Somez iPhone blogja
Skywalker is iPhone-on nyomná?
Cikk eszközök
Nagyon vártam a Star Wars Force Unleashed játék iPhonera írt változatát, de csak most jutottam el odáig, hogy ki is próbáljam.
Kicsit kalandjáték, kicsit akció, és kicsit rövid. Illetve nagyon rövid, mert ha az ember elmerül benne, akkor 25 perc alatt végig játszható. Talán ez egyben a legnagyobb baja is a Force Unleashednek.
Szerencsére a játék főszereplőjét nem mi irányítjuk, magától futja végig a helyszíneket, amint legyaláztuk az erő használatával az ellenségeket. Meg is bolondultam volna, ha a sok gesture rajzolása közben még a telefon döntögetésére is oda kellett volna figyelni. Tehát a játék ilyen szempontból elég statikus: főhősünk fut, megáll, mi rajzoljuk a képernyőre a megfelelő jeleket, és az ellenség meghal. Néha kell gondolkozni is, mert a főellenségeket rendszerint többféle erő együttes használatával lehet átküldeni az örök vadászmezőkre.
A sok öldöklés mellett azért valamikor dobozokat is odébb kell rángatni, és képességeink folyamatosan fejlődnek, így mindig újabb és újabb mozdulatokat tanulhatunk meg. Fénykardunkkal (igen fénykard, és nem lézer!) visszaüthetjük a lövedékeket, az erővel magunkhoz ránthatjuk, vagy éppen ellökhetjük az ellenséget, de még villámot is szórhatunk. Tényleg megvan a feelingje, de egy idő után monotonná válik, és mivel fél óra alatt végig lehet játszani, ez az idő nagyon hamar eljön.
Keresés
A blog írójáról
Somez iPhone
Megjelenésekor egy innovatív, de számos tekintetben buta telefon volt. Azonban segítségével az Apple rekordidő alatt hódította meg a piacot, AppStore-jával pedig feladta a leckét az összes konkurens számára. Az iPhone ma már kiforrott termék, de Steve Jobséknak még sokáig hegyekben fog állni az ellövésre váró puskapor, melyet nem sajnálnak a jövő mobiltelefonjától.
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone
