Somez iPhone blogja

okt 28

A repülővel lövöldözős játékok mindig is a gyengéim voltak, úgyhogy megvettem ezt a 80 centes alkalmazást is.


200 forintba került, nem hagyhattam ki. A SkySmashben egy repülőgépet irányítunk, mellyl gyakorlatilag mindent szét kell lőni a pályán, ami mozog. Ha jól írtjuk az ellent, akkor különféle poweruppokkal lehetünk mégerősebbek, melyek lehetnek különleges fegyverek és az állandóan használt fegyverzetünk upgradje is.

Az irányítás nekem szokatlan volt, mivel a kijelzőn kell húzni a repülőgépet és az ellenség lövéseit sokszor kitakarjuk az ujjunkkal. Ezen felül nem reagál olyan precízen a játék, mint azt egy vérbeli gamer elvárná. A SkySmash tehát inkább szórakoztató időtöltés a strandon egy átmulatott éjszaka után, mint habzó szájjal végig tolandó game.

A grafikája nagyon szép, bár még csak a második pályán járok a 9-ből. A boss fightok eddig tetszettek, és azt hiszem unalmas perceimben ez a program lesz az, amit el fogok venni egészen addig, amíg végig nem játszom.

Somez

Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Somez iPhone

Megjelenésekor egy innovatív, de számos tekintetben buta telefon volt. Azonban segítségével az Apple rekordidő alatt hódította meg a piacot, AppStore-jával pedig feladta a leckét az összes konkurens számára. Az iPhone ma már kiforrott termék, de Steve Jobséknak még sokáig hegyekben fog állni az ellövésre váró puskapor, melyet nem sajnálnak a jövő mobiltelefonjától.