Somez iPhone blogja

júl 16

Szent kézigránáttal vadásztam a nyomorult kukackákra

Cikk eszközök

A Worms megérkezett iPhone-ra, és szokás szerint nem lehet letenni.

Aki nem ismeri a játékot, az valószínűleg nem játszott számítógépen az elmúlt 15 évben. A Team17 játékában apró kukacokkal kell levadászni egymást, melyhez jobbnál jobb fegyverek állnak rendelkezésünkre. Kedvencem a szent kézigránát és a robbanó bárány, bár PC-n Worms2-ben volt Super Sheep is, de ezt iPhone-on irányítani talán túl nehéz lenne.


Maga a játék egyébként nem a 3D-re épül, hanem a második részre (vagy az Armageddonra?), tehát 2D-s. A kezelése elég nehéz, mivel a kukacot a kijelző két szélére bökve lehet irányítani, ugráshoz a kukacra kell bökni, hátraszaltóhoz pedig kétszer kell rányomnunk. Közben persze rendesen kell használni a kétujjas zoomot is, különben szart se látunk a pályából.

Sajnos rendszeresen előfordul, hogy a 45 másodperces köridőből 40 azzal megy el, hogy a képernyőt bökdössük, zoomolunk, kétujjal körbenézünk a pályán, majd a végén egy rossz kattintás miatt nem jó helyre célzunk. Szokni kell tehát a progit, de bele lehet jönni, és onnantól kezdve nagyon élvezetes.

Van benne multiplayer mód is, de még nem tudtam kipróbálni. Kb 2-3 euróba kerül az AppStore-ban, úgyhogy ne habozzatok, elő a szent kézigránátokkal!

Somez

Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Somez iPhone

Megjelenésekor egy innovatív, de számos tekintetben buta telefon volt. Azonban segítségével az Apple rekordidő alatt hódította meg a piacot, AppStore-jával pedig feladta a leckét az összes konkurens számára. Az iPhone ma már kiforrott termék, de Steve Jobséknak még sokáig hegyekben fog állni az ellövésre váró puskapor, melyet nem sajnálnak a jövő mobiltelefonjától.