -lehetõleg minél lejjebb legyenek árban 100 000 Ft-nál. Készélt már egyáltalán ilyen készülék?? Olyan borzasztó nagy igények ezek, hogy hatalmas konszernek nem képesek ilyen eszközök kifejlesztésére és legyártására?? Nem tudom elhinni!! 1993 óta van PC számítógépem. Azóta kb. 12-szer cseréltem alaplapot, 15-ször processzort, és vagy 100-szor bõvítettem, de az érdekes módon soha nem lett rosszabb, mindig csak jobb lett, gyorsabb lett, megbízhatóbb lett, egyre több funkcióval egyre többet tud egyre gyorsabban. Ez nem igaz a navigációs eszközökre?
- "Ha valaki a Fórumot olvassa, az biztos, hogy semmilyen kütyüt nem mer venni, mert idáig mindegyikrõl kiderült, hogy számtalan hibájuk van és csak bosszússágokat okoznak!!! "
Ilyen PDA még nincs, a gyártók miért csinálnának ilyet..?? Akkor jövõre mi a fenét adnának el, ha már ezévben tökéleteset alkottak volna ??
A kapitalizmus márcsak ilyen..vedd meg, ha a másik jobb , a régit dobd el, és vegyél újat..
minden évben..
ha talalsz ilyen cuccot amin wimo fut szolj nekem isIdézet: --ceruza- vagy mini ceruza akkumlátorról (vagy elemrõl) mûködnek 10-15 órát,
Keresés
A blog írójáról
Maniakus
Ez itt egy valódi, PDAMániákus közösségi blog. A Mániákus itt lóg a fórumon, és mindig ír valamit. Mi pedig ebből szemezgetünk. Olyanok írásait olvashatod most, akik nem rendszeresen, de figyelemreméltó dolgokról írnak ezt azt.
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone

